2013. június 08. szombat, 18:03

 

A héten bemutatta a Peugeot is a kis városi SUV-ját a 2008-at a bevezetéshez a világhírű kaszkadőrünk Piroch Gábor és csapata asszisztált a budapesti Origo filmstúdióban.

Képgaléria
Peugeot 2008 bemutató
Peugeot 2008 bemutató
A képre kattintva galéria nyílik több képpel!

Azonban ne szaladjunk ennyire előre, hogy kötődik a 2008 a film világához. Nézzünk egy kis Peugeot kis városi terepjáró történetet. Már 1972-ben foglalkoztak egy városi kis szabadidőautó-egyterű elkészítésének gondolatával. A Simca 1100 alapjaira építették a Matra mérnökei a Ranchot. 1978-ban megvásárolta a Peugeot a Chrysler Europe vállalatot ennek a felújított változata lett a Talbot, melyet 1984-ig gyártottak.
A video ne tévesszen meg senkit az autó elsőkerék hajtású volt, összkerékhajtást nem lehetett hozzá rendelni, azonban 217 mm emelt hasmagassággal könnyebb terepen elboldogult, 1.4 A Type 315 80 lóerős motor hajtotta.

Talbot Matra-Simca Rancho




A Peugeot 2008-at 2010-ben kezdték el tervezni, 2011-ben elfogadták a végleges formát, mely 1912-ben a pekingi autószalonon Urban néven mutatkozott be, 2013-ban pedig a Genfi Autószalonra megérkezett a 2008, mely ma már meg is vásárolható a márkakereskedésekben.

peugeot-2008-bemutato

2005-től hihetetlen mértékben nől a SUV-ok népszerűsége főként az egyterűekkel szemben, de a kombiktól is közkedveltebbek mára. 2010-től pedig a mini SUV-ok karriere indult útjára, s a gyártók sorra hozzák is ki eme kis méretű, emelt hasmagasságú robosztus kinézeti elemekkel szerelt, belül kényelmes, s a mai kornak megfelelő technikai eszközök garmadáját tartalmazó autóikat, melyek kinézetét és belterét egyediségre hajazó sokféle díszítőelemmel, és variálhatóságával kínálják, s a 2008 dizájnja is ezt a trendet követi, s a robosztusságot keresztezték a franciás elegáns vonalakkal.

Belterét tekintve a puha anyagokkal borított műszerfal krómoktól csillog, az állítható magasságú díszesen varott vezetőülésébe ülve kényelem fogad és a 208-ban megismert kis élvezetes „gokart” kormány. Újdonság a kézifékkar lapított gombóc formája. A tetőbe pedig hangulatmegvilágítást építettek, mely a magasabb felszereltségi szinteken elérhető.

peugeot-2008-muszerfal


Számos rakodási hely közül kiemelendő a 360 literes csomagtér mérete, amely az üléseket ledöntve 1194 dm3.

peugeot-2008-csomagtarto


Jelenleg 4 féle benzinmotorral és 4 féle dízel motorral rendelhető. Az eVTi és eHDI motorok start-stop motorleállító és újraindító rendszerrel szereltek. A jövő év végén pedig megjelenik az 1,2 literes 110 és 130 lóerős benzinmotor, melyek a jelenlegi 1,6 literes 120 lóerős motort váltják le.

Mielőtt az árakra térünk, nézzük meg a 2008 „terepjáró” képességét, azaz mit is jelent a Grip Control rendszer. A kipörgő első kerekek szabályozott fékezésével segíti a haladást. A középkonzolon található forgókapcsoló állításával szabályozhatja a vezető standard, téli, terepes és homok állással, illetve ki is kapcsolható az ESP. Az autó 2008 hasmagassága 16 cm. A fenti rendszer könnyű terepen használható, ne essünk abba a tévhitbe, hogy valódi terepjárókat megpróbáló utakból kijövünk.

peugeot-2008-filmstudioban


Peugeot 2008 ára

Nézzük az egyik leglényegesebb momentumot az árat, a versenyállása a következő:
A Peugeot most konkurenciái alatt kínálja bevezető áron a 2008-at 3.780.000,-Ft-ért, pluszban 4 év/80.000 km garanciát. A listaár 3.990.000,-Ft, tehát árban jelenleg a legkedvezőbb ajánlat.

Mini SUV modellek: Chevrolet Trax LS 3.940.000,-Ft,  Renault Captur 4.050.000,-Ft, Nissan Juke 4.110.000,-Ft, Opel Mokka 4.730.000,-Ft
Megjegyzem az Opel Mokka árát nem értem, miért kérnek majd 1 millióval többet, mint a versenytársak. Talán, mert a magyar majd úgyis Opelt vesz, mert azt szokta…?

Mit kapunk a kezdőárért?

Megkapjuk a PSA 3 hengeres 1,2 literes VTi 82 lóerős benzinmotorját ötfokozatú kézi váltóval, mely vegyes fogyasztása 4,9 liter 100 kilométeren. 13,5 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra az 1045 kg-os saját tömegű kis autót. A csúcssebessége 169 km/h.

Alapfelszereltségben a teljesség igénye nélkül
Elektromos ablakemelőket elöl
Állítható kormányoszlop 4 irányban, s állítható magasságban a vezetőülés, a hátsó ülések pedig síkba dönthetőek
Tempomat és sebességfüggő szervokormány
Központi zárat távirányítóval és hazakísérő fényt
Monokróm LCD kijelzőt
Szükség pótkereket
Biztonság tekintetében a ködfényszórót és a riasztót kivéve mindent. Pár: ABS, ESP + kipörgésgátló, vezető- és utasoldali légzsákok, oldallégzsákok, függyönylégzsákok.

piroch-gabor-kaszkador


Opcióban 200.000,-Ft-ért klímát Kisebbik MP3 kompatibilis CD-s rádiót 90.000,-Ft-ért. A Bluetooth kihangosítós 165.000,-Ft.

Panoráma üvegtetőt hangulatvilágítással a középső szinttől vehetünk 150.000,-Ft ellenében, míg fűthető első üléseket 80.000,-Ft-ért. Az Active felszereltségi szint kezdő ára 4.195.000,-Ft a fentebb említett benzinmotorral.

A parkolóautomata 145.000,-Ft, a legkisebb Grip Control csomag 40.000,-Ft. Őket a legmagasabb Allure felszereltségi szinttől kaphatjuk meg. Az Allure kezdőára 5.045.000,-Ft 1,6 literes VTi 120 lovas benzinmotorral.

Peugeot 2008 árlista letöltés
Peugeot 2008 műszaki adatok letöltés

Mielőtt elvesznénk a számok és adatok tengerében térjünk vissza a kisautó lényegéhez, s arra milyennek is akarta építeni a Peugeot, továbbá, hogy került kaszkadőrök közé egy filmstúdióba.
Nos a 2008-at városi, pörgő embereknek, családoknak tervezték, s innentől kezdve lendületes, sokoldalú, szép, minőségi belső térrel tervezték a mai kor technikai arzenálját tartalmazva.
Ezt érzékelendő készítettek egy reklámfilmet, ahol ezt a fiatalos pörgést emelték ki.





A bemutató kisfilm mintájára pedig, mi utánozhatná jobban ezt az életérzést, mint egy filmstúdió mozgalmassága, a filmforgatás forgataga, megspékelve a kaszkadőrök egyébként is izgalmas jelenetekben való részvételével.
Úgyhogy a kisautókkal kalandtúrára indultunk a filmstúdió területére, ahol bizonyos pontokon feltartóztatták a kocsit, mert épp 1-1 utcai jelenet felvételét imitálták. Tehát álltunk teniszpálya közepén, középkori küzdőtéren, állított meg ókori rabszolgakereskedő vagy éppen mexikói banditák. A stúdió területére belógó rajongók pedig Angelina Jolie-t keresték a kocsinkban.
Bár először nem értettük mi történik, de hamar ráéreztünk a Peugeot 2008 kreatív kalandjáték ízére, és a kerekünket kiszúrni akaró ókori kereskedőtől még rabszolgát is vásároltunk.

peugeot-filmforgatas


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER