A 2012 végén forgalomba kerülő Citroën C-Elysé-ben mutatkozik be a márka új, VTi72 elnevezésű benzinmotorja, amely a dinamikus menettulajdonságok mellett racionális fogyasztásával és megbízhatóságával tűnik ki.
A Citroën C-Elysée tervezői kezdettől fogva arra törekedtek, hogy az új modell egyértelműen a négyajtós limuzinok legfőbb vonzerejét : a kiegyensúlyozottságot, a harmóniát hangsúlyozza. A modell orr-része első pillantásra elárulja, hogy a Citroën-család tagjáról van szó: méretes márkajel, ívekkel díszített motorháztető, harmonikus, tekintélyes lökhárító, magas övvonal, széles nyomtáv, izmos sárvédők. A Citroën CElysée hétféle színárnyalatban készül, melyeket – kiviteli szinttől függően – különböző krómdíszítések teszik elegánsabbá.
A műszerfalat – kiviteli szinttől függően – finom vonalú dekorcsík díszíti. Valamennyi anyag igényes és elegáns, ugyanakkor strapabíró és könnyen karbantartható.
A Citroën C-Elysée úgy készült, hogy kiállja az idő és a kilométerek próbáját. Azért, hogy az autó bírja az alkalmanként cudar útviszonyokat is,
• futóművét és gumiabroncsait rosszabb minőségű utakra optimalizálták,
• az alvázra kiegészítő védőlemez került,
• a karosszéria- és a rögzítőelemek is megerősített anyagokból készülnek.
A Citroën C-Elysée úttartása a Citroën-hagyományokat idézi. A széles nyomtáv, a masszív futómű, valamint a precíz és érzékeny elektronikus szervókormány az autó sebességétől függetlenül tökéletes úttartást garantál, ügyelve az utasok biztonságára, még nehezebb útviszonyok közepette is. A modellhez – országtól és kiviteli szinttől függően szériában vagy rendelhető extraként – elérhetőek olyan biztonsági berendezések is, mint az ABS, az ESP vagy a négy légzsák.
A Citroën C-Elysée tekintélyes külső méretei (4,43 m hosszú, 1,71 m széles, 1,47 m magas), és 2,65 méteres a tengelytávja. A tágas beltér nem megy a csomagtér méretének rovására : az 506 literes térfogat a kategória legjobbjai közé tartozik.
ACitroën C-Elysée – országtól és kiviteli szinttől függően – olyan modern és praktikus berendezéseket kínál, mint a légkondicionáló, a tolatóradar, a tempomat, az mp3-lejátszós rádió vagy a Bluetooth kihangosító.
A technológiai berendezések akár a forgalmazás helyszínétől függően is változhatnak. Így kerül például szélvédőfűtés az Oroszországba és Ukrajnába szánt példányokba, a forró éghajlatú országokban pedig a légkondicionáló egy « MAX » fokozattal egészül ki, amely gyorsan biztosít frissítő hűvös levegőt az utastérben.
Az elkövetkező hónapokban tovább bővül a modell technológiai kínálata: megérkezik az érintőképernyős navigációs rendszer, a tolatókamera és a kulcs nélküli indítás.
A tartozékok széles választéka révén a Citroën C-Elysée tulajdonosai egyedivé varázsolhatják autójuk külsejét (króm ködfényszóró-kerettel, visszapillantótükör-házzal és kipufogóvéggel), fokozott védelmet biztosíthatnak a karosszéria sérülékenyebb részeinek (átlátszó lökhárító-védőcsíkokkal és műanyag oldalsó védőcsíkokkal) vagy a beltér kopásnak kitett elemeinek (utastér- és csomagtérszőnyegekkel). Különböző csomagtartó-megoldásokkal
növelhető a szállítandó holmi mennyisége, félintegrált (azaz konzolt és külső kábelezést nem igénylő) navigációs rendszer segíti a tájékozódást, az O’car autórádió pedig az okostelefonokon tárolt zenék lejátszására, illetve egyidejűleg a telefonkészülék töltésére is alkalmas.
Motorválaszték
A Citroën C-Elysée-ben mutatkozik be a márka új, VTi 72 elnevezésű benzinmotorja, amely optimális teljesítményértékek mellett (72 LE, 3000 ford/perctől elérhető 110 Nm nyomaték) figyelemreméltó fogyasztási (5 l/100 km-től) és CO2-kibocsátási (115 g/km) mutatókkal rendelkezik – mindez 22%-kal jobb teljesítményt jelent, mint elődje, az 1.4i motor esetében. Az új motorhoz ötsebességes manuális vagy elektronikusan vezérelt manuális váltó társul.
A benzinmotor-választékot a szintén új, ötsebességes manuális vagy automata váltóval kombinált VTi 115 változat teszi teljessé, míg a dízelmotorok kedvelői az igen népszerű, már 6 millió példányban bizonyított HDi 92 motorral érhetik el a Citroën C-Elysée-t. A motorváltozat sikerének titka a remek menetteljesítmény, az alacsony fordulatszámon elérhető nagy nyomaték és a figyelemre méltóan alacsony fogyasztás (4,1 l/100 km) és az ehhez társuló, szintén alacsony (108 g/km) CO2-kibocsátás.
Hozzászólások