2012. október 11. csütörtök, 09:54

 

A Mazda most bevezetett zászlóshajója új távlatokat ostromol, és egy olyan, új ügyfélgenerációt szólít meg, akik a vezetési élmény merőben új szintjét várják el autójuktól. Jellegzetes formatervvel, intuitív funkcionalitással és kivételes robbanékonysággal rendelkezik.



Mindennek a megvalósítása természetesen komoly kihívást jelentett a Mazda formatervezői és fejlesztőmérnökei számára, hiszen olyan, potenciálisan egymásnak ellentmondó értékeket kellett összehangolniuk, mint a forma és a funkció, a teljesítmény és a hatásfok, a komfort és a praktikum, az egyedi karakter és a széles közönséget megszólító vonzerő – ráadásul mindezt a meghatározó jelentőségű C/D méretosztályban, az európai újautó-piac középkategóriájában.

uj-mazda-6


A sorozatgyártású modell előzményének azt a Mazda Takeri koncepciójárművet tekinthetjük, amelyet először 2011-ben, a Tokiói Autószalonon láthatott a közönség. A modell izmos, élettel teli karaktere Sedan és Sportkombi kivitelében egyaránt olyan, magától értetődő funkcionalitással társul, ami széles körben kedvező piaci fogadtatásra számíthat.

Az új Mazda6 a „Fenntartható Zoom-Zoom” stratégia legújabb megnyilvánulása. Az élvonalbeli üzemanyag-fogyasztás érdekében az új Mazda6 a SKYACTIV komponensek eredendően könnyű szerkezetét különleges, innovatív hajtáslánc-komponensekkel, valamint a Mazda i-ELOOP fékezési energia-visszatápláló rendszerével társítja.

A Mazda6 mindemellett biztonságos is, hála a SKYACTIV-Body karosszériának, amelynek igen merev szerkezete elnyeli, illetve az utascellától elvezeti az ütközés energiáját, így biztosítva kategóriaelső ütközésvédelmet.

Japán nyelvlecke Mazdául

A Mazda új generációs zászlóshajója a „KODO – A Mozgás Lelke” formai tematika mellett a SKYACTIV technológiák teljes körét is felvonultatja, hitelesen tolmácsolva a Mazda Jinba Ittai „autó és vezető egysége” érzését.

A „Fenntartható Zoom-Zoom” legmagasabb szintű megnyilvánulása minden idők egyik legbiztonságosabb és legtakarékosabb Mazda modelljében:
- A Mazda tömegcsökkentési stratégiáját alkalmazva kifejlesztett, új Mazda6 számottevően könnyebb a jelenlegi modellnél
- Az első modell, amely megkapta a Mazda egyedülálló i-ELOOP fékezési energia-visszatápláló rendszerét
- Maradéktalan vezetési élmény, mint minden Mazda gépkocsiban, hála a SKYACTIV teljesítménynek és vezethetőségnek

Az új Mazda a rendkívül fontos középkategóriában (C/D szegmens), amely az európai összeladások 6,2 százalékát testesíti meg. 2012 végétől kapható Európa-szerte.

mazda-6-szedan

Dizájn
Az új Mazda6 Sedan és Sportkombi kivitelében egyaránt mindmáig a legtisztább megnyilvánulási formája annak a „KODO – A Mozgás Lelke” formai tematikának, amelyet a vadon élő állatok mozgása ihletett, és amely a Mazda karakteres vitalitását és mozgékonyságát hivatott jelképezni.
A jellegzetes szárny motívumú hűtőmaszk a Mazda új arculataként a márka erősségeit és mélységét kifejező, tekintélyes céltudatosságot sugárzó stíluselem.
A hangsúlyos kerékívek és az alacsony vonalvezetésű, hátrafelé dőlő utascella is az új Mazda6 idomai alatt rejlő teljesítményre utalnak.
A kupés kialakítású utasfülke A-oszlopai a jelenlegi modellhez képest 100 mm-rel hátrébb költöztek, még inkább kihangsúlyozva a rendkívül kezes és közvetlen jármű stabil kiállását (és nagymértékben javítva a vezető látómezejét).
A LED fényforrásokkal és a Mazdánál elsőként alkalmazott, új világító gyűrűvel* felszerelt fényszórók kiemelik a modell érett, magabiztos kiállását, egyben kapcsolatot teremtenek az orrkialakítás és a jellegzetes hátsó helyzetjelzőkig futó, oldalsó karaktervonalak között.
Négy új, kifejezetten az erőteljes kontraszt-hatás érdekében kifejlesztett karosszériaszín: Soul metálpiros, Reflex kék mica, Meteor szürke mica és Jet fekete mica. 17 és 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal is rendelhető lesz.

Belső tér
A vezető-központú belső tér letisztult, következetes megjelenéssel, a kezelőszervek maximálisan ösztönös működtetését lehetővé tevő elrendezéssel, valamint nyugalmat sugárzó utaskörnyezettel.
Kiváló minőségű, polírozott alumíniumhatású komponensek (pl. ajtókilincsek vagy váltógomb), puha kidolgozás a leggyakrabban megérintett felületeken (pl. kormánykerék).
A műszerfalon és az ajtókárpiton végig futó, két elsődleges beltéri vonal stabilitást és megbízhatóságot sugall.
Kétféle színárnyalatú bőrkárpitozással (sportosan otthonos tört fehér vagy visszafogott fekete), illetve fekete szövet kárpitozással * rendelhető, (melyek felszereltségi szinttől és piactól függően elérhetőek).

Komfort

A Sedan kivitel a kategória egyik legnagyobb tengelytávjával (2830 mm) és ezáltal tágas, komfortos utastérrel büszkélkedhet; a Sportkombi valamivel rövidebb, ám még így is nagyobb, mint a jelenlegi Mazda6 modell. A Sedan és a Sportkombi egyaránt tágas hátsó lábteret és térdhelyet kínál.
Az ergonomikus HMI kezelőfelület (ember-gép interfész) a vezetőt tökéletesen integrálva lehetővé teszi a kényelmes működtetését. Funkcionalitás:
•    nyolc irányban motorosan állítható vezetőülés (piactól és felszereltségi szinttől függően)
•    négy irányban, tág tartományban állítható kormánykerék
•    alul rögzített „orgona” stílusú gázpedál a kényelmesebb működtetésért és a gyorsabb fékezésért
•    Áthelyezett A-oszlopok és külső visszapillantó tükrök a szélesebb vízszintes és függőleges látómezőért.
•    A tetszetős, kistömegű, erősen kontúros ülések sportosak, remek oldaltartást kínálnak, kiemelkedő hosszú távú üléskomfort mellett.
•    Intelligens, könnyen kezelhető funkciók, mint például a Sportkombi kivitel könnyű csomagtakarója, vagy a 60:40 arányban osztott hátsó ülések lehajtását a távolból is lehetővé tevő, különleges karok.
•    A kategória élvonalába tartozó csomagtartó (a padló alatti tárólóval együtt) 489 (Sedan), illetve 522 (Sportkombi) literes kapacitással. 1664 liter maximális térfogat (Sportkombi, lehajtott hátsó ülésekkel), nagyobb csomagtérnyílás (Sedan), optimalizált alakú csomagtérfedél (Sportkombi).
•    Rengeteg tárolóhely és rekesz, amelyek kialakításakor arra törekedtünk, hogy a vezető minél egyszerűbben hozzáférhessen gyakran használt tárgyaihoz.

uj-mazda6-wagon

Felszereltség

•    A kezelőszervek és visszajelzések egyszerű, pontos azonosítását támogató vezetői környezet:
o    A menetadatok (pl. üzemanyag-fogyasztás) megjelenítésére szolgáló, 3,5 colos multi-információs kijelző a fő műszeregységen belül
o    Az infotainment rendszereket kiszolgáló, 5,8 colos érintőképernyő * a középkonzol ergonómiailag optimális, felső szakaszán
•    A kiemelt csatlakoztathatóságot kínáló infotainment rendszer jellemzői:
-    Kifejezetten az új Mazda6-hoz kifejlesztett, prémium 11 hangszórós BOSE® surround audiorendszer Bose® Centerpoint® 2 virtuális surround hangvisszaadás technológiával*.
-    TomTom® technológiát alkalmazó Mazda navigációs rendszer TomTom LIVE Services* szolgáltatás-csomaggal.
-    A navigációs és infotainment rendszerek vezérlésére szolgáló HMI kezelőszerv* a középkonzolon (a kormánykeréken elhelyezett kezelőszervek kiegészítéseként).
-    iPod®, USB és Bluetooth® csatlakoztathatóság * (mobiltelefon kihangosítással), továbbá AUX bemenet.
-    Hatásosabb zajszűrés, továbbfejlesztett hangfelismerés funkció.
-    A Bluetooth-on keresztül csatlakoztatott okostelefonokhoz kifejlesztett, új üzenetküldő funkció lehetővé teszi az SMS, MMS és e-mail üzenetek felolvasását, illetve megjelenítését az 5,8 colos érintőképernyőn *.
•    Optimalizált klímaberendezés: csökkentett mérete és energiafogyasztása mellett kivételes fűtő- és hűtőképességgel rendelkezik, a korábbinál hatékonyabb levegőáramoltatást tesz lehetővé az utastérben.
•    Teljes körű parkolástámogató rendszer * tolatókamerával *, figyelmeztető hangjelzésekkel, valamint az első és hátsó közelségi figyelmeztetéssel (grafikus megjelenítés).
*) A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető

Hajtásláncok
A Mazda kiváló hatásfokú SKYACTIV hajtásláncainak sorában három benzinmotorral (ebből kettő az új Mazda6 fedélzetén debütál) és két dízelmotorral találkozhatunk, automata vagy kézi kapcsolású sebességváltókkal társítva. Az összes hajtáslánc kombinálható a Mazda új i-ELOOP fékezési energia-visszatápláló rendszerével, valamint az i-stop fejlett start-stop rendszerrel.

A 2,0 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
•    14:1 sűrítési viszony (a sorozatgyártású járművek körében a legmagasabb*)
•    a magas sűrítési viszony hátrányait számos megoldás, többek között egyedi kialakítású 4-2-1 kipufogó rendszer és fejlett üzemanyag-porlasztási jellemzők ellensúlyozzák
•    új, nagyteljesítményű (high power) változat

uj-mazda-6-wagon


Motorteljesítmény:
•    Standard power: 107 kW/145 LE 6000/perc fordulatszámon & 210 Nm 4,000/perc fordulatszámon
•    High power: 121 kW/165 LE 6,000/perc fordulatszámon & 210 Nm 4,000/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás*:
Standard power:
-    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     5.5 l/100 km & 129 g/km
-    hatfokozatú automata sebességváltóval:     5.9 l/100 km & 136 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 5

High power:
-    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     5.9 l/100 km & 135 g/km
-    hatfokozatú automata sebességváltóval:     5.9 l/100 km & 135 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 5
*) 2012 szeptemberétől rendelhető
**) Minden feltüntetett érték a Sedan modellre vonatkozik


az új 2,5 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
•    kivételesen nagy, 13:1 sűrítési viszony
•    a 2,0 literes SKYACTIV-G motorból megismert, a nagy sűrítési viszonyt rendkívül gazdaságossá tevő technológiák
•    kiegyenlítő tengely segít ellensúlyozni az eddig készült legnagyobb teljesítményű SKYACTIV erőforrás intenzívebb rezgéseit

Motorteljesítmény:

• 141 kW/192 LE 5,700/perc fordulatszámon & 256 Nm 3,250/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás:
o    hatfokozatú automata sebességváltóval:     6.3 l/100 km &148 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 5


A 2,2 literes SKYACTIV-D közös nyomócsöves dízelmotor jellemzői:

•    14:1 sűrítési arány (a legalacsonyabb a világon)
•    változó geometriájú, kettős megfúvású turbófeltöltő
•    alap és nagyteljesítményű kivitelek

Motorteljesítmény:
• Standard power: 110 kW/150 LE 4,500/perc fordulatszámon & 380 Nm 2,000/perc fordulatszámon
• High power: 129 kW/175 LE 4,500/perc fordulatszámon & 420 Nm 2,000/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás*:
Standard power
o    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:    3.9 l/100 km &104 g/km
o    hatfokozatú automata sebességváltóval:     4.8 l/100 km &127 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 6

High power
o    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     4.5 l/100 km &119 g/km
o    hatfokozatú automata sebességváltóval:     4.8 l/100 km &127 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 6

*) 2012 szeptemberétől rendelhető
**) Minden feltüntetett érték a Sedan modellre vonatkozik


SKYACTIV-Drive hatfokozatú automata sebességváltó:

•    Különösen széles reteszelési tartományú áthidaló tengelykapcsoló
•    Gyors, közvetlen váltások

SKYACTIV-MT hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó:
•    Kistömegű, kompakt felépítés
•    Az MX-5-től megszokott könnyed, határozott váltási érzet

Mindkét SKYACTIV sebességváltó kétféle változatban készül: alapkivitelben a benzinmotorokhoz, és a SKYACTIV-D dízelmotorok magasabb forgatónyomatékára hangolt, nagyobbra méretezett változatban.

uj-mazda-6-wagon

Futómű és karosszéria
A SKYACTIV hajtásláncok mellett a SKYACTIV-Chassis futómű és a SKYACTIV-Body karosszéria is hozzájárul ahhoz a kivételesen vezetési élményhez, ami az új Mazda6 nyújt: ezeket a rendszereket kifinomult, lineáris vezethetőség, kategóriaelső biztonsági képességek és kivételesen jó hatásfokú, kistömegű kialakítás jellemzi.

SKYACTIV-Chassis

•    Még lineárisabbá teszi a kapcsolatot a vezető és járműve között, különös tekintettel a gyorsításra, a kanyarodásra és a megállásra:
•    a jelenlegi modellnél intenzívebb tapadás a hátsó futóműnél
•    a futómű stabilitásának (valamint a rövidebb fékpedál-útnak és a hatékonyabb féktárcsa-hűtésnek) köszönhetően lerövidült fékutak.
•    A könnyebb, ám merevebb első rugóstag és hátsó multilink felfüggesztés a kis sebességnél mutatott mozgékonyságot kiváló nagysebességű stabilitással társítja – és minden sebességtartományban kiemelkedő rugózási kényelmet nyújt.
•    A kategóriaelső áttétellel szerelt elektromos szervokormány a menetkörülmények változásához igazodva módosítja a kormányzás érzékenységét.

SKYACTIV-Body

•    Könnyebb, ám merevebb a jelenlegi modellénél, hála az ultranagy szakítószilárdságú acél elemek nagyobb arányú alkalmazásának, valamint a karosszéria szerkezeti komponenseit merevítő egyéb innovációknak.
•    Kimagasló törésbiztonság, köszönhetően az ütközési energiákat hatékonyabban elnyelő és eloszlató, több csatornás energiaelvezető karosszéria-szerkezetnek, valamint a korábbi, ívelt vázelemeket kiváltó, egyenes, folytonos szerkezeteknek.
•    Kategóriaelső aerodinamika (közegellenállási együttható célérték: 0,26*) a jobb egyenesfutásért és kisebb üzemanyag-fogyasztásért.
•    Kivételesen csendes utastér; a nem kívánatos motor- és útzajokat innovatív anyagok és szerkezetek segítenek elszigetelni, illetve elfojtani
•    A C/D szegmens egyik legkönnyebb és legáramvonalasabb típusa.
*) Sedan, felszereltségi szinttől függően


Biztonság
Az új Mazda6 a fejlett aktív biztonsági rendszerek széles választékát kínálja, többek között:
•    Mazda radaros sebességtartó automata (MRCC)* - biztonságos követési távolságot tart akár 200 km/óráig, szükség esetén a motorteljesítményt és a fékeket egyaránt vezérelve.
•    Intelligens féktámogatás (SBS)* – szintén az elöl haladó járműveket figyeli, ám csak a 15-145 km/óra tartományban, és figyelmezteti a vezetőt, amennyiben az új Mazda6 túlságosan megközelíti azokat. Amennyiben közvetlen ütközési veszélyt érzékel, automatikusan működésbe hozza a fékeket.
•    Intelligens városi féktámogatás (SCBS)* – a frontális ütközést elkerülendő, vagy annak következményeit enyhítendő automatikusan fékezni kezd 4-30 km/óra sebességtartományban. A rendszer alacsony sebességeknél, illetve városi forgalomban kiegészíti az SBS rendszert.
•    Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS)* - riasztja a vezetőt, ha járműve akaratlanul átlépi a forgalmi sáv határát.
•    Holttérfigyelő rendszer (RVM)* – észleli a szomszédos forgalmi sávokban hátulról (a Mazda6 holtterében) közeledő járműveket, és jelenlétükre figyelmezteti a vezetőt.
•    Vészfékezési jelzőrendszer (ESS) – intenzív fékezés esetén az elakadásjelző fények gyors villogtatásával figyelmezteti a mögöttes forgalmat.
•    Távolsági fényszabályozás (HBC)* – automatikusan átvált a tompított és távolsági fény között, megelőzve a szembejövő forgalom elvakítását.
•    Adaptív fényszóró rendszer (AFS)* – a fényszórók elforgatásával jobban megvilágítja a kanyarokat.
•    Visszagurulásgátló (HLA)* – a féknyomás szabályozásával megakadályozza, hogy a jármű meredek emelkedőn való elinduláskor hátrafelé gördüljön.
•    Szériatartozék ABS elektronikus fékerő-elosztóval (EBD), vészfékrásegítéssel (BA), menetstabilizáló elektronikával (DSC) és kipörgésgátlóval (TCS).
* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető

A Mazda6 fedélzetén egy sor innovatív passzív biztonsági megoldást is találunk:
•    A rendkívül merev, kiváló ütközéselnyelő tulajdonságokkal bíró SKYACTIV-Body karosszéria, amelyet minden korábbinál több nagy szakítószilárdságú acél felhasználásával építettek.
•    Továbbfejlesztett orrkialakítás nagyobb méretű gyűrődőzónákkal, ami az utastér alakváltozásának hatékonyabb megelőzését teszi lehetővé, egyben csökkenti a kisebb erejű ütközések következtében felmerülő javítási költségeket.
•    Megerősített utascella a jobb oldalvédelemért; megerősített hátsó vázkeret és lökhárító szerkezet.
•    Az utasok sérülésének megelőzésére vagy mérséklésére tervezett beltéri kárpitok és egyéb alkotóelemek.
•    Javított nyaksérülés-védelmű első ülések.
•    Megerősített hátsó ülésszerkezet, amely ütközéskor nem engedi, hogy a csomagtartó tartalma előre mozduljon az utastérbe.
•    Alapfelszerelésként kínált elülső, oldal- és függönylégzsákok.
•    A nagyobb mértékű elmozdulásra képes, ezáltal jobb gyalogosvédelmet nyújtó, megerősített motorházfedél és tűzfal felső él. Különösen jól óv a fejsérülésektől.
•    A gyalogosok lábának védelmére tervezett lökhárító.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER