2012. november 04. vasárnap, 14:47

 

Tündéről 2009. évi KTM motorral megtett Budapest-Bamako túrája óta nem nagyon hallottunk hírt. Tünde 2005-ben lett Miss World Hungary győztese. Tervei között szerepel egy tibeti túra, természetesen két- vagy négykeréken. Alább autós jelenéről és múltjáról faggattuk.

semmi-kis-tunde



Autósfórum: Elsősorban szépségkirálynőként ismert meg a világ, de nagyon hamar megismerhettünk motorokon. Egy KTM-mel csináltad végig a Budapest-Bamako futamot is. Családodban volt autó-motor rajongó, illetve honnan jött a az autó-motor szeretet?

Semmi-Kis Tünde: Ahogy egy kedves ismerősünk mondaná, már a véremben is benzin csordogált. :) Ha nem így lett volna akkor Édesapám gondoskodott róla, hogy ne legyen idegen számomra a motorzajtól hangos versenypálya, vagy épp az olajos villáskulcs kézbevétele.

semmi-kis-tunde-mazda6

Mennyi ideje van motoros ill. autós jogsid?
Motorjogosítványt 2001-ben szereztem, majd egy évre rá, amint betöltöttem a 17 az autóra is letettem. Persze a vezetés tudományát, már előbb igyekeztem elsajátítani.

Titokzatosan hangzik a vezetéstudomány papírok előtti elsajátítása, mesélnél erről bővebben?

Édesapám már 9 évesen a volán mögé ültetett, ahogy leértek a lábaim. Motort pedig 14 évesen próbálgattam már. :)

Milyen márkájú volt az első kocsid?

Az első Édesapámtól örökölt autóm, egy Škoda 120 GLS volt, ami  remek tanulóautónak bizonyult, a maga sajátosságaival, mint a gyakori túlmelegedés, gázbowden szakadás és egyéb finomságokkal együtt. :)

Mostani autódat újonnan vetted vagy használtan?

Már hosszú ideje szemezgettem a Mazda 6-s ezen változatával. Szóba jött még a Honda Accord, illetve formájában klasszikusnak mondható Mitsubishi cápa Galant. Végül ár-érték arány tekintetében a Mazda 6-nál tettem le a voksot. Az elképzelés alapján új autót szerettem volna, de az fix pont volt, hogy sárga fényezésben és benzines motorral felszerelt legyen. Legnagyobb sajnálatomra ekkorra már nem gyártották ebben a színben, és sehol nem találtunk bentragadt példányt sem. Ennek okán végül használtan vettem ezt a Mazda 6 2,3 GT Sport változatot, és egy pillanatig sem bántam meg a döntésem. Immáron hatodik éve nyúzom szegénykét.

semmi-kis-tunde-mazda

Mit szeretsz benne különösen?

Hűű, ha ezt valósághűen szeretném kifejteni, akkor hosszú lenne a lista. :)
Néhány pontra szűkítve; mondhatni szerelmes vagyok a formavilágába. Véleményem szerint, hiába töltötte immáron 10. életévét az autó, a külcsínt tekintve a mai napig helyt áll. Motorikusan a 2300 ccm egy egészséges átmenetet képez az erő és fogyasztás tekintetében, de persze ez leginkább jobb láb függő. :) Amiért viszont nagyon szerencsém volt, hogy előzetes tapasztalatok nélkül egy olyan autót sikerült választanom ami műszakilag sosem okozott komoly problémákat, vagy csalódást.

Milyen autód volt előtte?
Huzamosabb ideig volt szerencsém egy Smartot használni. A részemről a halálfélelemmel egyenlő. Ezzel nem szeretnék senkit sem bántani, hiszen rendkívül praktikus szerkezet, ezt elismerem.

Kifejtenéd mi egy Smartban a halálfélelem, illetve mennyiben praktikus?
Ez az érzés nagyságrendileg ott kapja el az embert amikor kiteszi a lábát a városból. Torokszorító félelemmé pedig, körülbelül az 110 km/h sebességnél válik. :) Összegezve, nem szívesen lennék bábú egy rénszarvas teszt alkalmával, annak ellenére, hogy nincsenek rossz eredményei a törési teszteken. Azonban ettől még nem adja meg számomra a kellő biztonságérzetet. Praktikus abban amire kitalálták; a városi közlekedésben, fogyasztásban, s leginkább persze a parkolásban... mert egy Smartnyi hely mindig akad! :)

Ha nagyon sok pénzed lenne vennél-e valamilyen luxuskocsit és milyet?
Jármű vásárlás terén kicsit megalománnak és exhibicionistának tartom magam. Fontos számomra, hogy az autó-motor megjelenése impozáns és lehetőleg időtálló legyen. Ezért mostanában a Range Rover Evoque szerepel a vágyaim listáján, közvetlenül a C3 Corvette Stingray (1972-1982) mellett.
A kellemes tapasztalatokból fakadóan viszont a jövőben is „alig” használt autóban gondolkodom, mert gazdaságilag teljes zsákutca egy olyan jármű vásárlása, ami a szalonból kigurulva azonnal 20%-t veszít az értékéből.

Motorod használod inkább vagy a kocsidat?
Leginkább a városi forgalom kiküszöbölésére használom a kétkerék adottságait.

semmi-kis-tunde-motor-bamako

Vezetni szeretsz jobban vagy motorozni?

Nem lehet egy lapon említeni a két élményt. Mindkettő nagyon fontos és élvezetes számomra, természetesen hosszú távon, már csak a kényelmi szempontok miatt is autó párti vagyok. De ha izgalomról, kalandról, sebességről beszélünk akkor a motorozás verhetetlen, hiszen kevés autó teljesíti 0-100km/h-t  2,8 másodperc alatt. :)

Mit keresel fejjel lefelé egy motoron? Motoros-kaszkadőröztél?
Még a szépségkirálynő választást megelőzően keveredtem Erdős Csaba Streetfighter csapatába. A közös munka során élményekkel gazdagodtam, sokat tanulhattam, s mindemellett volt szerencsém az egész országot bejárni a fellépéseink során. Kicsit még a mai napig hiányzik az az életforma, illetve ahogy az emberek értékelték a bemutatóinkat! :)

semmi-kis-tunde-motor

Akarsz-e valamilyen autós tájékozódó futamon részt venni, mint ahogy motorral a Bamakon?
Amennyiben a lehetőségeim engedik, nagyon is! :) Kifejezetten vágyom valami új kihívásra. Például régóta fogalmazódik bennem a terv, miszerint kettő, vagy négy keréken szeretnék eljutni Tibetbe. 

Van-e valami vidám vagy emlékezetes veled megtörtént autós sztorid amit szívesen elmesélnél?
Még a tojáshéj a hátsómon volt, mikor a barátnőmmel és a sokat megélt Škoda társaságában betértünk egy töltőállomásra. A kifejezetten helyes kutas fiú érdeklődő tekintetének köszönhetően, gondoltam kihozom a kisautóból a maximumot, egy sportos elindulással. Az elképzelés nem is lett volna rossz, de kishíján sikerült romba dönteni a benzinkutat egy elszámolt tolatással. :) Ugyan az anyagi kár nem volt jelentős, de tanulópénznek örökre elkönyveltem. :)

Mi lett a rombolásos történet vége? - elég szőkés történet
Valóban igazi szőkés megmozdulás volt a részemről, s bár akkor még vörös voltam, de a zsigereimben már akkor is fellelhetőek voltak a szőke "jegyek". :)
Végül sikerült a kisebb feltűnést követően elhagyni a helyszínt. Persze az autó megroskadt hátuljának valódi történetét csak évekkel később mertem bevallani otthon. :)

semmi-kis-tunde-riksa-india

Tündéről pár adat:
Életkor: 27
Szépségkirálynő:
2005 Miss World Hungary
2006 Miss Liberty Queen (Tötökország)
Túrák:
India:

2007 Indian Autorickshaw Challenge 2000 km, 2 hét, 3 kerék, 150 ccm, 7 LE és 40km/h végsebesség lejtőn lefelé. :)
Bamako:
2009 Budapest-Bamako 9000km, 2 hét, KTM Adventure LC4, 625ccm, 54 LE.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER