2011. november 11. péntek, 17:59

 

A SEAT  bejelentette, hogy első Spanyolországban tervezett, fejlesztett és gyártott elektromos autóján dolgozik. Az Altea XL Electric Ecomotive prototípus leleplezése mellett a spanyol autógyártó a Leon TwinDrive Ecomotive, hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid prototípusát is bemutatta.

seat-hibrid

A következő néhány hónap során a SEAT e két típus példányait a katalóniai és madridi kormányzati szervek flottáinak rendelkezésére bocsátja. Ez az együttműködés a SEAT számára értékes információkat nyújt majd a járművek használatáról, amelynek eredményeit középtávon az elektromos járművek sorozatgyártásának tervezéséhez használják fel. A cég első hálózatról is tölthető hibrid autójának debütálását 2015-re tervezi, amelyet egy évvel később követ egy teljesen elektromos autó.

A SEAT stratégiája az, hogy az alternatív technológiák széles körű alkalmazása mellett kötelezze el magát. Ezért a spanyol gyártó két különböző, de egymást jól kiegészítő típust mutat be egyszerre.
Az első elektromos járművek bejelentése egybeesik a SEAT történelmének legnagyobb termékoffenzívájával. A vállalat négy új típust dob piacra az elkövetkező tizenkét hónapban. Ezek közül az első a SEAT új városi autója, a Mii, lesz.

Elektromobilitás – csapatmunka
Az elektromobilitás jövője Spanyolországban nemcsak a járműveken, hanem azok részegységein, - mint például az akkumulátoron, illetve a töltőhálózaton - is múlik. Ezért a SEAT – Spanyolország legnagyobb ipari kutatási-fejlesztési beruházója – belép a CENIT VERDE projektbe. Ez a gyártókat, egyetemeket, kutatóközpontokat és a spanyol Tudományos és Innovációs Minisztériumot tömörítő, nyilvános magánkezdeményezés holisztikus fejlesztési megközelítéssel dolgozik az elektromos autózás spanyolországi megvalósításán.

Az Altea XL Electric Ecomotive, a SEAT első elektromos autója
Hatótávolsága 135 kilométer, a SEAT garantálja a vezetési élményt egy 115 lóerő (85 kilowatt) teljesítményű, 270 newtonméter forgatónyomatékú motorral, amely 135 kilométer/órára korlátozott végsebességet tesz lehetővé. Tágas utasterével és nagyvonalú csomagtartójával az Altea XL családi autónak és hivatásos személyszállításra is alkalmas.

Az akkumulátorok hátsó ülés és a csomagtartó alatti elhelyezésének köszönhetően nem csökkent az utastér mérete. Kifinomult, szabályozható fékezési nyomatékú regenerációs rendszer gondoskodik az optimális energiafelhasználásról, s amikor az Altea XL a napsütésben parkol, a tetőbe épített cellák segítségével friss levegőt keringtet az utastérben, így csökkentve a légkondicionáló későbbi energiaigényét.

elektromos-seat

Leon TwinDrive, hibrid
Az új SEAT Leon TwinDrive Ecomotive áttörést jelentő koncepció a hálózatról is tölthető hibridek terén. Kombinálja az emisszió mentes közlekedést egy hagyományos, belsőégésű motorral szerelt jármű hatótávolságával. Tisztán villanymotoros üzemmódban a TwinDrive hatótávolsága 52 kilométer, legnagyobb sebessége 120 kilométer/óra. Kombinált üzemmódban (villanymotor+belsőégésű erőforrás) a becsült fogyasztás 1,7 liter/100 kilométer, vagy 18,5 kilowattóra/100 kilométer. Ez rendkívül alacsony, mindössze 39 gramm/kilométer széndioxid-kibocsátásnak felel meg, miközben végsebessége 170 kilométer/óra.

A SEAT kutatás-fejlesztési részlegének alelnöke, Dr. Matthias Rabe, szavai szerint „a Leon TwinDrive Ecomotive egy izgalmas és áttörést jelentő megoldás. Lehetővé teszi, hogy tisztán elektromos módban haladjunk, ám akár az okos hibrid rendszer előnyeit is élvezhetjük.” Hozzáteszi, hogy „nagy hatótávolságának köszönhetően egyetlen ügyfelünknek sem kell majd megváltoztatnia életmódját vagy közlekedési szokásait”.

Ecomotive-család, az alacsony emissziójú mobilitás

Az Altea XL Electric Ecomotive és a Leon TwinDrive Ecomotive közel sem a SEAT első lépései a fenntartható mobilitás és a környezetvédelem iránti elkötelezettség terén. A spanyol márka hosszú ideje gyárt alacsony emissziójú járműveket. A Spanyolországban kínált SEAT modellek több mint 60 százalékának a széndioxid-kibocsátása nem éri el a 130 gramm/kilométer értéket.

A kínálat ásza az Ibiza Ecomotive, amelynek átlagfogyasztása csupán 3,4 liter/100 kilométer és 75 lóerő (55 kilowatt) teljesítményű motorja kilométerenként átlagosan nem több mint 89 gramm szén-dioxidot bocsát ki. Ezen kívül a SEAT folyamatosan bővíti az Ecomotive-kínálatot a Leon, az Altea, az Altea XL, az Alhambra és a SEAT új városi kisautója, a Mii, hasonlóan mértékadó fogyasztási adatokkal büszkélkedő változataival.

Martorell, a fenntartható gyár
A SEAT kibővítette a környezetvédelem iránti elkötelezettségét az autógyártás folyamatára is, továbbfejlesztve több különböző projektet egyetlen közös céllal – csökkenteni a CO2-kibocsátást, illetve fenntarthatóbb és hatékonyabb módon felhasználni az energiaforrásokat. Példamutató, innovatív megoldás az EuroEnergest energiafogyasztást figyelő rendszer, amely elősegíti a hatékonyabb energiafelhasználást és évi 3900 tonna CO2-t takarít meg.
A környezetvédelemhez való stratégiai hozzáállás több elismerést is szerzett a SEAT-nak. Az egyik legfrissebb ezek közül az ISO 50 001 energiahatékonysági minőségi bizonyítvány, amelyet első alkalommal adtak spanyol cégnek.

„SEAT a napon”- négyről nyolc megawattra kevesebb, mint egy év alatt
A legkiemelkedőbb projekt a SEAT stratégiájában a „SEAT a napon”, amely Spanyolországban a legnagyobb tetőre telepített napelemes létesítmény, és a legnagyobb ilyen az autóiparban, egész Európában. Hasonlóan innovatívnak bizonyult a döntés, hogy ilyen paneleket szereljenek a járművek átmeneti tárolására szolgáló védőtetőkre is. A kapacitás így négyről nyolc megawattra emelkedett az elmúlt hetekben az új fázis indulását követően.
A következő évben fejeződik be a projekt az utolsó ütemmel, ekkor a teljes kapacitás 10,6 megawattra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a „SEAT a napon” projekt akkortól már évi 6200 tonnával csökkenti majd a széndioxid-kibocsátást.

Martorellből a nagyvilágba, vasúton
A SEAT egyúttal a járművek és részegységek vasúti szállítmányozásának is úttörője. A vállalat 2008-ban nyitotta meg a kész járművek továbbítására szolgáló Autometro vasúti útvonalat, amely Martorellt a barcelonai kikötővel köti össze. Jelenleg a SEAT teljes termelésének több mint 40 százalékát tengeri úton exportálja, és ennek 95 százaléka vasúton jut el a kikötőbe. A Zona Franca üzemet és a martorelli gyárat összekötő Cargometro vasútvonalat 2009-ben nyitotta meg a SEAT. Ez a két vasútvonal együtt körülbelül 57 ezer kamionfuvarnyi szállítmánnyal tehermentesíti az utakat – a vasúti szállítás évi 2600 tonnával csökkenti a széndioxid-kibocsátást.
A jövőben a „Mediterrán folyosó” tovább erősíti majd a SEAT vasúti stratégiáját, ez a vasúti export arányát a jelenlegi 11 százalékról 30 százalékra növeli.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER