2010. december 08. szerda, 12:56

 

A Mazda 2007-ben egy olyan hosszú távú stratégia mellett kötelezte el magát, amely nemcsak élményteli vezethetőséget, ill. maximális biztonságot képviselnek, hanem minimalizálják a környezeti terhelést.

 

mazda festesi eljaras

Környezetvédelmi lépések a festésben
2002 szeptemberében a Mazda kifejlesztette háromrétegű festési rendszerét, mely lehetővé teszi, hogy a három réteget (alapozó, szín és lakk) egymás után, szárítás közbeiktatása nélkül vigyék fel. Ezzel a korábbi festési eljáráshoz képest 15%-kal kevesebb széndioxid és 45%-kal kevesebb könnyen illó szerves vegyület (VOC) kerül a levegőbe.
A hirosimai gyár egyik üzemében a Mazda bevezette a vizes alapú Aqua-Tech festési rendszert, amely a világ legszigorúbb festés közben keletkező káros anyagok kibocsátási (VOC) előírásainak is megfelel.

Lökhárító-újrahasznosítás
Kifejlesztették azt a technológiát, mellyel a sérült lökhárítókat használja fel nyersanyagként az új autók lökhárítójának gyártásához. Észrevették, hogy ha megoldanák a nagyobb, műanyag alkatrészek újrahasznosítását, csökkenthetnék a gyártás széndioxid-kibocsátását, és hatékonyabban gazdálkodnának a rendelkezésre álló erőforrásokkal. A „Lökhárítóból lökhárítót” technológiát először az RX-8 gyártásában alkalmazták 2005-ben, és később kiterjesztették más modellekre is.

Környezet-menedzsment rendszer
A Mazda Corporation környezet-menedzsment rendszert hozott létre egész beszállítói vertikumában, és nemzetközi szervezetének vállalataiban is. Ennek célja, hogy pl. az ISO 14001-es sztenderdek alapján az üzleti folyamatokban minél jobban érvényesüljön a környezetterhelés csökkentése.
A Mazda összes, Japánban, Amerikában, Kínában és Thaiföldön működő gyártókapacitása megszerezte az ISO 14001-es minősítést.

mazda lokharito ujrahasznositas


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER