A Mazda észak-amerikai részlege három érdekességgel jelenik meg a november 17-én kezdődő Los Angeles-i Autószalonon. Mazda MX-0 Zero tanulmány, új Mazda5 és Mazda Shinari
Mazda MX-0 Zero
Az elmúlt hét év hagyományainak megfelelően a Los Angeles-i kiállítás részeként a Mazda Design amerikai csapata részt vesz azon a Design Challenge versenyen, melyet a szervezők a kaliforniai tervező-stúdiók között írnak ki, hogy bemutassák, szerintük milyen irányban alakul a jövőben az autók fejlesztése.
Ebben az évben a téma a Föld erőforrásainak kihasználásáról való lemondás volt. Olyan négyüléses, könnyűépítésű, ugyanakkor kényelmes és biztonságos személyautót kellett tervezni, melynek tömege nem haladhatta meg a 450 kg-ot, mindemellett a funkció és a vezetési élmény nem csorbulhatott, és a stílus sem eshetett a súlycsökkentés áldozatául. A kihíváshoz ezúttal német és japán stúdiók is csatlakoztak, így adva nemzetközi dimenziót a versenynek.
A Mazda észak-amerikai tervezőcsapata sajátjáénak érezte a feladatot; a Mazda ’grammstratégiája’ – melyet a Mazda az MX-5 összes generációjánál is sikerrel alkalmazott – is ebbe az irányba mutat.
Az elektromos hajtású tanulmányautó tervezésénél hasonló módon jártak el, szisztematikusan kivették a nagyobb tömegű alkatrészeket, és innovatív, könnyű anyagokkal (műanyagokkal, merevebb fémekkel) helyettesítették azokat. Ezáltal az MX-0 Zero kifejezetten környezetkímélő lett, gyártásában kevesebb nyersanyagra van szükség, működtetése pedig minimálisan terheli környezetét.
Derek Jenkins és csapata reméli, hogy pályaművét, a Mazda MX-0 Zero-t a zsűri – hasonlóan a 2008-as Mazda Kaan-hoz – prominens helyen értékeli majd. A nyertest november 18-án, helyi idő szerint 19 órakor választják meg a Tervezők Éjszakáján.
Új Mazda5 – amerikai verzió
2005-ös bevezetése óta az Amerikában hatüléses egyterű, három egyszerűen hajtogatható üléssorával, stílusos megjelenésével és kétoldali tolóajtajával egyedülálló minőséget nyújtott kategóriájában. A külső az új modell megjelenésével a Nagare-formanyelvnek megfelelően változott, valamint a műszaki tartalom is megújult: az új Mazda5 egy 2,5 literes, 157 lóerős, 4 hengeres motorral, kézi, vagy automatikus váltóval is rendelhető az amerikai piacon.
Mazda Shinari
A stand igazi érdekessége az Európában már bemutatott Mazda Shinari design-koncepció, amely elsőként képviseli a Mazda új, globális tervezési irányzatát, amely a ’Kodo – a mozgás lelke’.
A Mazda főtervezője, Ikuo Maeda nemzetközi csapatával egy olyan négyajtós, négyüléses sportkupét tervezett, amely kifejező formába csomagolja az erőt, mely pl. egy meghajlított bambusznádban feszül. A Shinari érzelmeket kelt, mellyel a Mazda azt szeretné elérni, hogy még több ember érezzen kedvet, hogy kipróbálja a Mazda által nyújtott vezetési élményt.
A Mazda 2010. november 17-én, helyi idő szerint 16:45-kor tartja sajtótájékoztatóját, a kiállítás pedig a nagyközönség számára 2010. november 19. és 28. között látogatható.
Hozzászólások