2013. május 02. csütörtök, 12:06

 

A Budapest-Bamako, Nagy Afrikai Futam szervezői hivatalosan is bejelentették a 2014-es verseny, és kalandtúra hivatalos útvonalát. A 8500 kilométeres transzkontinentális sivatagi rally jövő januárban ismét Budapestről rajtol. A két hetes futam a feszült politikai helyzet miatt idén sem Bamakoban ér véget. A 2014-es futam befutója a tervek szerint a gambiai Banjulban lesz.


„Ez az első alkalom, hogy Gambiában ér véget a futam. Ez egy nagyon kicsi, de csodálatos ország. A fővárosnak is mindössze 40 000 lakosa van" - mondta a futam alapítója, Villám Géza.
A kilencedik alkalommal megrendezendő maraton rally európai szakasza lerövidült. A csapatok az olaszországi Genova kikötőjéből hajóznak majd át Marokkóba. Marokkóban, a csak kékre festett, középkori házakból álló Chefchaouen városa lesz az első célpont. Innen rajtol a versenykategória, és az idén először megrendezésre kerülő időméréses tereprally kategória.

budapest-bamako-2014

A merzougai dűnerendszeren lépik át az indulók a Szahara kapuját. Az első sivatagi napon dűnékkel, kősivataggal és navigációs nehézségekkel kell majd megküzdeni az indulóknak. „Az első teljes Afrikai nap közel 700 kilométer lesz földúton. A versenyben itt válnak el a tapasztalt indulók az elsőbálozóktól." - tette hozzá Villám Géza.

Az Atlanti Óceán partján folytatódik a futam, Nyugat Szaharán át. Mauritániában 2014-ben is külön utakon halad a verseny és túra kategória. A versenyzőknek, puha homokos, dűnés utakat ígérnek a szervezők, Akjoujt városáig. A túra kategóriában indulók pedig a Banc D'Arguin Nemzetik Park különleges állat- és madárvilágát csodálhatják meg. 2014-ben is megrendezésre kerül a szokásos "Beach Party" a Budapest-Bamakoról elnevezett B2 Beachen.

bamako-mauritania-2014


Az idei futamon több lesz a városokban töltött éjszaka. 2014-ben etap végpont lesz a mauritán Nouadhibou és Szenegál volt gyarmati fővárosa Saint Louis. Saint Louis barátságos óvárosában töltött éjszaka után a versenyzők Szenegál szavannáin robognak le Gambia dél-keleti csücskéig. Az országot átszelő Gambia folyó déli partján, egy csimpánz rezervátumon is a világhírű Kigani West Nemzeti Parkon is áthalad majd a futam. Itt krokodilokkal, vízilovakkal és pávián csordákkal tarkított vörös salakos utakon halad majd a mezőny Banjulig.

bamako-szenegal-2014

Kalandban az idén sem lesz hiány. A több mint 5000 kilométeres afrikai szakasz oroszlánrésze poros földutakon zajlik. „A Bamakon egy dolog biztos, hogy mindig minden bizonytalan"- mondta Villám Géza.

A két hetes transz-szaharai autóverseny, a világ legnagyobb amatőr rallyja. A futam elvei szerint „bárki, bármivel, bárhogy" indulhat. Az elmúlt években Trabantok, Daciak, Ladák, mentő- és tűzoltó autók is nekivágtak a távnak. A 2014-es futamra eddig 300 induló jelentkezett 22 országból. Az idei verseny Magyarországon, Szlovénián, Olaszországon, Marokkón, Mauritánián és Szenegálon halad keresztül a gambiai befutóig.

Részletes etapok:

Január 24,25,26,27     Budapest - Chefchaouen         3,226km
Január 28         Chefchaouen - Rissani         622km
Január 29         Rissani - Sidi Ifni             751km
Január 30         Sidi Ifni - Bojdour         673km
Január 31         Bojdour - Guergerat         634km
Február 1         Guergerat-Nouadhibou (Rest Day)     63km
Február 2         Nouadhibou - Akjoujt         523km
Február 2         Nouadhibou - B2 Beach         420km
Február 3         Akjooujt - Nouakchott         360km
Február 3         B2 Beach - Nouakchott         140km
Február 4          Noukchott - St. Louis         303km
Február 5         St. Louis - Kaye Boubou         380km
Február 6         Kayes Boubou - Wassadougou     270km
Február 7         Wassadougou - Georgetown     220km
Február 8         Georgetown - Kiang West National Park 180km
Február 9         Kiang West - Banjul         156km


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER