Címkék: 2014 | Budapest-Bamako | hírek | Mauritánia | Nyugat-Szahara | sivatag

2014. február 01. szombat, 14:27

 

Ez a címe annak a könyvnek, amelyik egy méltán népszerű sorozat legnehezebben beszerezhető kötete. Egyik szakértőnk hozta be nekünk, miután a Petőfi-csarnokbeli bolhapiacon sikerült pult alól kiénekelnie egy koldusnak álcázott homelesstől iszonyú áron: egy teljes Herendi étkészlet és a már korábban említett Breitlingekből 3 Tescós zacskóval volt az ellenérték. De megérte: a Herendi is hamis volt.

Nos több súlyos okunk is van, hogy megemlítsük e mérföldkövét az emberi tudás kvintesszenciájának. A könyvben az előkelő 13. helyen szerepel az alábbi fejezet: „Menj végig a Budapest-Bamako Rallyn!….vagy legalább próbáld meg.” (Mellesleg megjegyezzük, hogy ez rögtön a 12. fejezet után következik, aminek a címe: „Kerülj intim kapcsolatba a másik nemmel!…vagy legalább próbáld meg.” és megelőzi pl. a 21. fejezetet: „Csald el az ÁFÁ-t!...vagy legalább próbáld meg. ”)

Természetesen előbb elolvastuk a 13. fejezetet, de ebben semmi olyat nem találtunk, amit e riportsorozat alanyai és rendszeres olvasói ne tudnának már, vagy ne tudnának meg később, ha majd végigolvassák az összes részt, melyekből a legérdekesebbek a végén csak fizetős tartalomként lesznek elérhetőek!




Ilyetén módon felkeltve érdeklődésünket eme alapmű …végigolvastuk. A 66. fejezet címe: „Telepíts taposóaknát!…vagy legalább próbáld meg.” A fejezet így kezdődik: „Jegyezd meg: taposóaknát nem lehet homokra telepíteni…vagy legalábbis nem érdemes, ha tovább akarsz ugrani a 67. fejezetre.”

Nyugat-Szaharában nyilván vagy nem olvasták e könyvet, vagy nem jó az arab fordítás. Ugyanis hosszan ecseteli a 66. fejezet a taposóakna telepítés szépségeit, de már az elején elmagyarázza, hogy ha homokra telepíted, akkor az első homokvihar után vagy ki fog látszani és akkor senki nem fog rálépni, vagy ellenkezőleg: harminc méter homokot fúj rá a szél és akkor lehet, hogy 500 év múlva kerül csak újra felszín-közelbe. Mindkét felvázolt alternatív kifejlet elrontja a poént, ami miatt ezzel érdemes foglalatoskodni.

Az elmúlt évtizedekben amolyan helyi hagyománnyá vált itt az aknatelepítés. A berberek megfigyelték, hogy bármely égtájról jön ide kettőnél több főt számláló egyenruhás csoportosulás, azok azonnal elásnak néhányat. Az „államhatár” a világon egyedülálló módon itt úgy lett megállapítva, hogy arra kanyarog, ahol a homok alatt a legtöbb akna van. Ezen a környéken szinte semmi nincs. Se víz, se növényzet, se kaja. Baromi rossz az éghajlat. És még rá is léphetsz valamire...szóval errefelé turista nem jár. Az egyetlen itteni cég a Best Mines Export-Import and Storage Company (BMEISC) helyi képviselete (Szlogenjük: الحصول عليها معا…magyarul: „Szedd össze magad!”) Említésre méltó esemény is csak egy van: az évente pont erre elhaladó Budapest-Bamako Flúgos Futam. Ilyenkor még a hízlalókúrán lévő szegény mauritán lányok is feltápászkodnak és együtt drukkolnak a berberekkel  és a BMEISC többnyire féllábú dolgozóival, akik helyi pénzben elég jelentős tételekben fogadnak:  melyik jármű fog a levegőbe repülni?




Pénteken volt a rally utolsó hosszú szakasza Laayoune-tól Guergerat-ig. A csapatoknak 820 kilométert kellett megtenniük Nyugat-Szahara szerte. Az időjárás tökéletes volt, a feltételek klappoltak. Szombaton már lényegesebben rövidebb szakasszal kell a versenyzőknek megbirkózni Guergerat-tól Novadhibou-id, amely mindösszesen 63 kilométer. (Persze a szlalomozás miatt nyilván).

Csütörtök éjjel a 7. rajtszámmal indult Simacek csapat versenyzői Thomas Emmerling csapattársa Horváth Tamás, valamint András Zsuzsanna, a 61. rajtszámú Két Góbé Team versenyzői Páll Zsolt és András Ignác Land Rover Discovery autójukkal bejelentkeztek Laayoune City-ből a Nagjir Hotelből. A 7-es és 61-es kocsi ekkor már pihent a „hotelban”. Péntek reggel indultak tovább remélve, hogy estére meglesz a 6000 kilométer. Mára tehát 820 kilométer megtétele után Mauritania határán kell legyenek.

Az Out of office A-B és on bike Team 19. rajtszámú Mitsubishi Pajero autójukkal és a 20. illetve 150. rajtszámot viselő másik két járművükkel utazók csütörtök éjjel arra eszméltek, hogy Tan-Tan előtt a Landy elromlott ezért be kellett vontatniuk a városba. Két szerelő nekiesett…de szerencsére nem ütötték meg nagyon magukat. Ennek ellenére szétszedni se tudták 8-ig. Arra a kérdésre, hogy holnap üzemképes lesz-e, az volt a válasz, hogy Allah tudja. Szerencsére Allah úgy akarta, hogy a szervizzel szemben a kereskedőnél legyen discovery váltó, leszedték a Landy-ét is. Majd arab szokás szerint előbb szétszedték az egész kocsit, majd gondolkodni kezdtek. Endrődi Gergely úgy érezte, eljött az idő, hogy harmincnyolcadszor megismételje társainak: „Mondtam, hogy cseréljétek el.”




A 3. rajtszámú Körös Autó Team verseny kategóriában indult Mitsubishi Pajero autójukkal kisebb technikai szünetre kényszerültek Bojduirban. „Pici olajfolyásunk lett, konkrétan az egész elfolyt, bevonattak szlovák barátaink, időben észrevettük!” A péntek este küldött eddigi legutolsó üzenetük szerint „A betegeskedő Bontószökevény kórházban van és meg fog gyógyulni , mint a kómából ma már ébredező Michael Schumacher!” Egy órával később pedig: „Bontószökevény meggyógyult! Go to Mauritania!” Tegyük hozzá: „Ins’Alláh”



Tolnai Janiék is jól vannak. Laza 1254 kilométeres tegnapi etap után tegnap belevágtak az 5. etapba. a 135. rajszámú MzRider Team versenyzője Tóth István azaz „MzRider” is csatlakozott hozzájuk ETZ250 motorjával kicsi műszaki probléma miatt és nem utolsó sorban most 48 óra után pihen is egy kicsit. Pick Róbert szerint MzRider esetében nem gond egy kis technikai probléma, egyetlen éjjel képes építeni egy motort, kőből, fából, sárból… valószínűleg igaza lehet, facebook oldalán ugyanis egy nappal (!) az indulás előtt látható a motorja… olyan mint mikor kiborítod a szőnyegre a Lego Technic elemeket a dobozból, hogy kigondold mit építs belőlük… ehhez képest az utolsó post bejegyzése: „Utolsó simítások” Nem semmi a srác. (Az ő járművéhez helybéli szerelő nem nyúlhat.)

Tolnai Jani szerint olyan vihar csapott le rájuk csütörtökön, amilyen évente háromszor van: „Késő délután, hat órára elkészült a Toyota kuplungja, de már öt óra körül a távolban feltűnt egy homok vihar fergetege, tisztára mint a Múmia című film valamelyik részében, csak az arc nem rajzolódott ki. De így is bekapott minket. Szerelőnk, Ibrahim szerint, négyhavonta egyszer fordul elő ilyen vihar, ráadásul a homok vihart eső követte, így hát, bár röstellem, de az autó kényelmét választottam a tovább utazáshoz.” (Ibrahim egyébként meteorológus, csak hobbiból szerelő. Ha valami nem sikerül, mindig az időjárásra fogja.) Nagyon lemaradtak a többiektől, ami azt jelentette, hogy a csütörtöki 620 kilométert és a pénteki 580 kilométert egyszerre kellett letekerniük. Emiatt elsőre három és fél órát mentek homokviharban, majd felhőszakadásban. Pénteken reggel 5,30-kor indult a menet tovább a tervezett etap 1100 kilométer volt. „Szebbnél szebb tájakon haladtunk át, voltunk a Mars vörös sziklái között, érintettük a "Marlboro Country" hegyeit, jártunk a Grand Canyon kicsinyített másánál, fantasztikusnál fantasztikusabb vidékeken vezetett az utunk. Este fél kilenckor még 265 kilométer volt a táborig, de töretlenül haladtunk a cél felé, miközben számtalan rendőri ellenőrzés lassította utunkat. A rendőrök kedvesek, barátságosak voltak, nem kötözködtek, csak a munkájukat végezték.” (Szóval fizettetek fiúk, valljátok be!)

134. rajtszámmal indult Uzsi csapat /kapitánya Horváth Krisztián/, aki eddig együtt haladt MzRiderrel, pénteken elindult Dakhla felé. Krisztián most a két litván fiúval megy tovább a 140. rajtszámú V Team 1 csapattal, azaz Gintautas Simkunas Yamaha XT 600-as motorjával, és a 141. rajtszámú GV Team 2 csapattal, azaz Vytautas Simkunas, szintén Yamaha XT 600-as motorjával.

A versenybírók közben nem féltek kihirdetni a részeredményeket:





A 102. rajtszámú Diósförgepatony Avia Bamako Team AVIA Spirit Mobil Zártosztály 6 pacienssel kamionja benne a lények jól vannak. Lényegében buliznak már 9 napja. Állítólag ők az egyetlen csapat, akiket ellenőrzés nélkül engedtek át a határon. Szemtanúk szerint a határőr szokás szerint odalépett az autóhoz. A bentiek készségesen kinyitották az ajtót. Ezután filmbe illő jelenet bontakozott ki: A határőr elhajítva szolgálati fegyverét haját két kézzel tépve artikulátlan üvöltéssel elrohant a legközelebbi homokdomb felé. Valami olyasmit üvöltött, amitől a távolabb álló katonák is messze elrohantak. A Mobil Zártosztály járműve rövid hezitálás után nem értve a kialakult szituációt lassan továbbgurult. Még a távolból látni lehetett, hogy kidobtak a buszból három rekesz üres palackot. Kicsit később együtt reggeliztek a 79. rajszámmal indult észt csapat a Team Estonia tagjaival Andres Lell, Priit Roos és Meelis Kiiler versenyzőkkel, akik szerint minden rendben, teljesen normális „bamakós” hangulat uralkodik.







Az 1. rajtszámú NaWi Team verseny kategóriába indult Mazda BT50 autójukkal péntek éjjel fél egykor 673 kilométer fárasztó sivatagi menet után megérkeztek Nyugat-Szaharába. „Rengeteg homok, kő és teve volt a csütörtöki látnivaló.” Pénteki programjukat így foglalták össze: „Saját autót kiásni plusz más lerobbant autóját kiszabadítani a dűnék között szélviharban, majd vontatás a sivatagban, az igazi szórakozás. :)” A NaWi szombat hajnalban megérkezett a Mauritán határhoz: „Megérkeztünk a Mauritán határra a viszontagságos napunk táborhelyére, ülés lehajtva versenyzők elájulva”

A holland Hekkensluiters Team - amely 5 járműből áll: egy Honda Varadero, a 85. rajtszámú Volkswagen Golf, a 86. rajtszámú landcruiser és a 87. rajtszámú Nissan Patrol, valamint a 144. rajtszámú BMW 650GS Dakar motorból – versenyzői Jilmer & Lidwien péntek éjjel a következő üzenete küldte: „Laatste kilometers naar de grens nog een sleepje gegeven aan een local. Toch niet voor donker binnen. Eindelijk eens een nacht langer dan vijf uur. Welterusten.” (A lényeg egyébként, hogy megérkeztek ők is Mauritania határához letáboroztak, de az utolsó kilométereken vontatni kellett.)

Legtöbbször a bamakósok soknemzetiségű csapatai éjszakára bevárják egymást, tábort vernek, tüzet gyújtanak. Ezeken az estéken megpróbálják elfogyasztani egymás ételét és italát és mindent elkövetnek, hogy a csapatok még véletlenül se tudják kipihenni magukat. Ez hozzátartozik a Flúgos Futam tradícióihoz. Nem tudjuk, mit kevertek a 84. rajtszámú /VW Golf II Syncro/ K&K Desert foxes csapat holland tagjának italába, de tény, hogy transzba-esett és fennakadt szemmel az alábbi üzenetet küldte haza:: „Sandsturm, Regen, Regenbogen, Sonne....Meer” …szakértőink hosszan elemezve a szöveget és az ismerhető körülményeket arra az egyhangú következtetésre jutottak, hogy a flamand srác megnevezte a következő öt amerikai elnököt.




A 15. rajtszámmal indult ukrán versenyzők csütörtökön több száz mérföldön át a Dakar régi útvonalát követték, azt nagyon rossz állapotban találtak. Felismerni vélték a lembergi útépítők karbantartási megoldásait. A csapat beszámolója szerint egyfajta fish & chips az út – azaz egy darab papíron minden információ: a csapat neve, útlevélszám, állampolgárság, foglalkozás stb. – ezeket az adatok legalább 5 alkalommal kérték el tőlük a marokkói egyenruhások, akik folyamatosan ellenőrzik a külföldiek mozgását, mert az ország déli része háborús övezet. „fish”-t kell kiállítani minden egyes csapattagról, ráadásul franciául… ha nincsen „fish” egy teljes napra is elakadhatsz egy adott ellenőrzési ponton, hogy magyarázkodj. Egy kis készpénz mindig segít ilyenkor, most jól jött, hogy Alekszejnél maradt egy aktatáskányi hrivnya. Mire Kievből leértek ugyanis a magyar határ előtti utolsó faluba, addig úgy elértéktelenedett a hrivnya, hogy egy kiflit sem kaptak érte. Fontos tudni, hogy a legalkalmasabb szakmák a gyors átkeléshez: szakács, tanár, kőműves vagy szőnyegszövő. De ha a szakmád kapcsolódik a médiához (például újságíró, riporter,) akkor könnyen kémnek néznek, amely hatással lehet a későbbi sorsodra. Ezért csak mosolyogva mondják „Bonjour!” és a szakmájukat rezzenéstelen arccal közlik: „szakács.”A legutóbbi ellenőrzésnél majdnem lebuktak, mert az egyik sokcsillagos katona azt mondta nekik: „Jó, akkor főzzetek.” Szerencsére Pável tudta a jó választ: ”Miből?” Idegesen továbbengedték őket. Az ukrán srácokon nem lehet kifogni! Felkészültek már a következő kérdésre is: „Mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége?”

A Ceruzaút csapat – Segítsd meg alapítvány a 107. rajtszámú Nissan Patrol, és a 106. rajtszámú Vadludak Rally Team /Toyota Lucida/ autóinak versenyzői Nagy Győző, Tomori László, Koller Attila és Weisz Lajos pénteken Ad Dakhla-ban volt (Western Sahara). Találtak egy „gyári” Nissan szervizet, ahol megnézték a váltójukat... Hoztak egy speciális, csak a márka szervizben megtalálható, egyedi berendezést.... Majd feltöltötték olajjal a váltót.. (: Az eddigi legutolsó bejegyzésük szerint: „Elfogyott a pénzünk, ezért ma dolgozni mentem.. .a csirkésnél kezdtem, majd a kőműveseknek segítettem, az asztalos keveset adott, ezért elmentem közmunkásnak sittet pakolni, végül a legyártott raklapokat motoros riksával kivittem a kikötőbe.... addig a többiek a szálláson döglöttek, bezzeg teve-taginét lejöttek enni...” „Mivel ma (pénteken) volt az utolsó napunk Marokkóban, úgy döntöttünk, hogy meglátogatunk egy Michelin csillagos éttermet. Le koszoskéz, a mesterszakács kitett magáért....”




A munkafelvételnél egyébként kísértetiesen hasonló párbeszéd zajlott le, mint amit Rejtő Jenő írt le fél évszázada egy matrózfelvételről:„–…….. Nagyszerű! Ha megfelelsz a feltételeknek, beállhatsz a Brigittára. Vannak papírjaid?
– Nincsenek.
– Akkor megfelelsz a feltételeknek.”

A következő napokban térerő hiányában nehezebb lesz a csapatok kommunikációja, erre készüljünk fel itthon, csak semmi pánik! Szerkesztőségünkben is nagyobb részt kap a feladatokból telepatikus képességekkel rendelkező kollégánk. /Bízunk benne, eddig minden vízióját visszaigazolta az ÉLET./ A következő tudósításunk időpontja is a befutó hírek függvénye.
Most hozta a hírt a BBC: A címben említett mű újabb kiadását készítik elő. Csak apró változások lesznek benne: pl. a fontossági sorrendben helyet cserél a 12. és 13. pont.
Szöveg és képek (csapatoktól) ComPRad Kommunikációs Ügynökség




  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER