2013. február 07. csütörtök, 21:35

 

A Budapest-Bamako résztvevőit egy festői szépségű szavannán várta a napfelkelte. A tábort 350 km-nyi földutas porolással, és bozót-autózással lehetett megközelíteni.

bamako-baleset

A mezőny felének nem is sikerült teljesíteni ezt az etapot. Többek csak vontatókötélen futottak be késő éjjel.

Például a 22-es csapat is vontatókötélen végezte. „Feladjuk a versenyt, ha nem találunk egy benzinpumpát holnap reggel” – mondta az elcsigázott Biliana Kostova. Csodával határos módon az egyik segítőkész magyar résztvevő meg tudta javítani az autót, és így a 22-es csapat folytathatta a versenyt.

bamako-karambol


A pár nappal ezelőtt halálra ítélt kacsa kapott még egy lehetőséget, generátor csere után él, virul, és már Tambacoundaban rója az utcákat.

citroen-kacsa


Az egyetlen versenyben lévő motoros Turjányi János, az első napon szenvedett lábsérülése ellenére továbbra is versenyben van, és kora este befutott. „Szörnyű volt a szakasz vége este, az utolsó 20 km-t több mint 2 óra alatt tettem meg”- mondta Turjányi János.

Kis Adrienn a csapat egyetlen kerekes székes résztvevője kihagyta a kemény off-road szakaszt, és betonúton folytatta az afrikai kalandot.

A mai 170 km-es kemény földutas etapon sajnos megtörtént az idei Bamako első balesete. A 17-es rajtszámú Team Málta dél körül jelezte a segélyhívó telefonszámon, hogy balesetet szenvedett. Az autó egyik utasa komoly karsérülést szenvedett, a tambacoundai kórházba szállították a Bamako mentősei. „A sérültet elláttuk, helyzete stabil, jelenleg a röntgen eredményekre várunk” – nyilatkozta Gyurkó Gábor, a mentőcsapat vezetője.

bamako-rajt
(x)


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER