Címkék: 2014 | Bamako | futam | Honda | kiesés | rally

2014. január 24. péntek, 23:09

 

Tévedtek azok a szakértők, akik a szerdai sajtótájékoztatón arra fogadtak, hogy a kis Honda áruszállító nem jut el a Budapest vége tábláig. A jármű-akárcsak tavaly-az „arra teljesen alkalmatlan jármű” kategóriájában indult. 2013 januárjában a Jagelló úttól egészen az M1-M7 közös szakasz végéig jutott.

Most ezt a teljesítményét jócskán túlteljesítve (igaz nyilvánvaló súlykönnyítéssel) teljes 20 km megtétele után fordult vissza érte csapattársa. A sofőr-Péntek László az alábbi sms-t küldte: „kár, hogy nem nyithattam ki a napernyőt”
„Bocsánat, hogy félbeszakítom, de nem értek a földrajzhoz: hogy tud Afrika csókolni?” (Rejtő Jenő)



2014.

Miután szállingózó hóesésben és nagyon, de tényleg nagyon, nagyon hidegben immáron 9. alkalommal elindult minden idők legőrültebb autó/motor versenye a Budapest-Bamako Rally, tehát máris megvan az első ember feletti teljesítményt elért helyezettje Péntek László. Péntek, aki minden idők legőrültebb versenyének minden idők legfelkészületlenebb versenyzője cím örök birtokosa is lehetne, immáron második alkalommal követte őrülten szenvedélyes vágyát, hogy a maga teljességében elérje Afrika forró csókját. Röviden: ő az a versenyző, aki valóban szó szerint követte a „bárki, bármivel, bárhogy” ötletet és a lényegre koncentrált. A lényeg pedig mi más lehetne, mint a sivatag égető hőségétől védő, kellemes hűs árnyékot biztosító napernyő, egy napszemüveg, néhány lazulós szék egy asztal körül a haveroknak és jó sok hideg sör a platón. Tényleg, vajon kell ennél több? Péntek ennek ellenére emberfeletti, járműve pedig önmaga járműfeletti teljesítményével idén megduplázva tavalyi teljesítményét, immáron már a város határáig jutott és kényszerült teljességgel alkalmatlan járművének elhagyására. Péntek nem adta fel, szíve együtt lüktet a kontinenssel, elszánt tekintetében csillapíthatatlanul ott ragyog Afrika csókja iránti vágya… Bocsánat, hogy félbeszakítom, de nem értek a földrajzhoz: hogy tud Afrika csókolni? Nos, így.


2013.

Fotók: ComPRad Kommunikációs Ügynökség


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER