Az újonnan alakult Toyota Central Europe Kft. (TCE) megkezdte üzleti tevékenységét a cseh, a magyar és a szlovák piacokon. A Toyota sikeres évet zárt 2014-ben: 4 421 darab új autó eladásával az ötödik helyet szerezte meg a magyarországi értékesítési toplistán, és 6,1 százalékos piaci részesedéssel zárta a tavalyi évet.
• A Toyota az 5. helyet érte el a hazai újautó-értékesítési toplistán (A 2014-es személygépjárművekre és kishaszon járművekre vonatkozó piaci elemzésben figyelembe vesszük az új gépjármű forgalomba helyezését követő két hónapon belül kivont gépkocsik darabszámát is a Datahouse adatai alapján.)
• A TCE irodája Budapesten (Budaörsön), Magyarországon működik
• A TCE üzleti tevékenysége 2015. január elsején kezdődött a három országban.
A projekt része annak az átszervezésnek, amit a Toyota Motor Europe tavaly
márciusban jelentett be
• A TCE elnökének Shingo Kato urat, a Toyota Motor Czech és a Toyota Motor
Hungary eddigi vezetőjét nevezték ki
• A közép-európai térségben (Csehország, Magyarország és Szlovákia)
megkezdte működését a TCE három, önálló tevékenységű képviselete
A márka kiemelkedően sikeres modelljei közt külön kiemelést érdemel a Yaris (a 3. legkelendőbb modell a kisautók szegmensében, 10,5 százalékos piaci részesedés), illetve a Hilux (a 2. legsikeresebb pickup, 26,4 százalékos piaci részesedés).
A Toyota évek óta az egyik legnépszerűbb márka a magyarországi magán vásárlók körében. Így volt az 2014-ben is, amikor közel 8%-os részesedéssel, a 4. helyet érte el a nem cégnévre regisztrált autók piacán.
A Toyota flotta értékesítései is lendületesen, 31 százalékkal nőttek, így 5,5 százalékban részesült a hazai cégautó-értékesítési piacból, ahol az 5. helyen áll. A Lexus 191 darab autót értékesített tavaly Magyarországon, ami 25 százalékos növekedést jelent. A luxusmárka legnépszerűbb modelljei az új IS limuzin és a vadonatúj NX városi terepjáró.
A Toyota Motor Hungary Kft. tehát valóban eredményesen zárta a tavalyi évet, és ez a lendület 2015-ben folytatódik, hiszen idén is vadonatúj, izgalmas modellek jelennek meg a márkakereskedésekben, ráadásul a hibrid hajtású modellek kínálata is tovább bővül.
A vállalat azonban nemcsak ezért számíthat további piaci növekedésre, hanem azért is, mert a Toyota és a Lexus márkák képviselete az év elejétől megújult cégstruktúrában folyik.
2015. január elsejével megkezdte üzleti tevékenységét a Toyota és Lexus márkákat Közép Európában képviselő, újonnan alapított, budaörsi székhelyű Toyota Central Europe Kft. (TCE).
A projekt része annak az átszervezésnek, amit még tavaly márciusban jelentett be a Toyota Brüsszelben működő európai központja, a Toyota Motor Europe.
Ezzel egyidőben, ugyancsak 2015. január elsején három TCE ország képviselet, ún. „front line office” is megkezdte munkáját a régióban; e képviseletek a Cseh Köztársaságban (TCE-CZ), Magyarországon (TCE-HU) és a Szlovák Köztársaságban (TCE-SK) folytatják tevékenységüket.
A Toyota a 20 évnyi európai tapasztalattal bíró Shingo KATO urat nevezte ki a TCE elnökének. Shingo úr korábban a Toyota Motor Czech és Toyota Motor Hungary vezetője volt.
A TCE alelnöki posztjára Alain DUJARDYN urat nevezték ki, aki a Toyota Motor Europe brüsszeli központjában, illetve a Toyota európai leányvállalatainál már számos különböző területen szerzett kiemelkedő tapasztalatokat.
A TCE üzleti folyamatait öt újonnan kinevezett igazgató vezeti:
Alessandro MASSIMINO – Igazgató, Sales & Marketing TCE Massimino urat a Toyota Motor Europe delegálja, ahol az elmúlt 8 évben különböző pozíciókat töltött be After Sales (vevőszolgálati), Sales Operations (értékesítési) és Product Management (termékfejlesztési) területeken.
LÁSZLÓ Richárd – Igazgató, Toyota Central Europe Hungary (TCE-HU) László úr eddig a Toyota Motor Hungary Sales és Marketing (értékesítési és marketing) igazgatói pozícióját töltötte be. A Toyotánál eddig eltöltött, 15 éves szakmai életútja során különböző értékesítési és marketing területeken dolgozott.
Martin PELESKA – Igazgató, Toyota Central Europe Czech (TCE-CZ) Peleška úr 2006 óta dolgozik a Toyota munkatársaként a sales és a marketing különféle területein; 3 évet töltött a Toyota Motor Europe brüsszeli központjában, ahol nemzetközi tapasztalatot szerzett.
Pavel ZAKORA – Igazgató, Toyota Central Europe Slovakia (TCE-SK) Zákora úr az elmúlt 15 év során értékes ismeretekre tett szert a Toyota Motor Czech munkatársaként, ahol többféle pozíciót is betöltött a sales és marketing területeken.
Roman MASIAR – Igazgató, After Sales TCE Mäsiar úr korábban Toyota Motor Czech After Sales (vevőszolgálati) igazgatója volt, több mint 20 éves Toyota-tapasztalattal.
Az új, erős képviseletek a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Szlovákiában „front line office” szerepet töltenek be. Működésük során, a saját területükön közvetlen hátteret szolgáltatnak a hivatalos Toyota és Lexus partnereknek – és természetesen minden ügyfélnek.
A Toyota azért szervezte át üzleti tevékenységét a közép-európai térségben, hogy tovább javítsa működésének hatékonyságát, és új eljárásokat honosítson meg mindhárom fent említett piacon. Az önálló tevékenységű képviseletek összehangolt, támogató háttérfeladatait a TCE magyarországi központja látja el.
Ennek eredményeként megerősödik a Toyota és Lexus márkák imázsa, s ezzel párhuzamosan az önálló piaci részesedések is növekednek majd. A közép-európai térségben (Csehország, Magyarország és Szlovákia) évente 400 ezer autó talál gazdára, és a TCE 12 400 db új Toyota és Lexus eladásával számol ebben a régióban.
Hozzászólások