Címkék: elektromos | fiat

2021. január 06. szerda, 11:50

 

Miután márciusban bemutatkozott az Új 500 „la Prima” kabrió, majd júniusban a ferdehátú változat, a Fiat ikonikus kisautójának kínálata most kiteljesedik: a 3+1 „la Prima” Opening Edition világpremierje egy új karosszériaverzióval teljesíti ki az Új 500 lehetőségeit.

 


3+1 = fokozott praktikum

 A Fiat 500 már 1957-es születésétől kezdve a márka pozitív, energikus kisugárzását közvetíti, méghozzá úgy, hogy a lehető legkisebb méretben a lehető legtöbbet nyújtja. Az alapelv nem változott, csak éppen forradalmi fejlődésen ment keresztül: az Új 500 immár háromféle karosszériaváltozatban elérhető, méghozzá kizárólag elektromos hajtáslánccal. A vadonatúj Új 500 3+1 pedig még többet kínál: egészen pontosan egy ajtónyival.

A Fiat tervezői sokat dolgoztak azon, hogy okos megoldásokkal fokozzák az Új 500 praktikumát. Ennek eredménye a 3+1 modellváltozat: változatlan külső méretek mellett fokozott praktikum és variálhatóság. Mindez az utas oldalán található harmadik ajtónak köszönhető, amely a menetiránnyal ellenkező irányba nyílik. Az okosan kitalált megoldás feleslegessé tette a B-oszlop használatát. Az eredmény? Kényelmesebb beszállás, könnyebb pakolás és flottabb családi élet, mindezeken felül pedig egyedi, stílusos megjelenés. Az ajtót becsukva teljes mértékben Új 500 marad a 3+1: kimagasló stílus, városi méretekkel. További jó hír, hogy a plusz ajtó megvalósítása nem jár jelentős tömegnövekedéssel: a mindössze 30 kilogrammnyi növekmény nincs hatással az autó vezethetőségére vagy energia-hatékonyságára.

 

 

 

A piaci bevezetés az Új 500 3+1 “la Prima” kiadással kezdődik

Az eddigi két karosszériaváltozathoz hasonlóan az Új 500 3+1 piaci bevezetése is a „la Prima” különkiadással kezdődik, amely a modell csúcsváltozataként a stílus, az exkluzivitás és a modern technológia megtestesítője.
Az újdonság kezdetben rozéarany, gleccserkék és ónix fekete színekben lesz elérhető; az egyedi fényezések a teljesen LED-es fényszórókkal, a kétszínű 17 colos keréktárcsákkal és a krómozott betétekkel együtt még inkább kiemelik az Új 500 exkluzív stílusát.
Belül az ülések, a műszerfal és a kormánykerék is környezetbarát bőrkárpitozást kap, amelyet az üléseken Fiat monogramos varrásminta, a kormánykeréken pedig kétszínű kialakítás tesz még karakteresebbé. Az alapfelszereltség hiánytalan: elektromos ülésállítás, 360 fokos kamerarendszer, 85 kW-os gyorstöltési lehetőség és 11 kW-os AC-töltés, 7 colos műszercsoport, 11,25 colos infotainment rendszer, valamint átfogó biztonsági asszisztens arzenál is szériában jár – utóbbi a városi kisautók kategóriájában elsőként kínál 2-es szintű önvezetési képességeket. Az új segédrendszerek minden eddiginél pontosabb működést szavatolnak, miközben eddig nem látott mértékű fejlettséget tudhatnak magukénak: a sávtartó rendszer például ténylegesen a sáv középvonalában képes tartani az Új 500-ast.

Az Új 500 teljes kínálata: @ACTION, @PASSION és @ICON

A különösen praktikus 3+1 kivitel bemutatkozása mellett az Új 500 felszereltségi kínálata is kibővül. Az állami szerepvállalással 8.490.000 forintért rendelhető „l’Ungheria”, valamint az exkluzív „la Prima” kivitelek mellett az Új 500 kínálata az @ACTION, @PASSION és @ICON felszereltségi szintek mentén lesz tökéletesen személyre szabható. A belépő, közepes és csúcs felszereltségi szintet jelképező @ACTION, @PASSION és @ICON kivitelek nem csupán felszereltségi lehetőségeiket, de stílusukat és műszaki tartalmukat tekintve is különböznek egymástól. A belépő változat a kedvezményes állami támogatással már 5.490.000 forintért eléhető.

Az induló @ACTION szinttel kizárólag a ferdehátú karosszériaváltozat rendelhető (a kabrió és a 3+1 modellek csak @PASSION szinttől elérhetők); az alapverzió egy 95 lóerős (70 kW-os) villanymotorral van ellátva és így is kimondottan fürge, amit a 9,5 másodperces 0-100 km/h-s sprintidő és a 135 km/h-ra limitált végsebesség is bizonyít. A 23,8 kWh kapacitású akkucsomag a WLTP ciklus szerint több mint 180 kilométeres hatótávot
tesz lehetővé, a maximum 50 kW-os töltési teljesítménynek köszönhetően pedig akár 50 kilométernyi hatótávot is tölthetünk a modellbe mindössze 10 perc leforgása alatt. Ugyan beszállószintről beszélünk, a bőséges segédrendszer-arzenál, a kulcs nélküli indítás és a hétcolos digitális műszercsoport is belefért az alapfelszereltségbe, amivel már önmagában többet kínál az Új 500, mint amit elődje valaha is adhatott. Ez igaz a fenntarthatóságra is: az ülések kárpitozása újrahasznosított fonálból szőtt szövetből készül, amely mellett fekete műszerfal és ezüst színű kontrasztvarrás kölcsönöz a belső térnek figyelemre méltó karaktert.

 

 

@PASSION: előrelépés, minden tekintetben

Az @PASSION szint nem csak feljebblépést, de előrelépést is jelent – a hatótáv tekintetében is. A WLTP norma szerinti 320 kilométeres hatótáv abszolút figyelemreméltó, ráadásul a 42 kWh kapacitású akkucsomagot itt már 85 kW teljesítménnyel is tölthetjük. Az üres akkut akár 35 perc alatt feltölthetjük 80 százalékos szintre, de ami még fontosabb, hogy a városi autók átlagos napi futását, ami körülbelül 50 kilométer, mindössze 5 percnyi töltéssel pótolhatjuk – de a nagy hatótávnak köszönhetően a dolgos hétköznapok során akár mellőzhetjük is a töltögetést.
A pörgős városi ritmus felvételében itt már 118 lóerő (87 kW) segít minket: a 0-100 km/h-s gyorsulási idő így csupán 9 másodperc, a végsebességet pedig 150 km/h-ban limitálja az elektronika. Ami még fontosabb: álló helyzetből mindössze 3,1 másodperc alatt elérhetjük az 50 km/h-t, és a gázpedál érintésére azonnal ugrik az Új 500.
A csúcstechnika jelenlétét a vezeték nélküli telefontükrözésre is képes 7 colos UConnect infotainment rendszer szériában fokozza, méghozzá a vezeték nélküli telefontöltés lehetőségével kiegészítve. A @PASSION szinten már választható a kifejezetten vidám miliőt teremtő világos belső tér is: a fehér műszerfalhoz kék ülések járnak, halszálkás motívummal.

Új 500 @ICON: a Fiat elektromos kisautójának csúcsverziója

All inclusive, kérdések nélkül. Az Új 500 @ICON mindent megad, amit egy exkluzív kisautótól elvárhatunk, sőt, még annál is többet. A 10,25 colos érintőképernyős infotainment rendszer szélesvásznú szárnyakat ad képzeletünknek, a ’Hey Fiat’ megszólítással aktiválható intelligens beszédvezérlés pedig biztosítja, hogy tekintetünk mindig az úton maradhasson. A megjelenést a 16 colos könnyűfém felnik, a használhatóságot pedig a kulcs nélküli rendszer fokozza. Utóbbi érdekessége a fekete, folyami kavicsot mintázó, ’viselhető’ kulcs, amely minden eddiginél elegánsabb és praktikusabb lehetőségét biztosítja a hozzáférésnek. A fenntarthatóságra való törekvés természetesen a csúcsmodellnél is jelen van: a hordozható okoseszköz speciális, biológiai alapú polikarbonátból készül.
Az autentikus atmoszférát belül a karosszéria színével megegyező színűre fényezett műszerfal teremti meg, sőt, opcionálisan különleges fa hatású betétet is kérhetünk. A különösen finom, minőségi szövettel borított üléseket sötétszürke színben is kérhetjük réz színű kiegészítőkkel, avagy világosszürke színvilágban, kék és ezüst kiegészítőkkel.

 Fiat 500 árlista letöltés

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER