Közel húsz százalékkal duzzasztja fel budapesti flottáját a SHARE NOW autómegosztó: az eddig kizárólag a BMW, MINI, Mercedes és smart modelleket kínáló cég félszáz Fiat 500-ast állít forgalomba.
A kiszélesített szolgáltatási övezetben hozzáférhető autók már percenként 60, vagy napi 11 990 forintért elvihetők a legalacsonyabb árkategóriában.
A legelérhetőbb árkategóriában hajt végre komoly flottabővítést a SHARE NOW. A dinamikus fejlesztések mellett elkötelezett cég eddig kizárólag a BMW és a Daimler csoport márkáira építő járműparkját ötven Fiat 500-assal bővíti. A stílusos városi kisautót mindössze 60 forintos percdíjjal kölcsönözhetik az előfizetők, ami jelenleg a legkedvezőbb ár Budapesten, míg egy teljes napra – a benne foglalt 90 km-el együtt – 11 990 forintért vihető el. Az alkalmi használók 25 százalékkal magasabb, 79 forintos percdíjjal vehetik igénybe az új modelleket.
„A Fiat 500-asokkal nem pusztán praktikus városi modellekkel egészül ki német prémiummodellekből álló flottánk, de a tudatos árazással törekszünk arra is, hogy minél több embernek biztosítsunk gyors és kényelmes közlekedési alternatívát a fővárosban” – mondta Buday Bence. A SHARE NOW magyarországi ügyvezető igazgatója a Fiat kereskedéseiből a társasághoz kerülő új modellek kapcsán úgy fogalmazott: „célunk hozzáférhetővé tenni a városi mobilitás egyre népszerűbb formáját a Budapesten élő vagy dolgozó emberek számára úgy, hogy nem engedünk a magas minőségből.”
Ennek jegyében a cég hét új zónára terjeszti ki szolgáltatási területét a flottabővítéssel párhuzamosan. Ezek közül kettő, Hűvösvölgy és Mártonhegy a belső SHARE NOW zóna része, azaz olyan területek, ahol ingyenesen indíthatók, illetve zárhatók le a bérlések. A fennmaradó öt, Csepel, Wekerletelep, Rákoskeresztúr, a Centenáriumi lakótelep és Káposztásmegyer pedig úgynevezett külső zónák. Utóbbiak szigetszerűen, a SHARE NOW zónától elkülönülten helyezkednek el a város külső részein: ezekben a bérlések egyszeri extradíjért zárhatók le és díjmentesen indíthatók, miközben a közösségi autók továbbra is az egész ország területén használhatóak.
„A Fiat életében a városi mobilitás mindig is kiemelt szerepet töltött be, és az ebből táplálkozó stílust, személyiséget a Fiat 500 hamisítatlan tökéletességgel testesíti meg. Ezért is fontos mérföldkő számunkra, hogy felhasználók ezrei ismerhetik meg közösségi autóként bizonyító ultrakompakt modelljeinket” – fogalmazott Szakács-Kovács Lóránt, az FCA csoport hazai flottamenedzsere.
Bár az autómegosztás és a tömegközlekedés egyértelműen kiegészítik egymást, előbbi a járványhelyzetben az egyéni kockázatmegelőzésre is alkalmas. A biztonságos közlekedést tovább segítve a SHARE NOW kézfertőtlenítőket helyez el autóiban, míg a Fiat magyarországi képviselete az új gépkocsik leggyakrabban megérintett kezelőfelületeit hosszútávú felületfertőtlenítővel kezelve adja át az autómegosztó szolgáltatónak.
A carsharing használatával nem csupán a fizikai kontaktusok száma csökkenthető: ezzel a megoldással mérsékeljük a dugókat és csökkentjük az elfoglalt parkolóhelyek számát, hiszen egy többek által használt gépjármű a tapasztalatok szerint akár öt-nyolc magántulajdonú autót is képes kiváltani a forgalomban.
Hozzászólások