A Grande Panda bemutatásával a FIAT tovább erősíti partnerségét a (RED)-del. Ez egy olyan szervezet, amely harcol az AIDS és a járvány terjedését közel 20 évig elősegítő körülmények ellen.
Az új Fiat Grande Panda – az új globális modellcsalád első tagja – olasz formatervezésével, kompakt méreteivel és fenntarthatóságával méltó képviselője az olasz márkának. Ma a tisztán elektromos és hibrid hajtáslánccal bemutatkozó Fiat Grande Panda abban a B-szegmensben indul hódító útjára, ahol a FIAT évtizedeken át vezető volt. A márka különleges stílusát hordozó új modell világszerte ideális családi és városi jármű lesz. A Torinóban, a Centro Stilében formatervezett Grande Panda legjellemzőbb tulajdonságai a kompakt méretek, a tiszta karaktervonalak, a jól áttekinthető utastér, azaz ideális városi és családi autó. Az autó robusztus és tagolt megjelenése, valamint ékalakú formája az erőt és különlegességet hangsúlyozza.
A Grande Panda az első FIAT, amely a Stellantis "Smart Car Platform-jára" épül. Ez az új családi modell
társadalmi értelemben is jelentős, hiszen többféle hajtási módot képes befogadni, s így képes sokféle
piac vásárlói igényeit és elvárásait kiszolgálni. A Grande Panda annak az új járműcsaládnak az első
tagja, amelynek további modelljei a következő években mutatkoznak majd be. A FIAT innovatív
projektjének célja, hogy új, globális, a világ minden részén gazdaságos járműcsaládot mutasson be a
többféle hajtási módot fogadni képes Smart Car platformon, és így feleljen meg a sokrétű vásárlói
igényeknek.
A 80-as évek Pandája az új modellnek köszönhetően él tovább egy modern világban; vagány
személyisége és ikonikus részletmegoldásai a torinói Centro Stile olasz kézjegyét dicsérik. Ez az első
alkalom, amikor a "Grande" szó nem nagyot jelent: a Grande Panda kompakt méretei miatt is
különleges – 3,99 méter hosszú, azaz nem éri el a kategória átlagát, ugyanakkor 1,57 méter magas és
1,76 méter széles (a külső tükröket nem számítva), tehát öt embernek kínál kényelmes teret. A családi
modell valóban megtestesíti elődjének értékeit, hiszen erőt sugároz és határozottan tagolt a
karosszériája. Az olasz formatervezés és a szépség a lágy vonalakkal ékesített merész felületeken
látható, kezdve a robusztus kerékjárati ívektől az első és hátsó ezüstszínű alsó védőburkolatokig. Az új
Grande Panda egyszerű, ugyanakkor funkcionális és újszerű, azaz magán hordozza azt az "olaszságot",
amelyre a FIAT e modell ikonikus múltja miatt oly büszke.
A strukturált vonalak és lágy, merész felületek által kihangsúlyozott széles kerékjárati ívek magabiztos
és védelmező személyiséget láttatnak. A külső formatervet gazdagítják még olyan elemek is, amelyek
visszanyúlnak a FIAT történelmébe és büszkén hirdetik, hogy az új modell is hamisítatlan Panda. Ilyenek
például az autón látható feliratok, amelyek visszanyúlnak a márka gyökereihez; az oldalajtókba
nyomott, háromdimenziós "PANDA" és a hátul látható "FIAT" feliratok. Emellett érdekes formai elem
még a C-oszlopon látható nyomat, amely a modern FIAT emblémával és a négy FIAT csíkkal együtt
teremt meglepő hatást. Fényes fekete keretekben lévő betűkből álló, háromdimenziós Panda-felirat
látható a hátsó ajtón, míg elöl a FIAT emblémája kapott helyet.
A múltbéli trendekből merít inspirációt a PXL LED fényszóró, amely megidézi a 80-as évek híres
videojátékát, miközben ötvözi a funkcionalitást és a stílust. Sőt, a figyelemfelkeltő X dizájn, a fekete oszlopok és nemes metszésű, FIAT logókkal ellátott könnyűfém keréktárcsák együttese egyrészt teljesen egyedi kombináció, másrészt különleges és izgalmas látványt teremt.
Hűen a FIAT "Nincs több szürkeség" kezdeményezéséhez, az új modell hétféle izgalmas fényezéssel
lesz kapható – Limone yellow, Luna bronze, Acqua azure, Lago blue, Passione red, Cinema black, és
Gelato white –, amelyek megtestesítik Olaszország színes életstílusát és tükrözik a FIAT természetét.
A Grande Panda öt embert kényelmesen képes szállítani, hiszen tágas és nagyszerű a térergonómiája.
E tekintetben a kategória egyik legnagyobb vállterét kínálja, amely még tágasabbá teszi az egyébként
is nagy belső teret. Sőt, a Grande Panda a legmeglepőbb helyeken kínál tágas rakodótereket; ilyen
például az összesen 13 liternyi raktér a műszerfalban, amelyből három liter egyetlen nagyobb tároló
rekesz térfogata. Emellett a Grande Panda az átlagosnál nagyobb csomagtartót is kínál. Az elektromos
változat rakterének befogadóképessége 361 liter, ami tökéletesen alkalmassá teszi az autót a családi
utakra vagy a hétköznapi bevásárlásokra.
Sokszínű stratégiájával összhangban a FIAT komoly figyelmet fordított arra is, hogy vidám részletekkel
tegye gazdagabbá a Grande Panda utasterét. Ebből a szempontból külön figyelmet érdemel az
infotainment környéke a kardánalagúttal, a műszerfal, a szellőzőrostélyok és az ülések varrása, amelyet
a vezetőt és az utasokat vidámabbá tévő sárga részletek díszítenek. Az utastér színvilágának fő
motívuma a Blu Tasmania speciális árnyalat, amely tökéletesen illik a többi színhez. Az olasz és a FIAT-
hatás látható a Grande Panda utasterének további elemein is: a 10"-os műszeregység és a digitális
rádió 10,25"-ös kijelzője egyaránt különleges stílusban készült el, és felidézik a Lingotto épület tetején
lévő próbapályát. Az első és hátsó lámpatestek pedig a Lingotto gyáron látható, jellegzetes alakú
ablakokat juttatják eszünkbe.
A FIAT új modellcsaládjának első tagja elektromos és hibrid hajtáslánccal lesz kapható. A 44 kWh-s akkumulátorral, 83 kW-os (113 LE) villanymotorral szerelt elektromos Grande Panda a WLTP szabvány szerinti vegyes üzemben 320 km hatótávot kínál, azaz tökéletes jármű a mindennapi városi használatra vagy hétvégi kiruccanásokhoz. Az elektromos Fiat Grande Panda legnagyobb sebessége 132 km/óra, 0-ÂÂ ról 50 km/h-ra pedig 4,2 másodperc alatt gyorsul (0-100 km/h 11,2 s). A Fiat Grande Panda elektromos változatának tervezésekor a FIAT egyik alapvető értékét helyezte előtérbe: a megfizethetőséget. Az új modell elektromos jellemzői révén a márka vagány, de megfizethető járművet képes kínálni azoknak a vásárlóknak, aki szeretnének részesei lenni az elektromos átmenetnek, de túl sokat nem tudnak erre költeni.
Az új, globális modell beépített, visszahúzható AC töltőkábelt kapott (a hátsó töltőaljzat mellett),
amellyel akár 7 kW-tal lehet tölteni, így 20-ról 80%-ra 4 óra 20 perc alatt feltölthető az akkupakk.
A visszahúzható kábeles megoldás alternatívájaként – amennyiben a vásárlói vagy az egyes helyi piaci
igények ezt megkövetelik – hátsó, 11 kW-os töltőport is kérhető, s így a töltési idő 20-ról 80%-ra 2 óra
50 percre csökken. Mindkét megoldásban közös, hogy hátul szériatartozék a DC gyorstöltő port,
amelyen keresztül az autó 100 kW-tal tudja felvenni az áramot, így a teljes feltöltés mindössze 27
percig tart.
A hibridváltozatban 1,2 literes, háromhengeres, 100 lóerős, benzines turbómotor, valamint 48 voltos
Li-ion akkumulátor és egy hatfokozatú elektromos duplakuplungos (eDCT) váltó van, amelyben helyet
kapott a 21 kW-os villanymotor, az inverter és a váltómű központi egysége. Ezek a részegységek
szinergiában működve magasabb szintre emelik a Grande Panda teljesítményét. Az elérhető
elektromos teljesítmény alacsony motorfordulatszám mellett és gyorsítás közben fokozza a rendszer
rugalmasságát, továbbá egyenletes és csöndes elindulást garantál. Emellett a technológia lehetővé
teszi az energia visszatáplálását az akkupakkba lassulás közben.
Köszönhetően a Miller-ciklusnak a jármű becsült CO 2 kibocsátása mindössze 123g g (előzetes,
homologizációs előtti adat), azaz rendkívül versenyképes a többi márka autóival. A hibrid hajtáslánc
számos előnyt kínál : például a 100 %-ban elektromos elindulást, amikor egyenletes, zajmentes a
haladás és nulla a benzinfelhasználás. Emellett a villanymotor nyomatéka hatékonyabbá és
dinamikusabbá teszi a mentteljesítményeket, és lehetővé teszi azt is, hogy a belső égésű erőforrás
bizonyos helyzetekben menet közben leálljon.
Például, amikor városban vagy vidéki utakon részterheléssel haladva 1 km elektromos hatótáv áll
rendelkezésre 30 km/óra sebességig. Ez a funkció olyankor is aktiválja magát, ha stabilak a
menetkörülmények: vízszintes az útfelület, vagy autópályán lejtőn halad az autó, és a vezető felengedi
a gázpedált, azaz lehetővé teszi a hatékony energia-, és akkumulátorvezérlést. Az e-kúszó üzemmód
szintén kizárólag elektromosan működik olyankor, amikor kis távokat kell előre megtenni a gázpedál
lenyomása nélkül (például dugóban). Ez a funkció használható parkolás közben is: első fokozatban vagy
hátramenetben is 100 %-osan elektromos a hajtás (e-parking). E technológia előnyei az azonnal
csökkenő fogyasztás, a kisebb környezeti terhelés és zajszennyezés, a fokozott kényelem és a nagyobb
vezetési élmény. Valamennyi előny mögött a duplakuplungos váltómű, valamint a hajtáslánc jó
gázreakciói állnak.
Mind az elektromos, mind a hibridverzió a "könnyű vezethetőség" filozófiáját követi, hiszen korábban
soha nem látott mértékben egyszerű a modell vezetése: a két pedál kezelésével nyugodt,
stresszmentes vezetési élmény jön létre különösen városi forgalomban.
Az egyszerűség és az ötletesség a márka két olyan alapértéke, amelynek különböző kombinációi
számos helyen megtalálhatók a Grande Pandában. Az egyik ilyen a visszahúzható fedélzeti töltőkábel.
Ez az autóiparban különlegesnek számító megoldás leginkább a FIAT kreatív gondolkodásának
eredménye, hiszen okos, de egyszerű megoldást adtunk egy olyan problémára, amely az elektromos
autósok egyik leggyakoribb problémájára kereste a választ. Ez az ötlet olyan kérdésekre adja meg a
választ, hogy miért kellene összekoszolni a kezedet, amikor az autódat töltöd, vagy a kábelnek miért
kellene a csomagtartóból helyet rabolnia? Emellett egyszerűsíti a töltési folyamatot is, hiszen rendkívül
felhasználóbarát megoldás. Attól függően, hogy mely piacon eladott modellről van szó, a FIAT Grande
Panda vásárlói két opció közül választhatnak. A 11 kW-os fedélzeti töltő az autó hátulján gyorsabb
töltési sebességet ígér, a 7 kW-os visszahúzható töltőkábel pedig gyorssá és egyszerűvé teszi a töltést,
hiszen a kábel hossza 4,5 méter. A Grande Panda mindkét esetben 7 kW-tal tölthető otthoni Wallbox-
ból, 1,5 vagy 3 kW-tal pedig Mode2 töltőkábellel, s természetesen 100 kW-tal a DC gyorstöltőknél.
A FIAT szeretné kihangsúlyozni saját úttörő szerepét a fenntarthatóság terén, ezért a Grande Panda
vásárlói környezetbarát és etikus mobilitási megoldások közül választhatnak a gyártás során felhasznált
fenntartható anyagoknak köszönhetően.
Először is, valamennyi Grande Panda gyártásához 140 darab üdítős doboz visszaforgatott anyagát
használjuk fel. Elsőként az autóiparban a FIAT kulcsszerepet játszik az anyagok visszanyerésében és
visszaforgatásában: a minden egyes járműhöz felhasznált 140 doboz 80 %-ban kartonpapírt, 20 %-ban
vissza nem forgatható műanyagokat és alumíniumot tartalmaz, amelyet általában eldobnak a
reciklálási folyamat során. A Grande Panda gyártása során a FIAT pontosan ezt a 20 %-ot nyeri vissza,
hogy létrehozza az utastérben látható kék műanyagot, amelynek neve Lapolen Ecotek. A
környezetbarát folyamat eredményeként olyan csillogó műanyagfelület jön létre, amely a benne lévő
alumíniumrészecskéknek köszönhető.
Másodszor, a FIAT ismét mérföldkőhöz érkezett az autóiparban, amikor a Grande Panda La Prima
változatában alkalmazza a "BAMBOX Bamboo Fiber Tex®" anyagot. Ez egy olyan speciális textil, amely
valódi bambuszrostokat tartalmaz, és ez borítja a Grande Panda műszerfalát.
A La Prima változat műszerfalát a Grande Panda számára kifejlesztett, speciális textil-kompozit anyag
fedi, amely nemcsak megjelenésében emlékeztet a bambuszra, hanem szerkezetében is: maga az
anyag 33 %-ban valódi, tiszta bambuszrostból áll.
Az új családi modell elektromos változata kétféle konfigurációban lesz elérhető: a legjobban felszerelt
Grande Panda La Prima és a megfizethetőbb (Grande Panda) RED . E második modell különleges
dizájnelemeket kapott: például a 16 collos fehérre fényezett acélfelniket, valamint a "RED" emblémát a
B oszlopra. A (Grande Panda) RED megtestesíti a márka partneri együttműködését a (RED)-del, illetve
elkötelezettségét etikus ügyek mellett, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy valamennyien részei
lehetünk a változásnak. Annak érdekében, hogy a vásárlók élete még egyszerűbb legyen, a márka két
opciót kínál, s a vevőnek csupán a színt kell kiválasztania.
A kínálat bevezető szintje a POP felszereltség, amely célratörő, mellőz minden fölöslegeset, és a
lényegre tör: tartalmazza az ADAS rendszert, a manuális klímaberendezést, az automatikus eDCT
váltót, az elektromos rögzítőféket (EPB) és a sofőrök legnagyobb örömére az okostelefon dokkolón
keresztül elérhető kapcsolt szolgáltatásokat. Utóbbi az alap okostelefon funkciókon túl további
extrákat kínál. Az Autolaunch fel van szerelve NFC technológiával, amely akkor aktiválódik, ha a
megfelelő helyre helyezzük a telefont. A Home gomb, amely a műszerfalon található, lehetővé teszi a
felhasználónak, hogy egyetlen gombnyomással visszatérjen a főképernyőre. Mivel ezzel a gombbal
azonnal vissza lehet térni a főmenühöz, a különböző almenük és alkalmazások közötti átjárás is sokkal
gyorsabbá és egyszerűbbé vált vezetés közben.
Az Icon felszereltségi szint a középső, amelynek vásárlói a modern jellemzők magas szintjét megkapják.
Az infotainment rendszer képernyője 10,25"-os, és a fényszórók és hátsó lámpatestek is LED-esek. Ezt
a felszereltségi szintet két további csomaggal lehet gazdagabbá tenni: Tech és Style. A Tech csomaghoz
automatikus klímaberendezés tartozik, van beépített és felhőalapú navigáció, parkolószenzorok elöl,
tolatókamera hátul, míg a vezeték nélküli telefontöltő a kényelmet, a biztonságot és felhasználói
élményt fokozza. A Style csomag része a 16 collos könnyűfém kerékszett, a tetősínek, az alsó burkolat,
a sötétített üvegezés.
Ezen felül van még 60/40 arányban osztott hátsó ülés, amely lehetővé teszi, hogy rugalmasan
használjuk ki az üléseket és a rakteret. A nagyobb kényelmet a kartámasz növeli, míg kifinomultabb
összképet a párnázott műszerfalborítás adja meg.
A hibridmodellek legjobb felszereltségi szintje a Grande Panda La Prima, amely az új modellcsalád elsőÂÂ képviselőjének zászlóshajója. E modellváltozat különlegességét már a 17 collos könnyűfém kerekek isÂÂ láttatják, az üléskárpitok jobb minőségűek, illetve ehhez a szinthez tartozik az innovatív "BAMBOXÂÂ Bamboo Fiber Tex®", valamint természetesen minden olyan tétel, amely a Tech és a Style csomaghoz jár. A bambuszrostot tartalmazó anyag használata rávilágít a márka folyamatos elkötelezettségére, hogy a környezet védelme szempontjából valóban hasznos anyagokat alkalmazzon autóipari tevékenysége során.
A Fiat Grande Panda mindezek mellett az ADAS rendszer (Fejlett Vezetéssegítő Rendszerek) biztonsági és kényelmi tételeit is fedélzetén tudhatja a biztonságos és kényelmes utazás érdekében. AÂÂ legfontosabb tételek ebben a sorban a parkoló asszisztens hátsó érzékelőkkel (a La Prima változaton széria első érzékelőkkel és tolatókamerával), valamint a tempomat, a sebességhatároló, az aktív vészfékasszisztens és a sávtartó asszisztens, amely gyengéd kormánymozdulatokkal tereli vissza a sávba az autót, ha a vezető véletlenül kitérne a sávjából. Fenti tételek mellett a veszélyre figyelmeztető jelzések között van a túlzott sebességre figyelmeztetés, a megengedett sebességhatárra figyelmeztetés, míg az aktív biztonsági rendszerek közé tartozik a nyitva hagyott ajtóra vagy csomagtérfedélre figyelmeztetés, amely még indulás előtt garantálja, hogy minden megfelelően be legyen zárva. Ezen technológiák együttműködése fokozza a közlekedés kényelmét és biztonságát.
A nyugodt utazás a Fiat Grande Pandával megfizethetőbb, mint valaha. A Grande Panda 10"-os digitális műszeregysége és 10,25"-os infotainment kijelzője garantálja a vezeték nélküli okostelefon tükrözést, így minden funkció látható és kezelhető a nagy központi kijelzőn. Emellett a vezeték nélküli telefontöltő és az akár 4 darab USB-C dugaljzat a gyors fedélzeti töltést segíti, így az élet a fedélzeten soha nem volt még ennyire könnyű. Ami a kapcsolt szolgáltatásokat illeti, a márka kínálata három olyan fő célra fókuszál, amelyek a vezetőt helyezik a középpontba: a vezetés legyen biztonságosabb, az élet legyen könnyebb, az utazás pedig legyen izgalmasabb.
A két rendelhető csomag e célok elérését célozza. A Connect ONE csomag a FIATÂÂ szériafelszereltségéhez tartozik, és olyan szolgáltatásokat tartalmaz, mint a vészhelyzeti szolgálatok elérését biztosítani hivatott SOS Help Call, vagy a Jármű Állapotjelentés. A Connect PLUS csomag szolgáltatásai között megtalálható a Járműkereső, a felhőalapú navigáció pedig abban segít a vezetőnek, hogy megtalálja az optimális útvonalat, a parkolóhelyeket vagy a töltőállomásokat.
Az e-ROUTES szolgáltatás teszi teljessé a Connect PLUS csomagot. Ez olyan szolgáltatás, amely az útvonal mentén rendelkezésre álló elektromos töltőpontokhoz irányítja az autóst, ha a jármű töltöttsége nem volna elég a cél eléréséhez. Az e-ROUTES alkalmazás, valamint a jármű statikus és dinamikus adatainak összehangolása révén az autósok nyugodt, stresszmentes utazási élményt kapnak, amelyekhez a rendszer felhasználja, a forgalmi, az időjárási és a veszélyzónákra vonatkozó információkat.
Az új Fiat Grande Panda tulajdonosai több mint száz eredeti tartozék közül választhatnak, amelyeket úgy fejlesztettünk ki és terveztünk meg, hogy a lehető legtöbb lehetőséget teremtsük meg az új Grande Panda személyre szabhatósága terén, és amelyek leginkább illenek az új modell változatainak egyéni hangulatához.
Az új, ikonikus matricakészletek fejet hajtanak a FIAT márka és a 80-as évek Pandája előtt, és magasabb
szintre emelik az autó esztétikáját. Ötletes megoldás az új, színezett ajtópanel, amely innovatív tartozék
lehet kompakt és praktikus kialakítása miatt, páratlan sokoldalúságot biztosít a városi mobilitásban,
ugyanakkor nem csökkenti a vállteret az utastérben.
A környezetbarát anyagokból gyártott oldalsó gumibetűk merészek, stílusosak és tartósak, hogy
megfeleljenek a vásárlók minden igényének.
Az új Grande Pandával tett utazás során nincs korlát, hiszen egész sor szállítási tartozék kapható, például
az első vonóhorog, amely tisztán elektromos FIAT modellre kerül.
Hozzászólások