2013. február 26. kedd, 16:05

 

A Hyundai a 2013-as Genfi Autószalonon mutatja be a Grand Santa Fe nyújtott tengelytávú szabadidőjárművét az európai közönségnek.

hyundai-grand-santa-fe

A már komoly sikereket elért új generációs Santa Fe modell mellé felsorakozó újonc még inkább megerősíti a Hyundai szabadidőjárművek terén szerzett tapasztalatát és hagyományait. Annak érdekében, hogy a nyújtott tengelytávú szabadidőjárművek iránt Európában mutatkozó igényeknek megfeleljen, a Grand Santa Fe modellt kezdetektől fogva az alapmodellel párhuzamosan tervezték és fejlesztették. Ez a megközelítés tette lehetővé, hogy a vállalat „Storm Edge” formavilága által ihletett, vonalvezetést mindkét modellnél sikeresen alkalmazzák.

A Grand Santa Fe először a 2012-es New York-i Autókiállításon mutatkozott be, azonban az európai piacra külön modellváltozatot fejlesztett a Hyundai. Ennek rugózását és vezethetőségét úgy hangolták át, hogy az európai vásárlók elvárásaival összhangban erősebb csillapítást, valamint kezesebb, közvetlenebb vezethetőséget nyújtson.

hyundai-grand-santa-fe-genf-autoszalon

A Grand Santa Fe a normál Santa Fe-nél magasabb (+ 10 mm), szélesebb (+ 5 mm) és hosszabb (+ 225 mm), amely a részben nyújtott tengelytávjának (+100 mm) köszönhető. A modell kategóriája legtágasabb, 607 literes csomagtartóját kínálja. A nagyobb Santa Fe hat, vagy hétüléses kialakításban választható, az utasok a leghosszabb utazások alkalmával is tágas, kényelmes férőhelyet élvezhetnek.

Az új változat az azonos formavilág ellenére több ponton érdemben eltér az új generációs Santa Fe modelltől. Ilyen az átrajzolt hűtőmaszk, a ködfényszórók és az első lökhárító, valamint a nagyobb méretű hátsó oldalablak. A Grand Santa Fe egyedi, 18 vagy 19 colos könnyűfém keréktárcsákat kap.

A modell egyetlen, gondosan megválasztott motorral lesz rendelhető: a nagyteljesítményű, Euro5-ös, 2,2 literes „R” jelzésű VGT dízelmotor 197 lóerőt teljesít. A hatfokozatú automata sebességváltóval társított erőforrás európai norma szerinti CO2-kibocsátása csupán 192 g/km.

Az új Hyundai modell utastere gazdagon felszerelt: a Grand Santa Fe többek között megkapta a Hyundai három rásegítési fokozatba kapcsolható FLEX STEER kormányművét, egy 4,3 colos TFT

Supervision műszeregységet, és egy középső kereszttartó nélküli panoráma napfénytetőt, amelyek mind kellemesebbé teszik a hosszú utazásokat.

„Azzal, hogy a Hyundai kínálatában megjelenik a Grand Santa Fe, tökéletesen kielégítjük a kiváló minőségű, gazdag felszereltségű, ám hétköznapi árfekvésű nagyméretű szabadidőjárművek iránti, egyre erősödő európai igényt. A modell erőteljes, mégis takarékos motorja, európai hangolású futóműve, valamint az utasoknak és csomagjainknak egyaránt bőséges helyet kínáló belső tere jóvoltából a Grand Santa Fe optimális választás a nagycsaládok számára” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke és ügyvezető igazgatója.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER