2013. február 21. csütörtök, 19:41

 

A négykarikás márka a 2013-as Genfi Autószalonon mutatja be Audi A3 e-tron modelljét, amelynek 150 kW (204 LE) rendszerteljesítménye és 350 newtonméter forgatónyomatéka biztosíték a sportos menettulajdonságokra.




Az Audi A3 e-tron vérbeli Audi: álló helyzetből mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig a 222 kilométer/órát is eléri. A hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtásokra vonatkozó ECE-szabvány szerint mérve az ötajtós modell átlagosan 1,5 liter benzinnel is megelégszik 100 kilométerre, ami kilométerenként 35 gramm széndioxid-kibocsátásnak felel meg. Tisztán elektromos üzemmódjában az Audi A3 e-tron 130 kilométer/óra csúcssebességet érhet el, hatótávja e hajtásmódban mintegy 50 kilométer.

audi-a3-e-tron

A belsőégésű erőforrás szerepét egy megfelelően átdolgozott, 110 kW (150 LE) teljesítményű 1.4 TFSI aggregát tölti be, amely egy tengelykapcsolón keresztül áll összeköttetésben a 75 kilowattos elektromos motorral. A tárcsa alakú elektromos egység az új fejlesztésű e-S tronic sebességváltóba integráltan kapott helyet, amely a hibridrendszer teljesítményét az első kerekek felé továbbítja. A két hajtás optimálisan egészíti ki egymást: az elektromotor gyakorlatilag már indulástól mintegy 2000-es percenkénti fordulatszámig kínálja maximális forgatónyomatékát, míg a TFSI-erőforrás nyomatéki görbéje az 1.750 és 4.000 percenkénti fordulat közötti tartományban halad csúcsértékén.

Az Audi A3 e-tron kizárólag belsőégésű motorjával, tisztán elektromos hajtással és hibrid üzemmódban egyaránt közlekedhet. Menettulajdonságait már elektromos hajtással, a TFSI aggregát igénybevétele nélkül is intenzív vonóerő jellemzi, s csupán a vezető utasítására aktiválódnak együttesen („boost”). Amint a sofőr elveszi a gázt, átmenetileg mindkettő leválik a hajtásrendszerről („vitorlázás”), a motorok fékezőnyomatékának kiiktatásával növelve a rendszer hatásfokát.

A Genfi Autószalonon az A3 e-tron valósághű betekintést kínál a jövő mobilitásának világába – legalábbis ahogyan az az Audi terveiben szerepel. A hajtásrendszerek elektromossá alakítása – elsősorban a hálózatról tölthető (plug-in) hibridtechnológiával – döntő szerepet játszik a márka stratégiájában.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER