2013. augusztus 22. csütörtök, 15:53

 

Az új Mazda3 világpremierjét a Mazda az idei, 65. Frankfurti Autószalonon (IAA) tartja. Bár az új modellt még nem lehet megvásárolni október végéig, képességeit már egy egészen extrém tesztvezetésen bizonyítja.

Az új Mazda3 felszereltsége egy szóval megfogalmazva kategóriájához képest nagyvonalú.
A modellbe beépítették a Mazda teljesen új kapcsolódási koncepcióját, mellyel a Mazda legnagyobb darabszámban eladott autója az európai C-szegmensben az elsők között teszi lehetővé, hogy a vezető online legyen a kocsijában töltött időben is. A meglévő e-mail, SMS és navigációs platformokra alapozva a rendszer biztonságosan elérhetővé teszi a mobil tartalmakat is (pl. a Facebook és Twitter bejegyzések, az Aha™ netrádió több ezer csatornával, hangos könyvek, stb.).

uj-mazda-3


Csakúgy, mint a Mazda új 6. generációjának első két tagja, az új Mazda3 is a KODO dizájn jegyében készült. A régebbi Mazda3-ak sportos, kompakt fizikumát továbbgondolva az új modell külseje egyesíti a merész, lendületes megjelenést a minőségi kivitelezéssel. A Sedan és a Sport forma is segíti az üzemanyag-takarékos üzemeltetést, köszönhetően a kiemelkedő aerodinamikai tényezőknek.

Az újratervezett belső tér biztonságos, ergonomikus kényelmet nyújt. Több szempontból is tágasabb, mint a kifutó modell, és optimalizált HMI kezelőfelülettel (human-machine interface) szerelték fel. Ezen keresztül lesz irányítható a head-up display, amely a kategóriában még nem megszokott, és a váltó közvetlen közelében elhelyezett forgatható gomb, mellyel a legtöbb funkció anélkül irányítható, hogy a vezető odatekintene.

Az új Mazda3 szintén a harmadik Mazda modell, amely a SKYACTIV technológia összes elemét hordozza. Az autóba 100-165 lóerős, nagy sűrítési arányú benzinmotorok, ill. egy 150 lóerős dízelmotor rendelhetők. Ezekhez pontos váltásokat lehetővé tévő hatsebességes kézi, vagy automataváltók csatlakoznak, melyekkel a teljesítmény széles sebességtartományban élvezhető, miközben a fogyasztás és a CO2-kibocsátás (Új Mazda3 Sedan 2.2 literes dízel, 3,9 l/100km, 104 g/km, hatsebességes SKYACTIV kézi váltóval és i-Stop start-stop rendszerrel, mely az alapfelszereltség része) alacsony marad, még a mindennapi körülmények között is.

A Frankfurti Autószalonon kiállítják az egyik új Mazda3-at is, mely saját kerekeiken járja meg a Hirosima-Frankfurt útvonalat és közvetlenül a japán gyárból érkezett. Nyolc új Mazda3 Sport rója éppen 15 000 kilométeres útját a „Mazda3 kihívás 2013 – Hirosimától Frankfurtig” túra keretében Oroszországon, Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül. A hét másik autó, melyek szeptember 7-én érkeznek Frankfurtba, a szalon külterületén parkolnak majd, és különböző aktivitásokban vesznek részt. A Mazda stand a 9-es pavilonban lesz, a B12-es helyen. Az új Mazda3 leleplezésére 2013. szeptember 10-én, 14 órakor kerül sor.

uj-mazda3


A Mazda legfontosabb modellje 10 évvel ezelőtt lépett piacra, az első generációs Mazda3 2003-ban gurult le a gyártószalagról Japánban. A kellemes megjelenés és az élvezetes vezetés kombinációjával a Mazda3 a legnagyobb darabszámban eladott Mazda modellé vált. A második generáció 2009-ben érkezett, még jellegzetesebb megjelenéssel, könnyebb karosszériával és egy sor biztonsági felszereléssel – pont elődje nyomdokain folytatta, világszert meggyőzve a vásárlókat, médiát és olyan autóipari hatóságokat is, mint pl. a J.D. Power. Eddig 3,6 millió vásárló választotta a Mazda3-at, mely 136 nemzetközi autóipari díjat söpört be. Az új generációs Mazda3-mal pedig új fejezet kezdődik a sikerszériában.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER