2013. szeptember 10. kedd, 09:28

 

A BMW csoport a 2013-as Frankfurti Autószalonon bemutatta BMW i8 modelljét. Az új BMW i almárka második terméke a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtásrendszert szénszál-erősítésű műanyag (CFK) utascellával, a motorok számára kifejlesztett speciális alumínium vázszerkezettel, valamint fejlett elektromos töltéstárolóval és futóművel kombinálja.

Forradalmi koncepciójával és aerodinamikailag fejlett formavilágának érzelmekben gazdag kisugárzásával a már a kezdetektől hálózatról tölthető hibridmodellként megalkotott, 2+2-üléses sportmodell vonzóan dinamikus, egyben gazdaságos módon kínálja a vezetés BMW modellekre oly jellemző élvezetét

A koncepció és a műszaki tartalom fejlesztésével
párhuzamosan, több mint ezer résztvevő által megtett mintegy 32 millió tesztkilométeren a tisztán elektromos hajtású gépkocsik mindennapos használatát vizsgáló tanulmányok is készültek. Az itt gyűjtött tapasztalatok az innovatív járműkoncepciókban és fejlett mobilitási megoldásokban jelennek meg.




A BMW eDrive jelzésű hajtástechnika – az utólag áttervezett, úgynevezett conversion-modellektől eltérően – ez esetben a járműkoncepció alapvető elemét képezi. Az energiaáramlások precíz szabályzása, iránymutató formavilág, intelligens könnyűszerkezetes építés, illetve a természeti erőforrásokat kímélő termelési eljárások révén egészülhet ki a BMW i modellek innovatív, a hosszú távú fenntarthatóság jellemezte prémiumkarakterévé.

A BMW i8 már a kezdetektől kimondottan agilis menettulajdonságok és kiemelkedő gazdaságosság jellemezte, hálózatról tölthető hibridmodellként született. BMW i specifikus LifeDrive-architektúrája ideális feltételekkel szolgál a mérsékelt saját tömegű konstrukciókat alkalmazó építési mód számára. A belsőégésű és az elektromos motor, az energiatároló, a teljesítmény-szabályzó elektronika, a futómű-komponensek, illetve a strukturális és ütközésbiztonsági funkciók egyaránt az alumíniumból készült Drive-modulban kapnak helyet, míg a 2+2 üléses modell Life-modulja központi elemeként szénszál-erősítésű műanyagból (CFK) készült utascellája szolgál. E struktúra különösen nagy szabadságot biztosít a formatervezés során, amit végül a BMW i8 esetében is egy kifejezetten a BMW i számára megalkotott, e modellek karakteres megjelenését szolgáló formai nyelvezettel aknáztak ki a tervezők.







Menetteljesítmények és üzemanyag-fogyasztás optimális viszonya
A BMW i8 modell-specifikus, a BMW csoport saját fejlesztésében született, plug-in hibrid hajtásrendszere az Efficient Dynamics koncepció új fejlesztési lépcsőjét képviseli.
A BMW csoport immár több mint egy évtizede indította útjára Efficient Dynamics fejlesztési stratégiáját, amelynek alapvető célja a BMW csoport minden egyes új modellje menetteljesítményeinek illetve gazdaságosságának jelentős növelése. Az Efficient Dynamics koncepciója éppúgy kiterjed a már meglévő technikák hathatós továbbfejlesztésére, mint az új hajtásrendszerekre. Ennek során a könnyűszerkezetes építés és a fejlett aerodinamika, a BMW TwinPower Turbo és a BMW eDrive technikáival készült dinamikus hajtásrendszerek, valamint a járműbeli összes energiaáramlás intelligens szabályzásának hatékony járműkoncepcióit kombinálja egymással. A merőben új, forradalmi technikák a BMW i márka modelljeiben mutatkoznak be, majd a BMW csoport további fő márkáinak termékeiben is megjelennek. A BMW csoport immár nyolc esztendeje ű a Dow Jones Sustainability Index „a világ leginkább hosszú távon fenntartható tevékenységű autógyártója” minősítését élvezi.

BMW i8
Nagyobb élvezet, kisebb fogyasztás – a BMW i8 különösen következetesen valósítja meg az EfficientDynamics alapelvét. A vérbeli sportautók menetteljesítményeivel és a kisautók üzemanyag-fogyasztási mutatóival a BMW új, hálózatról tölthető hibridmodellje olyan mércét állít, amely csakis a BMW i forradalmi koncepciójával érhető el. A BMW i8 ezzel a sportautók új generációjának úttörőjévé lép elő.




Az autó egyes motorjainak teljesítményszintje, nagyfeszültségű töltéstárolójának kapacitása, intelligens energia-menedzsmentje, valamint saját tömege egymással pontos összhangban álló paraméterekként határozzák meg a plug-in sportmodell egyedülálló karakterét. A tisztán elektromos autózás hatótávja messzemenőkig lefedi a városi közlekedés igényeit. Városon kívül a BMW i8 kimondottan sportos menetteljesítményekkel szolgál, amelyek az elektromos gép által a belsőégésű motor számára nyújtott támogatás (boost) révén szintén különösen gazdaságos formában állnak a vezető rendelkezésére. A gazdaságosság és a menetdinamika erényeit egyaránt a következetes könnyűszerkezetes építéssel – a szénszál-erősítésű műanyag (CFK) utascellától egészen az összes további komponens mérsékelt tömegű konstrukciójáig – és a BMW i specifikus mobilitási szolgáltatások révén fejlesztették tovább a tervezők. A BMW i márkát jellemző teljes körű megközelítés emellett az újrahasznosított anyagok, a megújuló nyersanyagforrások és a természetes eljárásokkal feldolgozott anyagok széles körű alkalmazására, illetve a természeti erőforrásokat hatékonyan kímélő termelésre is kiterjed.




A BMW i8 elsősorban szénszál-erősítésű műanyag (CFK) utascellájának köszönheti mindössze 1.490 kilogramm saját tömegét. E már-már extrém könnyű és ütközésbiztonsági szempontból is optimális high-tech anyag alkalmazása minimum azonos szilárdság mellett mintegy 50 százalékos tömeg-megtakarítást tesz lehetővé az acél, illetve 30 százalékot az alumíniumkomponensekkel összevetve. Mindezeken túl az összes további komponens is messzemenőkig az intelligens könnyűszerkezetes építés jegyében született.

Az ajtók szerkezete szénszál-erősítésű műanyag tartóvázból és alumínium külső borításból épül fel, a hagyományos konstrukciókhoz viszonyítva mintegy 50 százalékkal alacsonyabb tömeggel. A műszerfal magnézium tartószerkezete mindjárt kétféle módon is mérsékli a tömeget. A cockpit ezen intelligens konstrukciója például a BMW 6-os modellek megoldásához képest nagyjából 30 százalékos tömeg-megtakarítást eredményez. A magnéziumszerkezet azonban remdkívüli szilárdsága révén emellett jelentős stabilizáló funkciót is ellát, ami más alkatrészek konstrukciójában összesen további tíz százalék tömegcsökkentést tett lehetővé. A légkondicionáló berendezés légcsatornáinak innovatív habtechnológiája a hagyományos alkatrészekkel szemben 60 százalékos tömeg-megtakarítást hozott, míg az anyag zajcsökkentő hatása az akusztika terén is jelentős előrelépést jelent. Az elektromos motor és a teljesítmény-szabályzó elektronika közvetlen csatlakozása jelentősen csökkenti a szükséges kábelek mennyiségét, amelyek tömegét részben alumíniumhuzalok alkalmazásával mérsékelték tovább.

Mindezeken túl a BMW i8 a világ első sorozatgyártású gépkocsija, amelybe kémiai úton edzett, különösen vékony üveget építenek. A mindeddig széles körben - mindenekelőtt az okostelefonok gyártása során - alkalmazott fejlett technológia kiemelkedő keménységet biztosít az anyag számára. A BMW i8 utas- és csomagtere közötti elválasztó felület két, egyenként mindössze 0,7 milliméter vastagságú, kémiai úton edzett üveglapból áll, amelyek között hangszigetelő fólia húzódik. E megoldás zajcsillapítási előnyei mellett mintegy 50 százalékkal könnyebb is a hagyományos ragasztott üveges konstrukcióknál.




A saját tömeg mellett a környezeti erőforrások kímélése is döntő fontosságú kritériumnak számított az anyagválasztás során. A BMW i8 modellekben felhasznált alumínium többségében újrahasznosításból származik, s megújuló forrásokból származó energia felhasználásával munkálják meg. Mindezeken túl a BMW csoport a szénszál-erősítésű műanyag alkatrészekre, a külső karosszériaelemekre és a válogatott gyártási hulladékra világszerte egyedülálló újrahasznosítási koncepciót dolgozott ki. Segítségével a szénszál-erősítésű műanyag gyártása során keletkező darabolási hulladék, illetve a balesetet szenvedett és öreg járművekből származó anyagok vagy közvetlenül a gyártási folyamatban, vagy más jellegű alkalmazások során hasznosíthatók.

A BMW csoport a világ első autógyártójaként használ különösen környezetkímélő eljárást a különböző bőrfajták kidolgozása során. Az ülések és a műszerfal felületein alkalmazott bőrborításokat az olívafák leveléből készített kivonattal cserzik, egyfelől megelőzve a környezetkárosító melléktermékek keletkezését, másfelől kimondottan igényes, egyben természetes hatást kölcsönözve a bőr számára. Nyersanyagként ez esetben kizárólag Németországból, Ausztriából és Svájcból származó szarvasmarha-bőr szolgál. A természetes megmunkálásra Németországban kerül sor, rövid szállítási utakat biztosítva a BMW i8 lipcsei termelési helyszínéig.

Hasonlóképpen innovatív újrahasznosítási eljáráshoz kapcsolódik a különböző textilanyagok előállítása, amelyek a BMW i8 utasterében az ülések és az ajtókárpitok díszcsíkjaiként, illetve a mennyezetkárpit és a szőnyegek anyagaiként, valamint az ajtóoszlopok és a padlózat kárpitjaiként jelennek meg. Nyersanyagként ez esetben speciális poliészter-granulátum szolgál, amely többek között PET-újrahasznosításból származik, és egy különleges eljárás során mintegy 40 százalék gyapjúval keverve igényes kárpitanyagként szolgálhat. A nyersanyagok kinyerésének további innovatív technológiáját alkalmazzák a BMW i8 kulcsainak gyártása során, amelyek házának anyaga úgynevezett biopolimer. A ricinusmagokból nyert olajból itt mintegy 30 százalék üvegszál felhasználásával különösen igényes és robusztus anyagot állítanak elő.

A szénszál-erősítésű műanyag alkalmazása a BMW i márkánál előállított volumenben mindeddig világszerte egyedülálló az autóiparban. A BMW csoport az Amerikai Egyesült Államokban, a Washington állambeli Moses Lake-ben működteti - SGL Group vegyesvállalati partnerével közösen - szénszál-gyárát, amelynek tevékenysége a BMW i gépkocsik előállítási folyamatának szervesen integrált része. Az üzem hosszú távon fenntartható módon látja el igényes alapanyaggal a BMW csoport CFK-komponens termelését. A Moses Lake-i szénszálakból a wackersdorfi innovációs parkban készül könnyű szövetanyag, amit a BMW landshuti és lipcsei présüzemében dolgoznak fel kész CFK-alkatrészekké.




A szénszálak Moses Lake-i előállítása során kizárólag megújuló forrásból, konkrétan helyi vízerőművekből származó energiát használnak fel, a folyamat így teljes mértékben mentes a széndioxid-kibocsátástól. A BMW i márka modelljei gyártásának további lépéseit is a természeti erőforrásokat különösen hatékonyan kímélő technológiák jellemzik. Ennek megfelelően itt a BMW csoport termelési hálózatának eleve rendkívül hatékony átlagértékeihez viszonyítva is mintegy 50 százalékkal kisebb energiafelhasználás és nagyjából 70 százalékkal alacsonyabb vízigény mérhető. A BMW i gépkocsik lipcsei gyártásához például kizárólag szélkerekekből, azaz száz százalékban megújuló forrásból származó energiát használnak, első ízben állíta fel németországi autógyár területén közvetlenül a helyi gyártást kiszolgáló szélerőműveket.




  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER