2013. szeptember 10. kedd, 12:24

 

A jövő autóinak tulajdonságait előrevetítő, Nissan Friend Me koncepció betekintést nyújt abba, hogyan képzeli el a márka az elkövetkező évek merész vonalú szedánjainak és csapotthátúinak megjelenését.


Az elkövetkező generációs szedánok és csapotthátúak megjelenését előrevetítő, innovatív Friend-Me tanulmányautóban ugyanez a formatervezési szenvedély és eredetiségre törekvés tükröződik.

nissan-friend-me

Az európai közönség előtt a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Friend-Me sportos és dinamikus formája egy olyan utasteret rejt, amely a Nissan fedélzeti technológiáról és szórakoztató rendszerekről alkotott legújabb elképzeléseit vonultatja fel. Futurisztikus hangulata ellenére a Friend-Me egy olyan autó, amelynek tervezése nem rugaszkodik el a valóságtól. A Friend-Me tanulmányautóban bemutatott leginnovatívabb felszerelések is szorosan kapcsolódnak a sorozatgyártásban megjelenő funkciókhoz, így a vásárlók megtudhatják, milyen újdonságokra számíthatnak a közeljövőben.

A Friend-Me modellt elsőként a 2013-as Sanghaji Autószalonon mutatták be, ahol a modell az autóvásárlók jövőbeni igényeinek és elvárásainak feltérképezését szolgálta. „Mi úgy hívjuk ezt a megoldást, hogy a 'Da Qi esszenciája'" - jelentette ki Taiji Toyota, a Nissan Design China alelnöke. „A Da Qi azt jelenti, hogy valaminek különleges aurája van, valami kiemelkedik a tömegből, ugyanakkor együtt áramlik a fő sodrással és képes a beilleszkedésre. A kifejezés tehát az egyensúlyra utal, és mi azon dolgoztunk, hogy ezt az egyensúlyt a lehető legtökéletesebb esszenciájában érjük el.  E törekvés eredménye ez a koncepció, amely merőben új, fiatalos szemlélettel közelíti meg a szedán kategóriát."


Dizájn
A luxust tükröző, dinamikus formájával a Friend-Me egyedülálló módon fejezi ki a modern autók stílusát. Bár a Friend-Me első ránézésre a hagyományos ötajtós csapotthátú modellek formáját idézi, merész, dinamikus megjelenése drámai hatású ívek és komplikált részletek összességéből áll össze.



Az autó elejének meghatározó eleme a mélyre nyúló, V alakú hűtőrács, amely körülöleli a hátulról megvilágított Nissan emblémát, és oldalsó túlnyúlásaival magába foglalja a merész vonalú fényszórókat. Az új formanyelvet bevezető, különleges V alakú körvonalak elegánsan végighaladnak az első sárvédőkön, majd az autó oldalain lefutva erős, feszes profilt kölcsönöznek a járműnek.
Bumeráng alakú betéteket tartalmaznak a  LED fényszórók. A 20 colos, öt duplaküllős keréktárcsák dinamizmust sugároznak, akárcsak a fényes fekete beömlő nyílások, amelyek javítják az autó körüli légáramlást.



A Friend-Me hátsó része felé haladva a lebegő hatást keltő tető és a keskeny üvegfelületek erőteljesen emlékeztetnek a Nissan-család többi tagjának formavilágára, míg a cápauszony alakú C-oszlop meghökkentő megjelenésével vonzza a tekintetet. A merészen domborított élek jellemzik az övvonalat, míg az óvatosan kidomborodó hátsó kerékívek lágyan belesimulnak a hátsó lökhárítóba.
A Friend-Me tanulmányautó hátsó részének további elemei a versenyautók stílusát idéző diffúzor és a merész, bumeráng alakú hátsó lámpák.




Utastér

Négy különálló, fotelszerű ülése maximális kényelmet és biztonságot nyújt az utasoknak. A mélyen formázott, több irányban állítható üléseket magas ablakvonal veszi körül, ezzel is hangsúlyozva az utasok biztonságát és védelmét.

A belső tér meghatározó eleme az utastér teljes hosszán végigfutó, egyedi középkonzol. Ez az elem az autó digitális „szíve", hiszen mind a négy utas számára bőséges szórakoztatási és információs lehetőségeket biztosít.  Az egy üveglap mögé integrált több kijelzőből álló rendszert minden utas a saját igényeire szabhatja.  A technológia része egy fejlett informatikai rendszer, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy megosszák a mobil eszközeiken tárolt információikat, képeiket és zenéiket. Az integrált képernyőkön keresztül az utasok kapcsolatba léphetnek az internet-közelben lévő, vagy éppen egy másik autóban utazó családtagjaikkal vagy barátaikkal.




informacios-rendszer


Minden utas valós idejű információkat kaphat az autó állapotáról és menetteljesítményeiről. Így például ha a hátsó utasok kíváncsiak arra, hol járnak éppen, a navigációs rendszer képét megjeleníthetik a saját monitorukon, és néhány érintéssel választ kaphatnak a kérdéseikre.

A vezető előtt szintén egy üvegfelületű érintőképernyő található, amelyet úgy terveztek, hogy kezelése a lehető legegyszerűbb legyen. A Nissan meggyőződése, hogy a fejlett technológia csak akkor ér valamit, ha a felhasználók egyszerűen tudják azt alkalmazni, ezért a Friend-Me központi kijelzőjét egy nagyon egyszerűen kezelhető rendszerrel látták el.



Meghajtás

A Friend-Me meghajtásáról egy hatékony PureDrive hibrid hajtáslánc gondoskodik, amely alacsony üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást biztosít.




  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER