2013. szeptember 16. hétfő, 15:04

 

A hétvégén ötödik alkalommal rendezte meg a Mercedes a Lady Day vezetéstechnikai tréninget. A zsámbéki Driving Camp vezetéstechnikai központ erre kialakított pályái alkalmasak voltak mind a csúszós útfelületen előálló helyzetek megtapasztalására, mind pedig akár a napi közlekedés során egy hirtelen felbukkanó akadály elkerülésének vagy előtte való megállásának gyakorlására.

A különféle pályákra csoportokban indultak ki a hölgyek a rájuk várakozó Mercedes modellekkel, melyekbe általában ketten ültek. Érdekes volt megtapasztalni, hogy több hölgy nem szerette a spórolós start/stop motorleállító és újraindító rendszert. Volt aki azt, mondta, hogy idegesíti, míg volt aki szerint hátrányból indul a többiekkel szemben az alkalmazást használva, pedig ezek a rendszerek már a legtöbb autóban egy pillanat alatt beindítják a motort.

mercedes-lady-day


A pályákat tekintve az első egy hosszabb közutat szimuláló kanyargós körpálya volt, néhol bójákat tettek ki, ahol szlalomozva kellett haladni, ez nem okozott senkinek különösebb problémát. A második pályán félkörben csúszós útfelületet szimuláltak. Bár körbe lehet menni rajta kis sebességgel megcsúszás nélkül, az instruktorok külön inspirálták a hölgyeket hibázásra, azaz a biztonságosnál nagyobb sebességgel ráhajtani és még a kormányt is erősen eltekerni, azaz, hogy mindenki élje át milyen az amikor tehetetlenül csúszik az autó, amíg újra tapadást nem talál, vagy ugyanígy elkezd pörögni.

A rántópad modulon a nők többsége nagyon jól teljesített, azaz amikor az intruktor a hátsó kerekek alól ’kihúzta az utat’ legtöbben meg tudták fogni az autót. Itt a gyors reagálás a lényeg, ugyanis hiába tekeri helyes irányba a kormány a sofőr, ha ezt akár kicsit is megkésve teszi.




Érdekes volt, hogy a nagyon egyszerű vészfékezés viszont nem ment jól a többségnek sem aszfalton, sem csúszós pályán. Ennek az a magyarázata, hogy a nők nem közelítik meg a veszélyt nagy sebességgel, még az ilyen biztonságos vezetéstechnikai pályán sem, másrészt kímélik az autót is, így nemhogy a fékeket nem érte durva ráhatás, de még az ABS-nek sem kellett dolgoznia.
A legkacifántosabb pálya az előzőek kombinációja volt, egy lejtőről csúszós úton való legurulás rántópaddal és felbukkanó vízfüggönyök kerülgetésével, hát itt már volt dolga az autó aktív vezetéstámogató rendszereinek bőven. A modulon a hölgyekkel együtt a Mercedes modellek is jól vizsgáztak, azonban a fizika törvényein belül. A Mercedes asszisztens rendszereit Intelligent Drive megnevezéssel jelölik.

mercedes-nap-zsambek


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER