Másfél évvel a hivatalos megnyitó után a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A gyárlátogatásokhoz kiállítási tárgyakat és információs modulokat állítottak fel, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a gyártási folyamatokba.
A kiállítási modulok, más néven „infoboxok”, négy épületben - az irodaházban, a présüzemben, a karosszéria-üzemben és a szereldében - láthatók. Segítségükkel interaktív módon, testközelből figyelhető meg, hogyan gyártják a Mercedes-Benz modelleket a magyar dolgozók. A 12 év feletti látogatók 25-50 fős csoportokban járhatják be az egész gyárterületet, és kaphatnak német vagy angol nyelvű vezetést is. Máris nagy az érdeklődés a gyárlátogatás iránt, év végéig négyezer érdeklődőre számít az üzem.
A Mercedes-Benz új kompakt modelljei olyan sikeresek a vevők körében, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a CLA-osztály kapcsán tele van megrendelésekkel, és az ügyfeleik visszajelzései is kitűnőek. A jelenlegi kompaktautó-generációban négy különböző modellt kínál a Daimler AG. A B-osztály Rastattban és Kecskeméten készül, a GLA és az A-osztály Rastattban, a CLA kizárólag Magyarországon, Kecskeméten, és nemsokára megjelenik a piacon az ötödik modell is.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a mi Mercedes-Benz CLA modellünket választották 2013 legszebb kompaktautójává, és ez az autó nyerte azt a design-díjat is, amelyet az „Auto, Motor und Sport“ ad ki évente a legszebb új gépkocsijának. Ez arra utal, hogy jó munkát végez csapatunk, és csúcsminőséget gyártunk. Pontosan ezt szeretnénk most mindenkinek megmutatni“ – mondta Frank Klein ügyvezető.
Hozzászólások