Sebastian Vettel az Infiniti teljesítményigazgatója ellátogatott az Farmington Hills-i Észak-amerikai Infiniti Technikai Központba, s magával vitte a saját sportülését és kormánykerekét is, hogy a fejlesztési mérnökök felhasználhassák az adatokat az utcai autók tervezése során. Az autógyártó itt fejleszti az amerikai piacra szánt autóit.
„Nagyszerű volna, ha minél több Infiniti mérnök csapattal találkozhatnék, és minél többet megtudhatnék arról, hogy mit is csinálnak. Az egyik fontos feladatom, hogy segítsem az Infiniti utcai autóinak a fejlesztését globálisan, és ehhez meg kell értenem, hogyan alakítják ki a fejlesztő csapatok a nagyteljesítményű autók olyan jellemzőit mint például az ergonómia, a motorhang- és zaj csökkentés.” – mondta Sebastian Vettel.
A látogatás során Vettel számos, a jármű akusztikai jellemzőinek hangolására szolgáló technológiai laborba pillanthatott be. Ezek egyike a zajcsökkentésért felelős labor, ahol Vettelnek elmondták, hogyan tervezik, alakítják ki a mérnökök az optimális motorhangot az Infiniti nagyteljesítményű utcai autóiban. Illetve az audio-rendszerekért felelős labor, ahol a hangsúly a minőségi belső hangzásvilágon, az Infiniti szórakoztató rendszerein van.
Az Infiniti vásárlói sportos motorhangot várnak el, másrészt mégis csöndes belteret. Ennek a kihívásnak kell megfelelniük az ott dolgozó mérnököknek.
Vettel versenyülését és kormányát az ergonómiai részlegen tanulmányozták. Vettel elmondta a fejlesztő csapatnak a számára a vezetői pozícióval, a pilótafülkével és üléssel kapcsolatos elvárásait.
„A Forma 1-es autómban az ülésemet egyedileg rám tervezték, így kellőképpen támaszt, ugyanakkor kényelmes. A kormánykerék kialakítása pedig azt szolgálja, hogy könnyen elérhessek minden fontos kapcsolót.” – mondta Vettel. „Pontosan ugyanez a fontos egy Infiniti utcai autóban is, ezért akartam beszélni a vezetési pozícióról és kényelemről, hogy a biztonság és a vezetési élmény egyaránt hangsúlyt kapjon.”
Vettelt 2013-ban a New York Autó Show-n nevezték ki az Infiniti teljesítményigazgatójának. Ez a pozíció kiterjeszti és megerősíti Vettel kapcsolatát a prémium márkával, amely formálisan 2011-ben kezdődött. Vettel már lényeges szerepet játszott az Infiniti jelenlegi kínálatának kialakításában is, az Infiniti FX Vettel Edition-tól kezdve a legújabb modell, az Infiniti Q50 fejlesztéséig.
„Örömmel mutattuk meg Sebastiannak a fejlesztési munka egyik fontos elemét, amelyet a mérnökeink végeznek, hogy elérjük azokat a magasra tett követelményeket, amelyeket a jövő Infiniti autóival szemben támaszt az amerikai régió.” – mondta Mark Snyder a Nissan Észak-amerikai Technikai Központjának vezető mérnöke. „Az ő nézőpontja nagyon hasznos a céljaink eléréshez, hogy biztosítsuk, az Infiniti autóinak minden egyes eleme igazodik a vásárlóink elvárásaihoz. Sebastian megosztotta az egyedi meglátásait, ráadásul olyan szinten, ami csak a világ egyik legjobb sportolójától várható el.”
Hozzászólások