2012. március 06. kedd, 21:10

 

A Skoda a 2012-es év folyamán is következetesen folytatja megkezdett modelloffenzíváját. Új Citigo kisautója ötajtós változata a Genfi Autószalonon tartja világpremierjét, s idén három- illetve ötajtós kivitelében egyaránt megjelenik az európai piacokon.

Csehországban, a háromajtós Citigo már 2011 vége óta sikerrel szerepel. A Citigo illetve más új modelljei révén a Skoda további jelentős növekedést kíván elérni a világ piacain, s a gyártó 2018-ra éves szinten legalább 1,5 millió darabra kívánja bővíteni globális eladásait. Összesen 879.200 eladott autójával a cseh gyártó 2011 során új értékesítési rekordot állított fel a vállalat 117 éves történetében. Eddigi legjobb januári eredményével a márka a 2012 esztendőt is kedvezően indította, s 42 százalékkal különösen intenzív januári bővülést produkált Oroszországban, ahol az orosz partner Nyizsnyij Novgorod-i üzemében jelenleg fut fel a Skoda modellek gyártása. A Škoda a versenysportban is „gázt ad” 2012-ben, s versenysport-történetének legsikeresebb esztendejét követően idei célja az Intercontinental Rally Challenge (IRC) sorozatában szerzett bajnoki címének megvédése.

skoda-citigo

A Citigo – „Egyszerűen nagyszerű” a városban
Új Citigo kisautójával a Skoda első ízben lép a kisautók piaci szegmensébe. „A Citigo kiemelt jelentőségű a Škoda 2018-ig megfogalmazott növekedési stratégiáját tekintve, s terveink szerint nagyban erősíti majd Európában elért kiváló pozícióinkat“ – hangsúlyozta Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a Skoda igazgatótanácsának elnöke. „Új kisautónk valóban vérbeli ‚Egyszerűen nagyszerű’ jármű: ötletes, tágas, fordulékony, biztonságos és műszakilag is rendkívül korszerű. E modellünkkel igazán ‚friss’ és fiatalos ajánlattal rendelkezünk e rohamosan bővülő piaci szegmensben“ – folytatta Vahland.
A Skoda genfi megjelenése szintén a márka dinamikus fejlődését tükrözi. A cseh gyártó 1.965 négyzetméteres standja jelentősen bővült a Genfi-tó parti városban az előző évben felállított kiállító-területéhez képest.
A márka új kisautója hazai, azaz csehországi piacán már 2011 végén megtartotta premierjét, s a márka immár hetedik modellsorozatáról érkezett visszajelzések egyértelműen pozitívnak bizonyultak. A Citigo példás biztonsági koncepciójáért – akárcsak a VW up! és a Seat Mii – a legmagasabb, vagyis ötcsillagos minősítést szerezte meg az Euro NCAP töréstesztje során. Csehországban a Citigo az „Év Autója 2012” szavazás során a legjobb városi kisautó címét nyerte el, de a hazai vásárlóközönség körében is igen népszerűvé vált, s egy csapásra szegmense élére ugrott az új autók cseh forgalomba helyezési statisztikájában.

skoda-citigo-5-ajtos

A Skoda a 82. Genfi Nemzetközi Autószalonon – 2012
Helyszín: PALEXPO Genf, Kettes csarnok, 2160-as stand
Kiállító-terület: 1.965 m2 két szinten (földszint: 1.285 m2 + emelet: 680 m2)
Sajtónapok: 2012. 03. 06. – 03. 07.
Sajtókonferencia: 2012. 03. 06, 8:15 óra
Közönségnapok: 2012. 03. 08. – 03. 18.
Kiállított járművek a sajtónapokon: 8 jármű (3× 3-ajtós Citigo, 4× 5-ajtós Citigo, 1× Fabia RS 2000 show-modell)
Kiállított járművek a közönségnapokon: 14 jármű (2× 3-ajtós Citigo, 2× 5-ajtós Citigo, 1× Fabia Combi RS, 1× Fabia Monte Carlo, 1× Fabia S2000, 1× Roomster, 1× Yeti 4×4, 1× Yeti GL, 1× Octavia Combi RS, 1× Octavia Combi, 1× Superb Combi GL, 1× Superb Limousine L&K

2012-ben is folytatódik a növekedés

A Skoda 2012-ben is csúcsformában teljesít, s töretlenül halad növekedési pályáján. Az első hónap során a vásárlóknak kiszállított 75.400 autó új januári rekord a cseh autógyártó történetében. A 2012-es év során szintén minden feltétel adott a további növekedéshez. „Valóban repülőrajtot vettünk az idén, s minden értékesítési régióban növekedést produkáltunk január folyamán. Igazán kiváló évkezdet áll mögöttünk, amellyel szilárd alapokat teremtettünk további idei növekedésünk számára“ – összegzett Jürgen Stackmann, a Skoda igazgatótanácsának értékesítés és marketing területeiért felelős tagja.
Az év elején produkált dinamikus növekedésével a Skoda töretlenül folytatja előző évi sikereit. Összesen 879.200 eladott autójával a cseh gyártó új értékesítési rekordot állított fel 2011 során, eladásai 15,3 százalékkal emelkedtek a 2010-es esztendőéhez képest. A márka minden értékesítési régióban jelentős növekedést ért el. Az ázsiai/csendes-óceáni térségben több mint negyedével (26 százalék) nőtt az értékesítési volumen, míg a Skoda legnagyobb piacán, Kínában, több mint 220 ezer eladott járművel 21,9 százalékos bővülést produkált.
A cseh gyártó ezzel lendületes rajtot vett a nagyjából egy esztendeje meghirdetett „Növekedési stratégia 2018” programja megvalósításában. „Az első év során meggyőzően haladtunk új stratégiánk valóra váltása útján” – emelte ki Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a Skoda igazgatótanácsának elnöke. A vállalat 2018-ra éves szinten legalább 1,5 millió darabra kívánja bővíteni globális értékesítését. „A 2011-es rendkívül fontos év volt a Skoda számára, mely során egyaránt jelentősen fokozhattuk termelésünket, értékesítésünket illetve nemzetközi piaci jelenlétünket, s minden területen tekintélyes fejlődést produkáltunk.“ A gyártó emellett további növekedése számára is fontos feltételek megteremtéséről gondoskodott, s új modellekbe, piacaiba és termelési kapacitásaiba egyaránt jelentős beruházásokat hajtott végre.

winfried-vahland

Folytatódó modelloffenzíva
Az elkövetkező évek során a vállalat átlagosan hathavonta kívánja bemutatni egy-egy újabb modelljét. A Skoda történetének legnagyobb szabású modelloffenzívája első képviselőiként a Citigo kisautó és az Indiában gyártott és értékesített alsó-középkategóriájú Rapid limuzin érkezett meg a piacra. Az Indiában 2011 végén megjelent Rapid a márka első modellje az indiai piac legnépesebb szegmensében, s alapvető jelentőségű az elkövetkező évek növekedése tekintetében. Az új modell kiváló rajtot követően máris elnyerte Indiában az „Év Családi Autója” elismerést. A Punében készülő modell különös tekintettel a helyi piac igényeire született, s a tervek szerint jelentősen erősítheti a Skoda a szubkontinensen kiépített pozícióit.

A cseh gyártó azonban más piacokon is meg kíván jelenni az alsó középkategóriában. Közvetlen kitekintéssel szolgált a - Skoda modelloffenzíváját 2012-ben folytató - új kompakt limuzinra az először a 2011-es Frankfurti IAA, legutóbb pedig a Katari Autószalonon kiállított MissionL tanulmány. Az új modell a Fabia és az Octavia közötti résbe érkezve egészíti majd ki a Skoda palettáját.

Következetes nemzetközi terjeszkedés
Új modelljeivel a cseh gyártó mind szélesebb körű nemzetközi jelenlétét is erősíti. Tervezett növekedése tekintetében a Skoda kiemelt szerepet szán Oroszország, India és Kína piacainak. Oroszországban Kaluga után 2011 óta immár egy második helyszínen is folyik a termelés, Nyizsnyij Novgorodban a Volkswagen és az orosz GAZ Csoport együttműködése nyomán a Yeti készülhet az orosz piac számára. Ebben az üzemben éppen jelenleg fut fel a Skoda modellek gyártása.
„Oroszországban kiemelt növekedési potenciált látunk a Skoda számára, amely kiaknázásához további termelőkapacitást igénylünk“ – hangsúlyozta néhány hete Prof. Vahland a GAZ orosz partnernél létesített új oktatási központ megnyitója alkalmával. A Skoda eladásai már az idei év első hónapja során 42 százalékkal, azaz a teljes személyautó-piac ütemének bő kétszeresével bővültek Oroszországban. „Növekedési stratégia 2018” programja megvalósítása során a Skoda így itt is jelentős további gyártókapacitást kíván. „2018-ig szóló növekedési stratégiánkban kiemelt jelentőségű az Orosz Föderáció, amely máris harmadik legjelentősebb piacunknak számít. Terveink nagyra törőek: az orosz vásárlóknál aratott sikerünk világosan mutatja, hogy a megfelelő termékekkel, s jó úton járunk“ – folytatta Vahland.
Kínában és Indiában szintén egyértelműek a növekedés jelei. Az eladások 2012 januárjában a viszonylag korai kínai újév miatt visszafogottabb piacon is 20.800 darabbal, azaz egy százalékkal bővültek. Kína már ma a Skoda legnagyobb piaca, ahol a vállalat – a Shanghai Volkswagen társasággal együttműködésben – 2012 végétől Yeti kompakt SUV-modelljét, s 2013 elejétől egy új alsó-középkategóriájú típusát is gyártja majd.
Indiában a cseh gyártó 6,7 százalékkal, háromezer darab fölé növelte értékesítését januárban, miközben a szubkontinens teljes piaca több mint 10 százalékkal szűkült a hónap folyamán. Kiválóan indította az új évet az indiai piacra szánt alsó-középkategóriájú Rapid limuzin is, amelyből egyedül 2012 januárjában több mint 1.500 példány talált gazdára Indiában. A vállalat itt is bővíti gyártókapacitását, így a Rapid helyben, Punéban készül.
Mindezzel egyidejűleg a márka hazai piacán, Európában is folytatja kapacitásbővítését. Székhelyén, Mladá Boleslavban a Skoda az Octavia és az új alsó-középkategóriájú limuzin termelését napi 800-ról 1.200 darabra emeli, az észak-bohémiai Vrchlabí üzemében pedig a jövőben a Volkswagen Konszern számára a DQ 200 kettős tengelykapcsolós sebességváltók készülnek.

„Teljes gázzal” a versenysportban
Változatlanul „teljes gázzal” száguld a Skoda a versenysportban, ahol története legsikeresebb évét követően az idén ismét támadásba lendül. A Skoda csapata 2011-ben immár második egymást követő alkalommal hódította el az Intercontinental Rally Challenge (IRC) sorozat pilóta- illetve konstruktőri bajnoki címét, s első ízben nyerte meg a Skoda versenyzője az S-WRC rali világbajnokságot. A 2012-re kitűzött legfőbb célt az IRC bajnoki cím megvédése jelenti a nagysikerű Fabia Super 2000 versenygéppel, emellett a csapat első ízben áll rajthoz a rali Európa-bajnokság egyes futamain. A cseh rali-bajnokságban induló gyári csapattal a Skoda Motorsport hazai sportjelenlétét bővíti. A Skoda genfi megjelenésével is hangsúlyozza versenysportbeli ambícióit, és standján a Citigo illetve további aktuális modelljei mellett a Fabia S2000 show-modell is vonzza majd a tekinteteket.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER