Címkék: 320d | BMW 3 | G20 | hetedik generáció | teszt | xDrive

2019. július 25. csütörtök, 12:41

A legendás sokarcú sokak által imádott BMW 3-as hetedik születése. A hetedik generáció első példányait a tavalyi Párizsi Autószalonon mutatták be, A G20 kódjelű sorozatot márciusban a magyarországi menetpróbán vezettük először. A hetedik már majdnem önmagától is járhatná útjait, míg a vezetési élményt nem csak megtartotta, de tovább is fejlesztette, a beszédkészségével pedig gyorsabban engedelmeskedik gazdája kényelmi kéréseinek.

 

Egy ki az eleganciában
Legfeltűnőbb változás amit egy BMW-n azonnal észrevenni, a vesék változása. A jelenlegi orrot formálva kicsit előredől, a formája szögletesedett, merevítők se rontják a képet, ha a lamellák zártak. Nagyobbak, szélesebbek elegánsabbak lettek az előző generációétól.



A fényszórók alapfelszereltségben LED lámpák, de rendelhető lézervilágítás is, amellyel akár 500 m-re is bővülhet a látótávolság. Ami inkább ajánlott az a távolsági fényszóró asszisztens, amely önműködően teríti a fényszórót és takarja ki a szembejövőket, hogy a fény ne zavarja, miközben a környező megvilágítás és látótávolság lényegében változatlan marad.
A hátsó lámpák kettős csíkja  LED-es 1 szarvra változott. A ködlámpák az M Sport kivételével egy befelé mutató nyilakban kaptak helyet.
















Egy ki a fénymágiában

A BMW fénymágiájába beletartozik az ajtók alatti fénycsík kínálat Hangulatvilágítás kulcsszó alatt található az opciós listán. Ne hagyják ki! Ebben található a 11 -féle belső hangulatfény is és a kilincsek alatti kis esti fények, nem csak menő, de nagyon szép látvány kényezteti az utazókat belül is. Esetleg hasznos lenne, a ha a fényszőnyegben megjelenne vagy választható lenne a BMW felirat vagy a márkalogó, mivel a BMW tulajdonosok büszkék az autójukra, valószínű szívesen választanák azokat a lehetőségeket is. Az ajtók becsukását illetően ugyanígy nagyon jó lenne, ha a soft close zárás a 3-as opciós listájára is felkerülne, ha flottában rendelnék a munkatársaimnak keresném ezt a lehetőséget. Aki nem ismeri; nem kell bevágni az ajtót, csak ráhajtani, ráengedni és az automatika behúzza szépen, igen elegáns, finom dolog.
A tesztautó színe Vermont Bronz metálfényezés. Az új 3-as 11-féle külső színnel és 8-féle keréktárcsával rendelhető. A jobb és baloldalon lévő kipufogóvég alapfelszereltség része, az elektromos működtetésű napfénytetőt 405.300,-Ft-ért rendelhetjük.



Egy ki az ellazulásban
A tesztautó Luxury Line modell és felszereltség, amely tartalmazza például a Canberra bézs díszvarrású Vernasca finom bőrkárpitozást. Az autóban sportüléseket láthatnak az első sorban, de a relaxációs ülés megnevezés inkább illene rá. Puha, de jól tart, ezerféleképp állítható (a gerinctámaszt ne hagyják ki, külön van a listában) és nem szócséplés a körülölelő jelző. Fontos, hogy a könyöklők jól elérhetőek.



Hátul nagy kényelemben ül 2 felnőtt ember, a középsőn utat és műszerfalat figyelő nagyobb gyereken kívül más nemigen szeretne utazni. Az ülőpadtól 170 cm-es sofőrhöz állított vezetőülésnél 26 cm tér van. Az ülések 40:20:40 arányban hajthatók le, közében 2 pohártartó is található. Az autó beltere 6-féle kárpittal, díszítőelemeket tekintve 6-féle díszbetéttel variálható.



A csomagtartó mérete 480 literes síkban a szélessége 88 cm hátul a legnagyobb szélesség 138 cm, magasság a kalaptartóig 51 cm. Hosszúsága az ülésekig 98 cm, lehajtott üléseknél a középkonzol végéig 185 cm. Az automatikus csomagtérajtó működtetés felára 165,5 ezer forint, kényelmes és/de igen cool is.


Egy ki beszélgetésben
Az új 3-asban jelent meg a központi operációs rendszer legújabb 7.0-ás verziója. Az úgynevezett BMW Live Cockpit műszerfal-elrendezések eltérő szintjeinek funkciói az adott BMW modellhez igazodnak. Ennek része az új Személyi Asszisztens is. A zenekiválasztástól a navigációig, a klíma vezérléséig, a járműállapot lekérdezéséig sokféle kérdést tehetünk fel. A tájékoztató szerint minden menüpont használható kérdésként vagy utasításként. Az összetettebb mondatokhoz hasznos lenne egy kis gyári tanító alkalmazás amelyben a tulajdonos ismerkedhetne a BMW-jében lakó asszisztensével, ennek hiányában próbálkozni lehet mondatokkal, elvégre mint mondják személyhez alkalmazkodva tanul, viszont 3 próbálkozás után kilép, ezt hasznos lenne elhagyni, mert elveszi az ember kedvét. Egyszerű utasításokat megért, de itt sem egyértelmű melyiket például a take me home-ot elfogadja, míg az egyszerű go home-ra nem reagál. Ja igen, legalább angolul kell tudnunk legalább utasítás szinten, magyarul egyenlőre nem tud. Az operációs rendszerben kell a nyelvet állítanunk, ekkor kommunikálhatunk vele.

Mikor fog velünk beszélgetni az autónk?
A BMW Live Cocpit alapfelszereltség egyebek mellett van 8,8”-os központi érintőképernyős kijelzőnk, nem beszélget.
A BMW Live Cocpit Plus 388,4 ezer forint van egyebek mellett van 8,8”-os központi érintőképernyős kijelzőnk kihangosító berendezésünk, navigációs rendszerünk és iDrive érintős kontrollerünk (a nemérintős alapfelszereltség), nem beszélget.
BMW Live Cocpit Professional < ez fog beszélni. Van 10,25”-os központi érintőképernyős kijelzőnk, 12,3”.os digitális programozható műszerfali kijelzőnk, több egyéb mellett Connected funkciók, tárhelyünk ÉS a Beszélgető segítő asszisztensünk. Ennek az ára 928.7 ezer forint, kivéve, ha 330e motorral veszik, mert az tartalmazza alapfelszereltségben a csomagot.


Felszereltségtől függően a gesztusvezérlés külön rendelhető lehet. Mi nagyszerű mókának tartjuk, szeretjük. Jelenleg 7 -féle jelzést ért. Felhasználói tanítás és részletes tájékoztatás itt is jó lenne, sokan nem tudják használni és a teljes jelkészletet mi sem találtuk az információk között.

A megújult kijelzők a megszokott sport, comfort, eco pro megjelenéseket megtartották. A kormány fölötti kijelző jobb oldalán felszereltségtől függően többféle adat megjeleníthető a közepén a navigáción a pillanatnyi helyzetünk van. A head up kijelzőt javasoljuk vegyék fel az opciós listájukra, hasznos látni a vezetési szemmagasságban az alapinformációkat.
Az új 3-asba is rendelhető a 16 hangszórós 9 csatornás digitális erősítővel ellátott 464 W teljesítményű harman/kardon HiFi hangsugárzó rendszer.


Egy ki a kiszolgálásban
Az új 3-as is lényegében tud már közlekedni félönvezető módban (opció)  tartja az előtte lévőtől a távolságot, ha van sáv és az érzékelők tiszták a sávban tartja az autót. Ezeket a vezetéssegédeket a Driving Assistant Professional foglalja össze 672.100,-Ft az ára. Van a sima Driving Assistant is, 304 ezer forintért, de ne ezen spóroljanak. Tehát a Professional tartalmazza az aktív sebességtartó automatikát és az elkerülő asszisztenst is, amely balesetveszélyt észlelve aktív kikerülést végezhet.
A rendszerek igény szerint nem csak ki-be kapcsolhatók, de egyénre szabva szabályozhatók. Például, ha valakit zavar, hogy a sávtartó asszisztens állandóan ellenkormányoz vagy korrigál, ki tudja teljesen kapcsolni, miközben más vagy a többi védelmi és vezetősegéd aktív.
Az oldalütközés elleni védelem és az éberségfigyelő asszisztens alapfelszereltség.

A parkolássegítő rendszer elöl-hátul (PDC) a modellcsomagokban benne van. Ki-ki döntse el kell-e neki a Parkolóasszisztens. Ennek ára 388.400,-Ft (ebben a modellben nem működött jól a parkolóhely kiválasztása bizonytalan volt és pontatlan, de ezt egyedi valamilyen hibának tudjuk be, mert) az új BMW X5 tesztjekor ugyanez kiválóan, gyorsan és pontosan tette a dolgát. A parkolóhely kiválasztásáról a beállásig a rendszer mindent maga végez a vezetőnek azt felügyelendő, csak a féket kell kezelnie.
Az új 3-asba is beletették az új Tolatóasszisztenst, melyről részletesebben az előző X5-ös linkén olvashatnak, szűk helyen való kitolatáskor hasznos. Ezt a Parkolóasszisztens Plus csomagban 557.200,-Ft-ért találják. Pluszban a Surround View autó környezetét mutató kamerarendszerrel.


Egy ki a menetdinamikában

A Driving Experience kapcsolókat a középkonzolon lévő indítógomb alatt találjuk. A jelent modellben Sport, Comfort és Eco Pro módba állítható, önmagától Comfort módban indul.
A kiválasztott mód tovább állítható kormányzás, motor és sebességváltó tekintetében.
Tehát például Eco módban lehet sport kormányzás vagy sport módban comfort beállításhoz járó motor.


Ezért a mennyit fogyaszt kérdésre sem olyan könnyű a válasz.
Tesztautónk, a 320d xDrive Limousive kombinált fogyasztása Steptronoc sebességváltóval WLTP mérés szerint 5,3-6,2 l/100 km.

Mennyi a tesztfogyasztás?
Az előbb bemutatottak szerint sokféle lehet a beállítások variálhatósága, így egy ilyen grafikon pontosabb információt ad beállítások és az útféle közlésével, mint a régi sima országút, város, vegyes fogyasztás.
Megtett út Kerepestarcsa - M31 autópálya - Budapest. Eco Pro mód, eco pro gyári beállítások, adaptív tempomat. Ahol a fogyasztás megemelkedett több autó előzése történt emelkedőn.
Tehát ugyanaz az útvonal a három alapbeállítással külön-külön más értéket adhat és akkor képzeljék el, hogy mennyire más lehet 100 km alatt a „kombinált fogyasztás” érték ha mindezeket alaposan összekeverjük.
Így eléggé kérdésesek azon a tesztfogyasztási eredmények, ahol mindezeket nem közlik mellé, továbbá milyen viszonyok között, s akkor még kimaradt az emberi tényező, a vezetési stílus.
Javasolt egyébként dugóban és autópályán a pénztárcabarátabb Eco pro módban közlekedni, ha pedig siethetünk comfort vagy élményre vágyunk sport módot választani, ahol, mint fentebb láttuk gyárilag megváltozik a motorkarakterisztika, a váltó és a kormányzási reakciók, amit még saját igényünk szerint is tovább állíthatunk.



A 320d xDrive Limousine további jellemzői 140 kW teljesítményű, 190 lóerős és 6,9 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ás sebességre.
Hogy milyen távolságra jutunk a gyorslábúságunkon kívül, amely növeli a fogyasztást, a felvehető üzemanyagmennyiségen is múlik. A üzemanyagtartály mérete 40 liter (az előző generációnál 57 literes volt a tank), viszont rendelhetünk nagyobb kapacitásút is amely 59 literes, a felár pedig 57,5 ezer forint. Ekkor az Ad-Blue tartály mérete is nagyobb 10,4 liter helyett 18,9 liter (a 330d-knél alapfelszereltség).

Megszokottan örülünk a jófogású vastag sport bőrkormánnyal pontosan irányítható, jó tapadású autó 20d motorral is agilis menetdinamikájának, melyet a duplakuplungos 8 fokozatú Steptronic sebességváltó tesz még simábbá,

Váltókar
Before (előző) After (új 3-as)














hanem a futómű!

Nem Adaptív M futómű, nem M Sport futómű, csak ami alatta van alapból. Egy autógyártó amelyik arról híres, hogy sportos agilis autókat gyárt, a vezetés élménye ebben az értelemben emlegetett, nos prémiumhoz méltón elegáns puhasággal lépked át a magyar lyukas göröngyös utakon. Földúton is elegyengeti, simává teszi az utazást a benne ülőknek. Ezt az élményt újra és újra meg kellett ismételni, s mi magyarok ebben szerencsések vagyunk mert bőséges a gyakorlóterep, így sokszor átélhetően kapcsolódik a vezetési élményhez ez a tulajdonság is.


Árak
A benzines kínálat a 320i-vel kezdődik 11.601.000,-Ft-tól kézi váltóval, míg a 30i-t automatával szerelik, mindkét motor elérhező xDrive meghajtással is. A kínálat csúcsán a hathengeres 374 lóerős 275 kW teljesítményű M340i xDrive AT áll 18.701.000,-Ft bruttó alapáron.
A 330e plug-in hibrid automata váltóval szerelt, bruttó 14.650.000,-Ft-tól indul.
A dízelek a kéziváltós 18d motorral indulnak 10.894.000,-Ft-tól. A 20d vezethető kézi és automata váltóval is, a 30d automata váltóval szerelt, mindkettőt kínálják xDrive technológiával is.
Új BMW 3 Limousine árak letöltés (2019. júliusi gyártástól érvényes)

A hetediket Te magad írd!



Műszaki adatok, Tesztautó felszereltségei, árak








Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER