Megérkezett Magyarországra is az új G20 kódjelű hetedik generációs BMW 3, melyet a tavalyi Párizsi Autószalonon mutattak be. A modellel érkezik a BMW személyi asszisztense, és elérhető már a kéz felügyelete nélküli önvezető mód az utóbbi egyenlőre még csak az USA-ban és Kínában.
Hét. A hetes szám szerencsés szám a misztikusok szerint, de választóvonal is, egyes tanulmányok azt mondják az emberek 7 évente váltanak munkát, érdeklődést és sejteket. A legendás 3-as BMW a hetedik generációjába lépett, az első születése 1975-ben volt, majdnem követte is ezt a ciklust. Sikerét nem csak az mutatja, hogy 43 év alatt 15,543 milliót adtak el belőle, de a sorozat idősebb tagjai ma is igen népszerűek a rajongók között, különösen az E30, E36, E46 melyekből ma is sok talál új gazdát vagy féltve őrizgetik, ápolgatják gondosan szerető tulajdonosaik.
A BMW 3-as sorozat történetéről a linken lévő cikkben olvashatnak.
Nézzük a külsejét, ami leginkább feltűnik, hogy a vese változott, ezt a képet fogjuk látni a most megjelenő autókon, hogy szélesebb, mint például, az X5-ön, vagy pedig ilyen, mint a 3-as új arca. Barátkozzunk vele, nem olyan rossz ez a látvány. A 3-ashoz is rendelhető a BMW Laser világítás, amely 500 méterre is bevilágíthatja az utat.
Az autók vonalainak a megrajzolását illetően nagy mágus a BMW, mesteri módon formálja a fémet és húz bele karcsúsító és dinamizmusra utaló vonalakat, ezt fénycsíkokkal be is mutatták, de nézzék meg önök is, magyarázás helyett beszélnek a képek.
A BMW minden ülése kényelmes és jól beállítható. Alapfelszereltségben sport bőrkormányt adnak, amely vastag jófogású az M bőrkormánnyal egyetemben. A zajcsökkentés érdekében alapfelszereltségben akusztikus szélvédőt szerelnek, opcióban kiterjeszthetjük ezt az oldalablakokra is.
Az új 3-as már a BMW új műszerfalával érkezett alapfelszereltségben a BMW Live Cocpit részeként 8,8"-os központi információs kijelző 1280 x 480 felbontással, érintőképernyővel és analóg műszerfali kijelző 5,7" kijelzővel, 640 x 160 felbontással, professional opcióban, amely a navigációt is tartalmazza 12,3" méretű, digitális, programozható műszerfali kijelző és 10,25" nagy felbontású (1920x720 pixel) központi kijelző van.
A felszereltségek összeállításánál ne hagyják ki a gesztusvezérlést amely nagyon jó móka, továbbá a Head Up Displayt sem, a navigáció is megjelenik a szélvédőn, nagyon hasznos dolog!
- KITT átmegyünk a Vegas night clubba. - Nem javaslom Michael, mára sokat ittál aludnod kellene, jobb lenne inkább hazafelé indulni
Nem, egyenlőre ez még nem lehetséges, azonban most már beszélgethetünk az autónkkal BMW Intelligent Personal Assistant-nek hívják. Nevet is adhatunk neki. Az emberiség ősi vágya, de ha nem is a Knight Rider sorozat óta mindenképp, hogy az autójával társként rója az utakat, személyként megélve vele a kalandokat, nos ez is lassan megvalósulni látszik.
A többféle lehetőség közül például, ha szólunk neki, hogy fáradtak vagyunk, egy sor beállítást megváltoztat, lejjebb veszi a hőmérsékletet, más hangulatfényt állít be, kérésre zenei stílusok között válogat a rádióban. Mostantól nem kell az autó működési leírásai között keresgélnünk, ha meg akarunk tudni valamit, azt meg is kérdezhetjük tőle. Navigációban is segít, ha például tankolni szeretnénk, csak szólnunk kell neki és megkeresi a közelben lévő kutakat. Ezeket a lehetőségeket folyamatosan fejlesztik és bővítik, a szoftvert aztán akár az okostelefonon keresztül is lehet majd frissíteni.
Gyári bemutató kisfilm angolul a személyi asszisztens működéséről
A fél-önvezető mód most ott tart, hogy lehetőség van már a kormány fogása nélküli közlekedésre, de ez egyenlőre az USA-ban és Kínában engedélyezett, a technológia megjelenését egyenlőre nagyban a jogi szabályozások hiánya korlátozza.
Amit most elérhetünk azt a BMW-nél nagyban a Driving Assistant Professional csomag tartalmazza, ha megtehetik ne hagyják ki, ebben benne van többek között az aktív sebességtartó automatikától a kormányzási és sávtartó asszisztensen át az aktív oldalirányú ütközés elleni védelem funkción át a gyalogosokra való figyelmeztetés is.
Asszisztensek garmadája
A távolsági fényszóróasszisztens az amelyik bekapcsolva önműködően oszlatja el a fényt, ha szembe jönnek, vagy másokat érünk utol, javasolt mert nagyon kényelmes, nem utolsó sorban még szórakoztató is. A működésének pontosságát pedig az jellemzi, hogy nem villognak, tehát nem vakítja, zavarja a közlekedőket.
Rendelhető a parkolási asszisztens és a tolatási asszisztens, amelyet az új X5-ösben kipróbáltunk és le is írtuk a tapasztalatainkat.
Motorválaszték
Az 330e nyártól lesz kapható 60 km-es elektromos hatótávval.
A motorindító Start/Stop gomb lekerült a középkonzolra az újratervezett váltógomb mellé.
A 4 hengeres dízelmotor megnövelt dinamizmust kínál, miközben csökkent a súlya és a fogyasztása és megfelel a jövőbeni emissziós normáknak.
A bemutatóautók mindegyike a népszerű 20d dízelmotorral szerelt volt, a tesztúton nem volt sok kanyargós út, de azon a pár meglévőn jól érezhető volt az autó szigorú úttartása, kanyarstabilitása. (Csökkent az autó súlya, alacsonyabbra került a súlypontja 10 mm-rel, szélesebbek lettek a nyomtávok elöl 43, hátul 21 mm-rel, a tengelyterhelés 50:50-os) Az út nagy részén lévén autópálya, (felszereltségtől függően) a fél önvezető módban való utazásban telt. A 8 fokozatú 3. generációs automata váltó még gyorsabban teszi a dolgát a váltási pontok optimalizációja után. Még rövidebb a váltási idő és a váltások is rövidebben alacsonyabb fokozatokban.
Új BMW 3 árai
A legolcsóbb 3-as a 318d 10.894.000,-Ft. A népszerű 320d 11.471.000,-Ft, ugyanez xDrive meghajtással 12.950,-Ft.
A benzines 320i 11.601.000,-Ft, a 330i 12.890.000,-Ft-ba kerül.
Bruttó kiskereskedelmi alapárak forintban
A menő kilépő light carpet fénysávot a Hangulatvilágítás opción belül találják
Mi kell még mindehhez egy szexi popo? Tessék, két kipufogóvéggel alapból.
Hozzászólások