Címkék: 2014 | Tuning Show

2014. március 25. kedd, 12:06

 

A hétvégén rendezték meg a 8. Nemzetközi Autó Motor és Tuning Show-t a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, amely minden eddiginél sikeresebb volt.


Tuning Show 2014
Képgaléria
Tuning Show 2014
A képre kattintva galéria nyílik több képpel!

Egyre népszerűbb az AMTS, most már nem csak külföldről jönnek látogatók és kiállítók, - idén 11 országból mintegy 250 kiállító mutatkozott be -, de jelen volt 22 gépjárműimportőr és 100 kiegészítőket gyártó cég is.

Azonban ami, minket magyarokat leginkább érint, az a D pavilonban volt látható „a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás”, ahol többek között kiállították a Peugeot 208 T16-ot, mellyel tavaly Sébastien Loeb világcsúcsot futott a Pikes Peak hegyiversenyen, az autó dizájnját a magyar Bocsi Attila tervezte.






A rendezvény megnyitója után pedig az Autós Nagykoalíció elnöke Knezsik István interaktív prezentáció keretében méltatta a világ autógyártásában jelentő szerepet játszó magyar mérnököket, fejlesztőket, tervezőket, akik közül többen is jelen voltak a rendezvényen.

A Mercedes-Benz bemutatta az autóipari múltját, jelenét és jövőjét önálló standjukon, ahol a cég legendás mérnöke, a passzív biztonságot forradalmasító Barényi Béla munkássága is megismerhető volt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatanulmányaival egyetemben.



A csarnokban kuriózumként látható volt Tárnok Zsolt tmCars Concept30 autója. A BMW E30-ra tervezett tuning kitet a gyári elemek helyére lehet rögzíteni. A bodykit ára 2.970 euro + áfa lesz, a lámpakészleté pedig 800 euro + áfa.



A Formula Student Hungary versenyautók mellett látható volt a Kecskeméti Főiskola Eco Maraton győztes autója, amely 3082 kilométert tett meg 1 liter benzinnel, mely a világ 2. legkisebb fogyasztású járműve.



E pavilonban kerültek kiállításra a MAVAMSZ szervezésében veterán járművek, illetve itt kaptak helyet az amerikai autók is.

BMW 327 cabriolet 1939.








Az A pavilon hagyományosan a tuningautóké volt a nagyszínpadon folyamatos műsorokkal szórakoztatták a kilátogatókat. Idén pedig még több márka importőre mutatta be újdonságait.

Tuning Show Szépségkirálynő választás









A Ford többek között kiállította a Fiesta ST-t Ford Motorsport Limited Edition Csomaggal.




A Mercedes elhozta a AMG Mercedes-Benz C-Coupé DTM versenyautót, rallyból pedig Ogier-Ingrassia VW WRC-je volt látható.





Az Infiniti standján az Infiniti FX Sebastian Vettel limitált szériás autó példányát is bemutatták. Az autóból 150 db készült, abból 50 db Európáé, melyből 15 db jobbkormányos. Az autót 38 millió forintért lehet tulajdonba venni.



Az Alfa Romeo bemutatta Magyarországon is a 4C sportautóját.




A Peugeot-s lányok az RCZ sportkocsi előtt mosolyognak.




A Nissan a Juke Nismo modellel, a Citroen pedig a DS3 Racinggel jeleskedett.







OMSZ motoros mentősei örömmel vették az érdeklődést



A hazai tuningcsapatok összesen 30 klub a főbejárat mellett található a főbejárat melletti B pavilonban állitották ki járműveiket.

Az F pavilonban a megszokottak szerint a hazai és a környező országok autó- és motorépítői töltték meg, a 18. Épített Motorok és Autók Találkozója keretei között. Egyedileg épített motorok, hotrodok, Pin-up Girl szépségverseny színesítte a felhozatalt. Továbbá itt került sor a magyarországi legnagyobb tetováló rendezvényére, a Budapest Tattoo Expóra.







A G pavilonban a korábbi évekhez hasonlóan a Budapest Motor Fesztivál töltte meg, importőrök és kereskedések standjaival, és háttériparával.

A Gymkhana idén kikerült az A pavilon melletti nyitott térre, ahol az OB első fordulóját is tartották, a szüneteket pedig Lowrider show és motoros bemutatók színesítették.
Mi magyarok büszkék lehetünk nem csak legendás autóépítőinkre, hanem Autó Motor és Tuning Show nemzetközi színvonalára, megbecsültségére, melyet mutat az egyre kiállítók száma, importőrök érdeklődése, s nem utolsó sorban látogatottsága.




Szerkesztői megjegyzés: Jó lenne, ha ezt a Hungexpo is ilyen mértékben kezelné, s nem akadnának fent a Valton Security kapuőrén az akkreditált lapok küldöttei. Az ijesztő pedig különösen az volt, hogy a rendező személyes telefonhívására sem engedték be az újságírót, mondván „felsőbb körök így döntöttek...", ezért a szervezőnek a Hungexpo kommunikációs szakemberével is kapcsolatba kellett lépnie, aki ugyancsak ismerte a lapot és az újságírót. Nem feltétlen szerencsés, hogy ezen embereknek a megnyitói ceremónia előtt újságírók beléptetésével kellett foglalkozniuk.



  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER