Címkék: 2017 | AMTS | audi TT | autónyeremény | nyereményautó

2017. január 31. kedd, 11:11

 

Izgalmasabb, mint a Lego, mert nem elég összerakni és nem csak játszani lehet vele, hanem közlekedni is, ráadásul biztonságosan. Merthogy szakavatott mágusok igazi sportautót építenek mindenki szeme láttára, egy plázában.

 

A nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői idén is a bevált recept szerint főznek, nem véletlenül, hiszen hosszú ideje hagyomány már a nyilvános autóépítésük. Na és persze az is, hogy a március 24-26. között megrendezésre kerülő show belépőjegye többféle kiállításra érvényes, meg egyben esélyt is jelent egy sportkocsi megnyerésére.




Az AMTS programjai között hatodik éve szerepel a háromnapos autóépítés: az elkészült járművek közül tavaly egy BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és a Volkswagen EOS került kisorsolásra. A csapat eddigi legkomolyabb mutatványa egy új Ford Mustang élő átépítése volt 2015-ben, mely az első Európába érkezett példányok közül került ki.

Akinek fenntartásai vannak a tuningolással szemben, az is megnyugodhat, mert itt nem csak látványos külső elemekkel aggatják fel az egyébként is attraktív fazonú autót, hanem például futóművét is mérnöki pontossággal hangolják a megnövelt motorteljesítményhez, valamint az új, nagyobb felnikhez. Ráadásul a közlekedésbiztonság maximális betartásával, amit a teljesen törvényes műszaki vizsga és a - példa értékűen - 100%-ig legális, forgalmi engedélybe bejegyzett módosítások  is igazolnak. Szerencsés új tulajdonosa tehát teljes biztonsággal és nyugalommal közlekedhet majd vele.

Az idei attrakció további érdekessége, hogy ezúttal nem a kapukon belül, hanem két hónappal a rendezvényt megelőzően, teljes nyilvánosság előtt, a WestEnd City Centerben épül át a nyereményautó.
Az Audi TT Roadster kisorsolására az AMTS harmadik napján (március 26-án), közjegyző jelenlétében kerül sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: immáron 12. alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, és ez már nemcsak Magyarország, de a közép-európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpon.




A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén öt pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, a színes felhozatalban bármely korosztály megtalálja számítását. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:
•    Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autó- és tuning kiállítása
•    GYMKHANA Országos Bajnokság – A látványos autósport exkluzív versenye
•    Rusty Rodders Hot Rod Show - Magyar Hot Rod Autóépítő Bajnokság és show
•    Magyarok a világ járműgyártásában - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
•    Classic Automobil Show - restaurált / átépített klasszikus autók
•    Autómárkák, importőrök kiállítása – szalonautók, importőrök és koncepciók
•    Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
•    Kabrió Kiállítás – exkluzív tárlat és vásár a legújabb „tetőtlen” modellekből
•    EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
•    SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
•    Egész napos programok – kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
március 24-25: 9:00-19:00 óráig március 26: 9:00-18:00 óráig.

AMTS élő autóépítés a Westendben:
január 25-29. minden nap 12:00 – 20:00 óra között.




 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER