Címkék: veteránautó

2019. március 11. hétfő, 19:07

 

A Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség (MAVAMSZ) immár hetedik alkalommal vonultat fel oldtimer különlegességeket Magyarország és a térség legnagyobb szezonnyitó autós rendezvényén.

 

 

 Az idei felhozatalban olyan ritkaságok is szerepelnek majd, mint például egy Lamborghini Espada, és egy (sirályszárnyas) Mercedes-Benz 300 SL, mely másfél millió eurós értékével vélhetően a kiállítás legdrágább autójaként is aposztrofálható. A március 22-én induló sokadalom F-pavilonjában látható állandó és egyedi tematikáról az egyesület jogi igazgatóját és egyben az AMTS Classic Car Show berendezőjét kérdeztük.

 


„Belső közvéleménykutatások szerint a látogatók kedvenc helyszíne volt minden évben a veterán autók és motorok pavilonja” – kezdte mondandóját dr. Néveri István, a MAVAMSZ jogi igazgatója. Az autók szerelmeseként és gyűjtő szenvedéllyel élő fő szervezőtől megtudtuk, hogy a 40 tagszervezettel és közel 500 taggal működő egyesület több ezer autóból válogatja össze az AMTS-en kiállított modelleket, ebből következik, hogy idén is nagy hangsúlyt fektetnek a klasszikus és közönségcsalogató különlegességekre, de nincs könnyű dolguk.

 


 A 3800 négyzetméteres tárlat koncepciója 2019-ben is változatlanul az állandó és egyedi elemek tematizált bemutatását helyezi fókuszba. Utóbbiak sorát egy 1912-es évjáratú Simplex modellel kezdte a szervező, melynek megjelenésével kapcsolatban még folyamatban vannak az egyeztetések, de az alább felsorolt húzómodellek, mint a kiállítás fő attrakciói azonban már biztos résztvevői az eseménynek. A bevezetőben is említett Lamborghini Espada több szempontból is ritkaságnak számít. Az 1968-78 között gyártott 4 személyes Grand Touring Coupé-ból három sorozatban, mindössze 1217 darab készült, 3,9 literes V12-es erőforrása 325 lóerőt produkál.

„A magyarországi modell nemrég befejezett restaurálása után első alkalommal lesz látható a nagyközönség számára, ezért Bella Italia névvel egy olasz udvart építünk köré. A talján standon olyan modellek kapnak még helyet, mint például egy Alfa Romeo Zagato Junior, Ferrari, Iso Rivolta és a torinói autógyár egyéb különlegességei” – tette hozzá a szakember.

 


 A folytatásból kiderült, hogy a fent említett Mercedes-Benz 300SL-t is egy rendhagyó környezetben állítják ki a rendezvényen. „Idén egy nagyszerű Mercedes sort vonultat fel a Mercedes-Benz Classic Magyarország egyesület, a háború előtti modellekkel kezdődő sort a 80-as évek közepén megjelent bálna kupéval zárjuk, az itt megjelenő autók olyan értéket képviselnek, melyhez elengedhetetlen a biztonsági személyzet. Mivel 2019-ben ünnepli 100 éves jubileumát a Citroen, a hazai importőrrel és a Citroen klubbal közreműködésével egy 7-9 autóból álló különleges standdal tisztelgünk a francia márka előtt. Ebben a tematikában olyan ínyencségek szerepelnek majd, mint például egy B14 Torpedo, a Maigret felügyelő című filmsorozatból ismert Traxion Avant, és a Maserati motoros Citroen SM”.


 A Mini 60. születésnapjának tiszteletére is készülnek meglepetéssel a szervezők, a kultikus autók mellett azonban egy angol roadsterekből álló kiállítás is része az elgondolásnak. Itt a 40-50-es évekből származó MG TA és TF modellek mellett más érdekességek is helyet kapnak. A teljesség igénye nélküli felsorolásból nem maradhatnak ki a Veterán Zsiguli Egyesület látványos különlegességei, az amcsi verdák, valamint a Tabányi Sándor harmonika művész zenéjével színesített Oldtimer Motor Car Club szekciója sem. A márkák és országok alapján csoportosított standok mellett természetesen a kétkerekűek szerelmesei is nosztalgiázhatnak, ezen felül pedig Hystoric versenyautó-kiállítást is kínál a Hungexpo F-pavilonja. Itt az oldtimer rallye Porsche 911-es és a veterán versenyek ikonjaként ismert 356-os mellett Lancia Fulvia, Mercedes-Benz W107, egy youngtimer Suzuki Swift Sport és a Janis Brundza-féle Lada VAZ 2105 VFTS modell is látható lesz többek között.

 

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER