2011. május 03. kedd, 20:30

 

Jó érzéssel, higgadtan és tudatosan autóztunk!
A tudatos felkészülésnek, a profin felkészített technikának, melyet csapatunktól a Skoda Rally Team Italia-tól kaptunk, és a mérnökünk tanácsainak megfelelő beállításoknak köszönhetően, egy jó versenyen vagyunk túl – nyilatkozta a Skoda Rally Team Hungaria csapatának pilótája, Herczig Norbert.

 

skoda-herczig-miskolc-rally

A miskolci futamot megelőző teszten mérnökünkkel úgy értékeltük, hogy egy egészen más futómű beállítással kellene megkezdenünk a versenyt, mint Egerben. Miután ezt megtettük, még várt ránk egy kis izgalom, hiszen most már nem titok, az egri futamot követően, tudtuk, hogy az autónk végsebességét növelni kell, amit pedig egy hosszabb áttételű váltótól vártunk. Az időtervvel ellentétben azonban ez a váltó, a legutolsó pillanatban érkezett meg a Skoda Motorsporttól, sőt az izgalmunkat csak tetézte, hogy a beszerelés a tervezettnél hosszabbra sikeredett.
De ahogy a pozitív hős a mese végén mondani szokta: „Minden jó, ha a vége jó!”, a váltó péntek éjjel beszerelésre került.

A szombat hajnalban kezdődő miskolci futamot tehát teljes nyugalomban kezdtük meg, és már az 1. gyorsasági szakaszon éreztük, hogy mind a futómű beállítás, mint a hosszabb váltóáttétel jó választás volt. Persze a jóérzés még nem elég, bizonyítékra is szükségünk volt, amit a gyorsasági szakasz végén, az időeredményeket jelző tábláról meg is kaptunk. Egész nap jó időket tudtunk autózni, és bár a verseny 2. körében egy kicsit bátortalanabbak voltunk, az 1. kör utáni leromlott pályaminőség, a felhordások miatt, a 3. körre sikerült visszaszereznünk a lendületünket, és ismét jó időket hoztunk olyannyira, hogy néhány szakasz győzelemmel is gazdagabbak lettünk.
A futamot megelőzően tudtuk, hogy nagyon hosszú és fárasztó versenyre kell készülnünk.
Most már mind navigátorom, Kálmi, mind a saját nevemben nyilatkozhatom, a Skoda Rally Team Hungaria versenyzőpárosának sikerült mind mentálisan, mind fizikálisan jól felkészülnie. Számunkra nem jött el a holtpont, így egész nap jó érzéssel, higgadtan és tudatosan tudtunk autózni.
A megfelelő felkészülésnek, a profin felkészített technikának, melyet csapatunktól a Skoda Rally Team Italia-tól kaptunk, és a mérnökünk tanácsainak megfelelő beállításoknak köszönhetően tehát egy jó versenyen vagyunk túl, aminek eredményeként a dobogó 2. fokára állhattunk fel, mind a nap végén, mind a bajnokságban.

A következő futamig, mely június első hétvégéjén Bük – Bükfürdő környékén kerül megrendezésre, 5 hetünk van, melyet ismét a felkészüléssel töltünk majd, hiszen következnek a murvás versenyek.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER