2011. szeptember 01. csütörtök, 17:09

 

Két Peugeot világbemutató: egyéni megjelenésű 508 RXH dízel-elektromos hibrid és többcélú HX1 koncepcióautó.

hx1-frankfurt

2011 folyamán két stratégiai szinten, a nemzetközi jelleg erősítésével és a márkapozícionálás tökéletesítésével folytatódik a Peugeot 2010-ben indított termékoffenzívája.
E dinamikus hozzáállás jegyében a 3008 HYbrid4-et követően az 508 RXH bontakoztatja ki a dízel-elektromos hibridtechnikát, bemutatkozik a HX1, a radikális forma és a környezeti kiválóság ötvözete, kiállítják az 508, 3008 HYbrid4, RCZ prémium-platform modelleket,   megerősítik a márka környezetvédelmi vezető pozícióját, felvázolják az új világrend látomását az autós szektorban.

508 RXH: egyéni vonzerejű dízel-elektromos hibrid

A Peugeot leleplezi az 508 RXH-t, az 508-as család teljesen önálló harmadik tagját.
A Peugeot fokozott vonzerejének és minőségi szintjének kifejezése
Amikor 2012 tavaszán, egy évvel az 508 piaci bevezetése után, megjelenik majd, teljesen önálló modell lesz az 508 RXH – a Peugeot csúcssorozatának mind dimenzióiban, mind látványában modern és összetéveszthetetlen tagja, magas műszaki színvonalú dízelmotor és villanymotor egyedülálló kombinációjával és gazdag felszereléssel.

Látványhatását egyedi frontkiképzés, öblös sárvédő, jellegzetes nappali menetfény és exkluzív fényezés emeli. Hasonlóan gondos tervezést mutat az 508 RXH belseje, harmonikus színekkel és természetes anyagokkal. Széles nyomtáv, 18 colos kerék és nagyobb hasmagasság utal az autó terepjáró képességeire. Ugyanakkor, a HYbrid4 hajtáslánc jóvoltából, felelősségtudatos és intelligens alternatívát nyújt.

Dízel-elektromos hibrid – a vezetés élvezetének új szintje
Illusztrálva a modul HYbrid4 technika alkalmazhatóságát többféle padlóvázban, a HYbrid4 3008 után az 508 RXH a márka második modellje dízel-elektromos hibrid hajtáslánccal.

A 2.0 HDi FAP  dízel és a hátsó tengelynél elhelyezett két villanymotor 200 lóerőnyi egyesített teljesítménye révén újszerű vezetési élményt, négyféle HYbrid4 módot (Automatikus, ‘Zéró Emissziójú Jármű’, Sport vagy 4WD) és kivételes takarékosságot (4.0 l/100 km, 109 g/km CO2) kínál az 508 RXH.

A Peugeot egy Limited Edition 508 RXH modellt mutat be Frankfurtban: a 300 darab, egyenként számozott, Calern Barna színű, Alcantara bőrkárpitozású autót online lehet előrendelni az Autószalon kezdetétől.

peugeot-508-rxh

HX1: többcélú koncepcióautó
A világbemutatóját Frankfurtban ünneplő HX1 egy szokatlan formájú jármű, amely akár hét személyt vehet a fedélzetére. Robusztus, sportos, kifejezi az új márkaidentitást, páratlanul áramvonalas, tágas és élvezetesen vezethető. Lényege a variálhatóság: környezetéhez, az autózási körülményekhez és utasainak elvárásaihoz idomulva képes átalakulni. Sebességre tervezett aerodinamikus elemeivel szokatlan többcélú jármű a HX1, 4.93 méteres hosszához képest nagyon alacsony, alaktényezője kivételesen kedvező 0.28.

Négy szembe nyíló ajtón át lehet bejutni a márka csúcsszintű utasterébe, ahol elegancia és modernitás uralkodik, természetes anyagokkal és ultra-magasszintű műszaki berendezéssel. Utasainak rendkívül tágas belső teret és újszerűen modul ‘4+2’ elrendezésű üléskoncepciót nyújt, sőt a vezető pozíciója is adaptálható a különféle autózási körülményeknek megfelelően.

Az első kerekeket hajtó 2.2 literes HDi dízel és a hátsó tengelynél beépített villanymotor 299 lóerős kombinált teljesítménye nemcsak összkerékhajtást biztosít a HYbrid4 hajtástechnikájú járműnek, hanem teljesen elektromos üzemmódot is, 30 kilométernyi hatótávval és a konnektoros feltöltés lehetőségével. A HX1 fogyasztása így meglepően csekély 3.2 l/100 km, CO2 emissziója pedig 83 g/km.


Frankfurti standján prémiummodelljeit állítja rivaldafénybe a Peugeot, határozottan jelezve eltolódását a felsőbb minőségi szint felé.

Miután sikeres európai rajtot vett 2011 első felében (június végéig 57,000 darabos értékesítés), és augusztusban megjelent a kínai piacon, az 508 megerősíti a márka ambícióit egy hagyományos területén, a nagykocsiknál.
A modern stílusú, bőséges és környezetkímélő motorválasztékú, élvonalbeli technikájú 508 (limuzin és SW) kellemes fedélzeti környezetet és vezetési élményt kínálva felel meg az igényes, dinamikus és felelősségtudatos vevőnek.
Várva várt 2010 tavaszi indulása óta az RCZ sportkupé meghaladta az elképzeléseket, és élre tört a maga európai kategóriájában. 
A korlátozott darabszámú ‘Asphalt’ változat Telluric  matt szürke színével, kéttónusú 19 colos kerekeivel és több egyedi ‘Asphalt’ részletével tér el a standard 200 lóerős kiviteltől,
a 200 lóerős 2.0 l HDi dízel, amely kategóriagyőzelmet aratott 2011-ben a ‘24 Hours Nürburgring’ versenyen, jelenleg vezet a német VLN hosszú távú versenysorozatban.

peugeot-rcz

Folyamatosan nagy az igény a 3008 Crossover iránt, 2011 első felében 74 ezer darab kelt el, ami elsősorban a csúcsváltozatok keresettségének tudható be.

Még mielőtt megjelenne a piacon a 3008 HYbrid4, az a hatásos mód, ahogyan a kompakt 5008 MPV kiegészíti, megerősítette a Peugeot pozícióját a középkategória erős versenyének kulcsszereplőjeként.


Környezetvédelmi szerep

Frankfurtban az 508 RXH, a HX1 koncepció és a jelenleg a Peugeot Sportnál fejlesztés alatt álló 908 Hybrid4 demonstrálja a Peugeot úttörő szerepét és eltökéltségét a dízel-elektromos hibridek területén. Ám a gyakorlatban is megmutatkozik a márka környezeti elkötelezettsége azokban a 2011-es eredményekben, amelyeket Frankfurtban szemléltet a márka.

A Peugeot aktívan törekszik arra, hogy lecsökkentse egész palettájának CO2  emisszióját: az átlag 2011 első felében 129.8 g/km CO2 volt, míg 2010-ben még 131.3 – tehát már most alulmúlja az Európai Bizottság által 2015-re megállapított 130 g/km-es határértéket.

3008 HYbrid4 – a világ első dízel-hibridje
A világ első dízel-hibrid járművének 2011 második félévi bemutatásával a Peugeot exkluzív választékot kínál környezetbarát, célszerű és élvezetesen vezethető autókból.
A 3008 Crossover, az első kerekeket a 2.0 HDi FAP dízelmotor 163 lóerejével, illetve a hátsókat 37 lóerős villanymotorral hajtva, az autózás újszerű élményét adja, hiszen összkerékhajtású, maximális teljesítménye 200 lóerő, zéró emisszióval képes közlekedni, miközben átlagos fogyasztása csupán 3.8 l/100 km (99 g/km CO2), ami 35 százalékos javulást jelent egy hasonló teljesítményű belsőégésű motorhoz képest.

e-HDi, mikro-hibrid technika
2011 első felében az 508 és az új 308 vezette fel az innovatív e-HDi technikát, amelynek új generációs Stop & Start rendszere közel 15 százalékos fogyasztáscsökkenést eredményez városi ciklusban, majd az év második felében követi ezeket a 3008, az 5008 és a Partner (áruszállító és Tepee).

Az e-HDi Stop & Start funkciójú generátorral kombinálja az 1.6 l HDi Euro 5 motort, így a fékezési energiát visszanyerve tölti a hibrid-akkumulátort, plusz erőt szolgáltatva a későbbi elinduláshoz.

Elektromos: két vagy négy hajtott kerék…
Az iOn egy legújabb generációs villanyautó, céges és egyéni felhasználóknak. Lítiumion-akkuval táplált 64 lóerős villanymotorja 130 km/órás csúcssebességet tesz lehetővé, a hatótáv 150 km. A több európai díjat begyűjtő iOn megrendeléseinek száma 2011 júniusáig meghaladta a kétezret.

A Peugeot frankfurti standján az e-Vivacity robogó adja a márka újabb válaszát a zéró emissziójú városi jármű iránti igényre. Teljesen elektromosan működik, praktikus és modern, ösztönös és csipkelődő, kompakt lítiumion-akkujának köszönhető 60 kilométeres hatótávval és 0.4 euró/100 km energia-költséggel.

A Peugeot-nak az „elektromos” egyben azt is jelenti, hogy „intenzív”.
Így született az EX1 koncepció.
A két villanymotor összesített 340 lóerejét mozgósító, összkerékhajtású, rendkívül áramvonalas és könnyű EX1 egy rendkívüli, kétüléses roadster, amelyet intenzív vezetési élményre készítettek.
Az EX1 máris megdöntött egy sor gyorsulási rekordot Francia- és Németországban, illetve Kínában.


Konkrét javaslatok az új autós világrendre vonatkozóan.


Mu by Peugeot: „új generációs” kölcsönzési séma, amely függetlenül attól, hogy van-e autója az ügyfélnek vagy nincs, tetszése szerinti időszakra biztosít bérelt járművet a Peugeot választékából, amely lehet személykocsi, haszonjármű, robogó, kerékpár vagy tartozék.
A sokféle típust, újabban villanyautókat is kínáló, egyszerűen használható és kedvezményes tarifájú Mu by Peugeot máris több mint 8000 ügyfelet nyert meg, nyolc európai országban. Évente 75 új Mu-helyszín megnyitását tervezik, a cél 300 európai helyszín 2013-ra. 

Frankfurtban a Peugeot prezentálja pán-európai online szolgáltatásait is.
A Peugeot Connect három összetevője a Peugeot Connect SOS segélyhívás, a Peugeot Connect Assistance műszaki mentés és a Peugeot Connect Fleet flottakezelés. A választék csaknem valamennyi modelljéhez alapból vagy opcióként rendelkezésre álló Peugeot Connect megerősíti a márka vezető pozícióját a tercier biztonság területén. 
A tercier biztonságban máris első Peugeot célja, hogy 2011-ben túllépje a 600,000-et a segélyhívó berendezéssel ellátott kocsik száma.

Peugeot robogók: a világ legrégebbi motorkerékpár-gyártója és 2010-ben Európa negyedik márkája folytatja kimagasló fejlesztési tervét. Jelenleg 22 modellje van 50 és 500 köbcenti között. 2011-ben bemutatja az elektromos e-Vivacity típust és a 125-ös CityStart.

A Peugeot-nál 120 éves szenvedély a kerékpár. Az új Peugeot Bringák sorozat több mint ötven modellt ölel fel, és sokféle igényt elégít ki.
A Peugeot Design Centre exkluzív alkotása, a Frankfurtban kiállított Design Lab DL-121 egy korlátozott darabszámban készülő kerékpár-koncepció, amely rezezett felületével új dimenziót nyit meg a biciklik világában.
Az Allure-sorozat AE-11 elektromos kerékpárja élvezetté teszi a bringázást újszerűen lágy érzésével és nagyon megbízható 12 Ah-s Panasonic mangános lítiumion-akkujával.

2011. növekedés

- rekord a világszerte 1,091,000 darabos értékesítés; felerősödött a nemzetközi jelleg
- sikeresen indult az 508 Európában, majd Kínában
- a piac szívében nagyon kedvező fogadtatásra talált az új 308
- tovább csökkent a termékválaszték karbon-lábnyoma
- felgyorsult az innovatív és egyedi Mu by Peugeot mobilitási séma elterjedése.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER