Címkék: 2014 | Ford | Magyarország | rendelés | Transit

2014. március 05. szerda, 10:25

 

A Ford vadonatúj Transit modellje tavasszal érkezik a hazai márkakereskedésekbe. A Transit ECOnetic modellváltozatok kínálata szélesebb lett, az autó alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást ígér, a karbantartási és javítási költségek pedig a teljes Transit-palettán jelentősen csökkentek, miközben az új modell kiemelkedő tartósságot, nagyobb rakteret és intelligens raktéri megoldásokat kínál.

A Ford 24 hónapon belül teljes európai haszonjármű-családját megújítja. Az új modell is ennek jegyében született, és olyan járművekkel együtt szerepel majd a kínálatban, mint a 2013-as és 2014-es Év Haszonjárművei, a Transit Custom és a Transit Connect, valamint a szintén a jövőre érkező Transit Courier.

A vállalat legmodernebb globális padlólemezére épülő, vadonatúj Transit a sikeres Transit Custom mellett jelenik majd meg az európai kínálatban. A Ford idén ünnepelte, hogy az ikonikus modell 1965-os bemutatása óta nemrégiben már a hétmilliomodik Transit is legördült a gyártósorról.



Takarékos motorok, tartósság és fenntartási költség
A Transit ECOnetic modellváltozatok kategóriaelső CO2-kibocsátásának legalacsonyabb értéke 169 g/km (100 km/órás fix sebességhatárolóval), s ennek megfelelően az üzemanyag-fogyasztás is 6,4 l/100 km értékről indul. A jelenleg forgalmazott Transit igencsak takarékos ECOnetic változatához képest az új  modell fogyasztását további hat százalékkal sikerült csökkenteni. Az egyedi kalibrálású 2,2 literes, 125 lóerős Duratorq TDCi dízelhez Auto-Start-Stop rendszer és a Ford innovatív Gyorsítás Vezérlése kapcsolódik. A Transit ECOnetic modellkínálat immár hat különféle áruszállítót foglal magában, egészen 3,5 tonna megengedett össztömegig. A standard Transit erőforrása a takarékos 2.2 Duretorq dízelmotor háromféle választható teljesítménnyel (100, 125 és 155 LE) és egy hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval; a vásárlók emellett megrendelhetik a 125 és 155 lóerős HDT6 motorokat is, amelyek megfelelnek az Euro VI károsanyag-kibocsátási szabványnak. Az első-, hátsó- és összkerékhajtású változatokban egyaránt gyártott új Transit szerviz-intervalluma hosszabb lett (2 év/ 50.000 km), s a kötelező karbantartás időigénye 150.000 kilométeres futásteljesítményre vetítve 4,2 órára csökkent (a kifutó modell szervizigényéhez 5,4 munkaóra).

A 23 javítási tételt vizsgáló Ford-elemzés szerint az új modellnél: a hátsó féktárcsa javítása például 2,6 helyett csupán 1,3 munkaórát vesz igénybe. Az üzemanyagellátó rendszer költséges meghibásodását a szériában beszerelt, különleges Ford Easy Fuel rendszer küszöböli ki. Az új modellgeneráció tervezése során a tartósság volt az egyik legfontosabb szempont. Az autó rendkívül erős karosszériaszerkezete nagy szilárdságú acélt és ultra nagy szilárdságú bóracélt is tartalmaz, s a karosszériára 12 év átrozsdásodás elleni garancia vonatkozik. A Ford hihetetlenül kemény globális haszonjármű-tesztelési módszereivel próbára tett Transit 11 millió kilométernek megfelelő távot futott le Európa és Észak-Amerika útjain (ez annyi, mintha 275 alkalommal kerülte volna meg a Földet), s az autót 500.000 kilométeren át tesztelték olyan vállalkozók, akik jelenleg is Transittal végzik a munkájukat. Az új modell volt az első jármű, amely egy sor extrém vizsgálaton is átesett; ezek a tesztek biztosítják, hogy a Transit a mindennapi használat során tapasztalható legkomolyabb behatások mellett is megbízhatóan és kiszámíthatóan viselkedjen: az egyik ilyen teszt során például 60 km/órás sebességgel hajtottak fel egy 150 mm magas járdaszegélyre.

Használati érték és a sokoldalúság
A vadonatúj Transit raktere 11 százalékkal nagyobb lett, mint a kifutó modellé, és a járműben számos innovatív raktéri megoldás teszi egyszerűbbé és biztonságosabbá az áruszállítást. A dobozos áruszállító változat céltudatos, modern formavilágú karosszériája olyan rakteret rejt, amiben gond nélkül elférnek a szabványos hosszúságú tárgyak, például a különféle csövek vagy táblák; az oldalfalak függőlegesebbek, az ajtónyílások pedig még praktikusabbak lettek. Az oldalsó tolóajtó a kategória legszélesebb rakodónyílását tárja fel (1300 mm), így az autó még villástargoncával is rakodható. A kifutó Transit rakterének befogadó képességéhez képest mindegyik modellváltozat mintegy 10 százalékkal tágasabb teret kínál: az L2 dobozos áruszállító maximális raktér-mérete például (teljes acél rekeszfallal) 10,3-ról 11,2 m³-re nőtt, így immár négy Euro raklap szállítására is alkalmas, a padlón pedig 3,0 méter hosszú tárgyak is elférnek. A legnagyobb Jumbo változat rekeszfala mögött 15,1 köbméternyi rakománynak jut hely.
A dobozos áruszállítók háromféle hosszúsággal és kétféle tetőmagassággal, valamint többféle megengedett össztömeggel (egészen 4,7 tonnáig) rendelhetők meg. A járművek számos új, intelligens megoldást is kínálnak:
•    Beépített, jól tapadó fellépő a hátsó lökhárítón
•    Könnyen tisztítható raktérpadló a jármű és a rakomány védelmére; a tartós műanyagból készült padlóburkolat az oldalfalaknál 100 mm magas peremmel készül, így könnyebb lemosni vagy lesöpörni
•    DIN/ISO szabványú rakományrögzítő pontok az oldalfalakon – megkönnyítik a raktérpadló tisztán tartását
•    LED prémium raktérvilágítás a lehető legjobb látási viszonyok kialakítására
•    A többi autóst jól látható jelzés figyelmezteti, ha a hátsó ajtók 90 fokban ki vannak tárva
•    3,5 tonnás vontató kapacitás a 360 HD modellek esetében

A Transit további modellváltozatai között megtalálható még a Double Cab-in-Van (DCiV), a Kombi és a Kombi Van, valamint a Chassis Cab és a Double Chassis Cab kivitel is. Az Chassis Cab SuperJumbo változat 5 méteres platóval vagy dobozos kivitelekben is megrendelhető, a Transit személyszállító változatai közt pedig a 18 utas szállítására alkalmas M2 Bus is szerepel. A Ford szakaszosan vezeti be a teljes Transit-kínálatot: a második fázisban érkeznek a DCiV, Kombi, Kombi Van, Chassis Cab L5 és Double Chassis Cab változatok, amelyek 2014 utolsó negyedévétől rendelhetők meg.



Vezetői komfort, fejlett technológiák
A kabin jelentősen tágasabb, mint a kifutó modell utastere: nagyobb lett a válltér, a fejtér, és javult a kilátás is, emellett pedig a vezetői üléspozíció is komfortosabb lett, mivel a kormányoszlop magasságában és mélységében egyaránt beállítható. A teljesen megújult belső térben stílusos, új műszerfal látható, amely számos intelligens kialakítású tárolórekeszt rejt; ugyancsak a praktikus tárolást szolgálja a kabin teljes szélességében végigfutó felső polc és a kettős utasülés alatt található, nagyméretű rejtett rekesz is. A 230 voltos elektromos csatlakozóról adapter nélkül is tölthetők a laptopok és egyéb eszközök. A Ford mérnökei úgy hangolták az autót, hogy kategóriaelső menetdinamikát biztosítson, s a városi forgalomban és az autópályán egyaránt magabiztos, személyautós vezetési élményt nyújtson. A jármű érezhetően kifinomultabb lett, a menetzajok erőssége csökkent, és a rugózási kényelem is javult.
A 2014-es év későbbi szakaszában a Transitban számos olyan kényelmi berendezés is megjelenik majd, amelyek a Ford legújabb személyautóiban tűntek fel, többek közt a Ford SYNC hangvezérlésű fedélzeti csatlakozási rendszer az innovatív AppLink technológiával, aminek segítségével a vezető hangutasításokkal is kezelheti kedvenc okostelefon-alkalmazásait. A kategóriában ugyancsak egyedülálló szolgáltatás a Ford SYNC Vészhelyzeti Segélyhívó funkciója, ami egy baleset után segít az utasoknak kapcsolatot teremteni a helyi mentőszolgálatok operátoraival.



Új technológiák
•    Adaptív Sebességtartó Automatika Akadályfelismerő Rendszerrel
•    Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer és Vezetőfigyelő Rendszer
•    Tolatókamera és Vonóhorog Asszisztens
•    Statikus Kanyarvilágítás
•    Abroncsnyomás-figyelő Rendszer

Az autóban a legmodernebb Elektronikus Stabilitásprogram (ESP) működik innovatív funkciókkal, például Curve Control technológiával (a Ford által kifejlesztett különleges megoldás biztonságos tempóra lassítja a járművet, ha túl nagy sebességgel hajt be egy kanyarba, például egy autópálya-kijáratra). A modern technológiák sorában szerepel még az Adaptív Terhelésszabályozás, a Borulásvédelem, az Utánfutó Stabilizáló Rendszer és a Hegymeneti Elindulássegítő is.



Piac
Az Egy Ford termékstratégia értelmében az új generációs Transit Európában, Észak-Amerikában és a világ más jelentős piacain teljesítse a vásárlók elvárásait. Észak-Amerikában, ahol a Transit most mutatkozik be első ízben, az új modell lassan felváltja majd a népszerű E-Series modellsorozatot.




A vadonatúj Transit már megrendelhető az európai márkakereskedésekben, és az első járművek kiszállítása 2014 tavaszán kezdődik. Az európai piacokra szánt járművek a törökországi Kocaeliben működő Ford Otosan üzemben készülnek, ahol 2014 elején indul be a modell sorozatgyártása. Az észak-amerikai Transit áruszállítók Kansas Cityben készülnek, a Ford F-150 mellett.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER