Nagy izgalmak és sok oda-vissza előzés után a kilencedik helyen végzett Michelisz Norbert a harmadik szuzukai futamon.
Vasárnap hajnalban Michelisz Norbert úgy készült a szuzukai versenyhétvégét záró harmadik futamra, hogy nem sokkal korábban megszerezte az első dobogós helyezését a nyári szünet után a WTCR-ben. "Nagyon vissza akartam térni a dobogóra, mert kellettek a pontok. Az utolsó futamon sok múlik majd a rajton, mert nehéz előzni ezen a pályán. Ha túl közel kerülsz az előtted lévőhöz, elhasználod a gumikat és veszítesz a tapadásból. De mindent megteszek, szeretnék további pontokat gyűjteni" - nyilatkozta a Hyundai magyar pilótája a két futam között.
A hétvégét záró versenyen a hetedik helyről indult Michelisz Norbert, és a rajt után a külső ívre szorult, így visszaesett a kilencedik helyre. Nem sokkal később az Esteban Guerrierivel való csata közben újabb két helyet veszített. Még mindig az első kör végén jártuk, amikor Norbi Rob Huff elé került, így visszakapaszkodott a pontszerző tizedik helyre.
A harmadik körben Pepe Oriola és Yvan Muller összecsapására megérkezett hátulról Michelisz és Huff, ők ketten össze is értek kicsit, amit kihasználva a brit visszaelőzte a magyar versenyzőt. Ezt követően Norbi leszakadt Huffról a 11. helyen, de két körrel később újra ott volt a közvetlen közelében. A hetedik helyen autózó Guerrieri mögött kialakult egy öt-hat autóból álló vonatozás. Ebben a bolyban Norbi hol feljebb lépett, hol hátrébb esett a 9. és a 11. hely között.
A kilencedik körben Michelisz összeért Yvan Muller autójával, aminek következtében a francia kiesett, a magyar versenyzőt pedig Thed Björk és Jean-Karl Vernay is megelőzte, így megint visszaesett a 11. helyre. Hamarosan Norbi azonban visszaelőzte Vernayt, majd miután Pepe Oriola letöltötte a boxutcaáthajtásos büntetését, a kilencedik helyet szerezte meg, amivel két pontot gyűjtött.
Mivel Muller nem szerzett pontot, Gabriele Tarquini pedig Kevin Ceccon 5 másodperces büntetésének köszönhetően nyert, 40 pontos előnnyel utazik a makaói szezonzáróra az olasz. Plusz a BRC Racing Team kilenc pontos előnnyel átvette a vezetést az YMR előtt.
A harmadik futam végeredménye:
Hozzászólások