Címkék: Gabriele Tarquini TCR | Hyundai | Michelisz Norbert | WTCR

2019. március 25. hétfő, 11:29

 

A Hyundai Motorsport ügyfélcsapatai számára az olaszországi Torino közelében megrendezett bevezető ünnepséggel kezdetét vette a 2019-es WTCR (FIA túraautó világkupa) szezon.

 



A BRC Racing Team gyárában megrendezett eseményen hivatalosan is bejelentették, hogy két Hyundai i30 N TCR csapatot indítanak, valamint közzétették a pilóták 2019-es névsorát. A BRC Hyundai N Squadra Corse színeiben a 2018-es bajnok, Gabriele Tarquini, valamint Michelisz Norbert versenyez majd. A WTCR-ben most debütáló Augusto Farfus és Nicky Catsburg a BRC Hyundai N Lukoil Racing Team csapatát képviseli a bajnokságban.
 
Mind a négy pilóta személyesen részt vett az eseményen, ahol a közönség most először szemlélhette meg a hivatalos versenyszínekbe öltöztetett Hyundai i30 N TCR versenyautókat. Az autók a jövő héten, a barcelonai szezon előtti WTCR teszten lépnek először pályára.



 
A bajnok kiváltságaként Tarquini autóját az 1-es rajtszám díszíti majd.  Michelisz Norbert idén is az 5-ös számú i30 N TCR-rel versenyez majd.

A WTCR-ben először versenyző Augusto Farfus a 8-as, Nicky Catsburg pedig a 88-as rajtszámot választotta.

A négy pilóta a 2019-es évad mind a tíz futamán rajthoz áll majd. A három földrészen megrendezésre kerülő bajnokság első futamát Marokkóban tartják április 4-6. között, majd öt ikonikus európai pálya (Magyarország, Szlovákia, Hollandia, Németország és Portugália) következik, mielőtt a mezőny nyári szabadságra megy. Az évad szeptemberben, a kínai Ningbóban folytatódik, ezt követően a csapatok Suzukába és Makaóba látogatnak. Az évad utolsó versenyére december derekán, Malajziában kerül majd sor.
 
Az i30 N TCR első évada remekül alakult a WTCR-ben: az egyéni és konstruktőri bajnoki címeken kívül 13 futamgyőzelmet és több mint 30 dobogós helyezést szerzett, így 2019-ben új kihívásokkal néz szembe, és új kihívókkal vág neki a szezonnak. A Hyundai Motorsport ügyfelei ezúttal is dupla bajnoki címért szállnak szorítóba az i30 N TCR-rel, és arra törekednek, hogy a Hyundai legyen az etalon a mezőnyben.
 
„A 2019-es FIA WTCR szezon hamarosan megkezdődik, minden bizonnyal újabb izgalmas évadnak nézünk elébe.” – mondta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke. „A téli szünetben segítettük ügyfélcsapatainkat és pilótáinkat a felkészülésben. Az i30 N TCR tavaly elképesztően sikeresnek bizonyult a szériában, és ezzel a most induló szezonra igen magasra tette a lécet. Mindkét csapat, mind a négy pilóta eséllyel indul a bajnokságban, a legjobbakat kívánjuk mindannyiuknak. Nincsenek illúzióink, ügyfeleinkre rendkívüli kihívások várnak, ám készen állunk, hogy mindenben maximálisan támogatjuk őket."
 
„A Hyundai i30 N TCR a TCR szabályrendszer egyik legütőképesebb konstrukciója.” – mondta Gabriele Rizzo, a BRC Racing Team csapatfőnöke.  „Az autó megbízható és minden műszaki területen: a fékek, a kanyarvétel, a sebesség, az aerodinamikai és a motor terén egyaránt rendkívül erős. Meggyőződésünk, hogy műszakilag ideálisan felkészítve, ráadásul a létező legtökéletesebb pilótákkal felszerelkezve kezdünk hozzá az új évadhoz. Tavaly Gabriele megnyerte az FIA WTCR-t, a csapatértékelésben pedig a második helyen végeztünk. A 2019-es évadban sokkal nagyobb csaták várnak ránk, mint tavaly. Az a feladatunk, hogy a csapatok és a pilóták egyaránt a legjobbak legyenek, és az utolsó futam utolsó kanyarjáig a végső győzelemért küzdjenek.”
 
„Különösen kemény évad vár ránk, hiszen a bajnoki címet kell megvédenünk.” – nyilatkozta Gabriele Tarquini.  „Őszintén bízom abban, hogy az i30 N TCR többi pilótája lesz a legkeményebb ellenfelem! Tavaly már láttuk, milyen szoros küzdelmet kellett vívnunk a bajnoki címért, egészen az évad legutolsó köreiig, és ez 2019-ben sem lesz másként. Minden csapat végigdolgozta a telet, ráadásul új szabályrendszer van a szériában, újak a pilóták, és egy új pályához is hozzá kell szoknunk az évad során.”
 
„Az idei évben számomra a bajnoki cím a cél.” – mondta Michelisz Norbert. „Gabriele tavalyi eredménye után tudom, hogy ehhez a megfelelő autóban, és a megfelelő csapatban versenyzek, ám az FIA WTCR egy igen hosszú széria, és közben rengeteg minden történhet. Mindennél fontosabb lesz az egyenletes teljesítmény. Persze az is számít, hogy én legyek a leggyorsabb, ugyanakkor elképzelhető, hogy a legokosabb pilóta ünnepelhet az év végén.”
 
„A tavalyi WTCR szezont csak nézőként izgultam végig. Nagyon élvezetes volt – régen láttam már ezeknél jobb túraautókat.” – nyilatkozta Augusto Farfus. „Az eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy a Hyundai volt az egyik legjobb, ha nem a legjobb autó a kategóriában. Pilótaként mindig a legfelső szériában, a legütőképesebb autóval szeretne versenyezni az ember, így amikor lehetőséget kaptam, hogy 2019-ben egy ügyfélcsapat színeiben az i30 N TCR-t vezessem, nem kellett sokáig gondolkoznom a válaszon. Az évadban új kihívások várnak ránk, de azt hiszem, magabiztosan meg tudunk birkózni velük, és jó eredményeket fogunk tudni elérni.”
 
„Alig várom, hogy versenyezhessek.” – mondta Nicky Catsburg. „Tavaly láttam néhány versenyt, mindegyik nagyon szoros és nagyon kemény volt. Úgy vélem, a WTCR jól fekszik majd a vezetési stílusomnak, izgatottan várom a szezon indulását, különösen a nürburgringi futamokat. Végül örülök, hogy Augustóval és a BRC Hyundai N Lukoil Racing Team csapattal versenyezhetek, és bízom benne, hogy gyorsan elkezdhetek pontokat és futamgyőzelmeket gyűjteni.”




 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER