Címkék: Alex Zanardi | DTM | Misano

2018. augusztus 30. csütörtök, 21:30

 

Felejthetetlen pillanatokat tartogatott a BMW számára a Német Túraautó Bajnokság ez évi szezonjának hetedik felvonása, amelynek két éjszakai megmérettetésén a bajor prémiumgyártó 51 esztendős márkanagykövete egy speciálisan átalakított versenyautó volánjánál gurult rajthoz: miközben a BMW M4 DTM svéd pilótája, az idén újoncként debütáló Joel Eriksson a BMW motorsport-történetének legfiatalabb futamgyőzteseként aratott diadalt, az olasz sportfenomént az ötödik helyen intették le a célban. 

2018. augusztus 24-26. között rendezték meg az olaszországi Misano városában a Német Túraautó Bajnokság (DTM) történetének első éjszakai versenyhétvégéjét, amely a sorozat idei szezonjának hetedik felvonása is volt egyben. Mindkét megmérettetést kiszámíthatatlan időjárási viszonyok, folyamatos box-kiállások és kaotikus versenyszituációk jellemezték, a BMW így egy futamgyőzelemmel, további négy pontszerző hellyel és egy bámulatos vendégszerepléssel zárta a fordulót.

A szombati futamot a Mercedes brit pilótája, Paul di Resta nyerte. A BMW legeredményesebb versenyzője Timo Glock lett, aki a hetedik helyre hozta be a DEUTSCHE POST BMW M4 DTM versenyautót. Philipp Eng SAMSUNG BMW M4 DTM gépét a nyolcadikként, míg Marco Wittmann BMW Driving Experience M4 DTM versenyautóját a kilencedikként intették le a célban. A Shell BMW M4 DTM volánjánál ülő Augusto Farfus csupán egy hajszállal maradt le a szombati verseny pontszerző helyeiről, Joel Erikkson pedig a tizenkettedik helyre hozta be saját BMW M4 DTM gépét. Bruno Spengler ütközésbe hajszolta a BMW Bank M4 DTM versenyautót, így idő előtt fel kellett adnia a futamot.

Alex Zanardi, a bajor prémiumgyártó olasz márkanagykövete, aki egy súlyos versenybalesetben korábban mindkét lábát elvesztette, augusztus utolsó hétvégéjén lehetőséget kapott a BMW-től, hogy egy speciálisan átalakított, két kézzel irányítható BMW M4 DTM versenyautó volánjánál vendégszerepeljen a Német Túraautó Bajnokság hetedik versenyhétvégéjén, az 51 éves sportfenomén pedig mindvégig magabiztos teljesítményt nyújtott: a folyamatosan változó időjárás következtében kiszámíthatatlan pályaviszonyok és élete első DTM-futama ellenére Alex Zanardi elkerülte a kockázatos versenyszituációkat és végül tizenharmadikként érkezett be a célba.

Vasárnap aztán a BMW hét DTM-pilótája ismét versenyautókba ült, hogy felejthetetlen motorsport-pillanatokkal írják be magukat a gyártó történelemkönyvébe: Joel Eriksson, aki a BMW Motorsport Junior Program tehetségeként idén érkezett meg a Német Túraautó Bajnokság világába, élete tizennegyedik DTM-versenyén abszolút futamgyőzelmet aratott. A mindössze 20 esztendős fiatal ezzel a BMW motorsport-történetének legfiatalabb DTM-futamgyőztesévé avanzsált, aki a Német Túraautó Bajnokság több évtizede íródó történetének második legfiatalabb futamgyőztesévé is vált egyben. Csupán Pascal Wehrlein, a Mercedes német pilótája előzi meg ebben a versenyben. A svéd újonc rendkívül kockázatos versenytaktikát vállalt akkor, amikor a mezőny egyetlen pilótájaként slick gumiabroncsokkal vágott neki a változékony időjárás előtt álló futamnak, vakmerő hozzáállása azonban kifizetődött.

Alex Zanardi ugyancsak meglepetéssel zárta a Misano városában megrendezett versenyhétvégét, hiszen BMW M4 DTM versenyautóját a futam ötödik helyezettjeként intették le a célban. Bruno Spengler a tizenegyedik helyre érkezett be, mivel azonban a vendégpilótaként rajtoló Zanardi nem vesz részt a pilóták közötti pontversenyben, így a kanadai pilótát is pontszerző helyen írták jóvá. Marco Wittmann és Timo Glock egy ütközést követően csak a tizenharmadik és a tizenötödik helyen végzett, Philipp Eng pedig a tizenhatodik lett. Augusto Farfus idő előtt feladni kényszerült a vasárnapi megmérettetést.

„Hihetetlenül büszke vagyok Joel-re, szívből gratulálok élete első DTM-futamgyőzelméhez” – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „Húsz éves futamgyőztesként a DTM történetének második legfiatalabb futamgyőztesévé érett. Mindenképpen megünnepeljük ezt a sikert. Alex Zanardi 51 évesen elért ötödik helyezése ugyancsak hihetetlen. Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk egész hétvégén! Kellőképpen kaotikus forduló volt, de végül jól végződött számunkra. Igyekszünk ezt a lendületet továbbvinni a Nürburgringre is” – fogalmazott Jens Marquardt.

„Nem igazán tudom, hogy mit mondjak” – így Joel Eriksson, a BMW M4 DTM versenyautó mindössze 20 esztendős pilótája. „Kölyökkorom óta a DTM-ről álmodok, és most a dobogó legfelső fokára állhattam fel. Hihetetlen az egész. Nagyot kockáztattunk a versenystratégiánkkal és rendkívül nehéz volt pályán tartani az autót, amikor ismét esni kezdett, de a mai nap kétségkívül a miénk volt. Úgy hiszem, meg volt írva a csillagokban, hogy itt aratom életem első DTM-futamgyőzelmét. De még mindig nem tudom elhinni” – mondta a fiatal svéd versenyző a Német Túraautó Bajnokság hetedik versenyhétvégéjének lezárásaként.

A sikeres DTM-szereplés után Alex Zanardi a 2019 januárjában elrajtoló Daytona-i 24-órás megmérettetést célozza meg, amelyet a BMW Motorsportnak adott exkluzív interjúban árult el.

Mely három szóval jellemeznéd életed első DTM-hétvégéjét?

Alex Zanardi: „Hátborzongató, vágyfokozó és érzelemdús. Hatalmas mosollyal az arcomon fogok visszagondolni erre a hétvégére.”

Mi volt az első gondolatod, amikor vasárnap este ötödikként érkeztél be a célba?

Alex Zanardi: „Először azt hittem, viccelődik a versenymérnököm, amikor bemondta a rádióba a helyezésemet. El sem tudtam képzelni. Módfelett optimista voltam ugyan az első tesztek után, de a szombati futamon egyértelműen kirajzolódott, hogy messze vagyok az élbolytól. Kicsit féltem attól, hogy utolér a hétvégére szánt sorsom, név szerint, hogy majd a mezőny végén körbekocsikázom a pályát. Ezt csak tetézte, hogy a folyamatosan változó időjárási viszonyok miatt esélyem sem volt körről körre feljavítanom a teljesítményemet. Minden alkalommal másképp viselkedett a pálya, mint azelőtt, így nem igazán tudtam koncentráltan fejlődni. Az ötödik hely, mint ilyen, és az egészen versenyképes köridők tekintetében abszolút fantasztikusnak mondható. Felér számomra egy aranyéremmel.”

Mit élveztél leginkább?

Alex Zanardi: „Minden percet és órát, amelyet azokkal az emberekkel tölthettem el, akik segítettek nekem abban, hogy Misano versenyhétvégéje valósággá váljon.”

Mi volt a hétvége legnagyobb kihívása számodra?

Alex Zanardi: „Pályán tartani a BMW M4 DTM versenyautót. (nevet) De végül sikerült. Pályafutásom során számtalan versenyt megnyertem, így hiszem, hogy minden megvan bennem ahhoz, hogy egy olyan gépet, mint a BMW M4 DTM, a fizikai teljesítőképessége határáig hajszoljam. Csupán a kellő DTM-tapasztalat hiányzott belőlem a többi pilótához képest."

Milyen fogadtatásban volt részed a BMW-nél és a DTM-ben?

Alex Zanardi: „A DTM népes családjának összes tagja meleg szívvel fogadott Misano-ban. Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért! A BMW teljes családja, és különösképp a csapatom tagjai már az első perctől biztosítottak afelől – és ezt minden szempárban viszont láttam –, hogy örülnek nekem, büszkék az oldalamon végzett munka adta kihívásokra és pontosan én vagyok az a pilóta, akit ebbe a különleges versenyautóba szánnak. Nem az volt a célunk, hogy futamot nyerjünk, hanem hogy kihozzuk a maximumot ebből a lehetőségből és a versenyautóból. A csapat összes tagja azonosult ezzel a céllal, és ez felbecsülhetetlen érték számomra. Örökre szívembe zárom e hétvége emlékét, káprázatos volt.”

Arról már nem is beszélve, hogy az olasz szurkolók is milyen odaadással fogadtak…

Alex Zanardi: „Szeretném hinni, hogy életem során felejthetetlen élményekkel ajándékoztam meg azokat az embereket, akik hittek bennem. Eközben sokakat döbbentettem meg, mert nem hitték volna, hogy képes vagyok eljutni idáig. Egy ilyen nap végén csak meredsz magad elé a tükörbe nézve és újra átéled az elmúlt évek legszebb pillanatait. Hihetetlen érzés tudni, hogy mennyi embernek jelentek inspirációt. Elmondhatatlanul büszke vagyok erre.”

A fedélzeti kamera képeit elnézve egészen bámulatos, hogy mennyi mindent csinálsz egyszerre a két kezeddel…

Alex Zanardi: „Való igaz, egy kicsit akrobatikus volt. (nevet) Ugyanakkor nem volt sok választásom, gyorsan meg kellett szoknom a dolgokat. A legtöbb kihívás nem olyan meredek, mint amilyennek előre gondoljuk. Részletekbe menően kidolgoztunk a müncheni mérnökökkel minden egyes volán mögötti mozdulatot, hogy megtaláljuk a lehető legoptimálisabb megoldásokat, és úgy vélem, hogy egy kimagasló technológiát alkottunk. Hatalmasat léptünk előre és lefektettük a műszaki alapokat a Daytona-i 24-órás futam felé vezető úton. Hiszem, hogy ha régebben szembe tudtam nézni a 24-órás versenyzés kihívásaival, akkor ezzel a technológiával is menni fog – mármint fizikai értelemben. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy nem leszek ugyanolyan friss utána, mint régebben, de ez már csak ilyen. (nevet) Hálás köszönettel tartozom mindenkinek, aki hozzájárul ahhoz, hogy napról napra jobb pilóta váljon belőlem. Már alig várom a Daytona-i 24-órás futam előtti felkészülést!”

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER