2012. március 09. péntek, 18:17

 

Európai modellkínálatát erősítendő a Hyundai a Genfi Autószalonon bemutatta vadonatúj i20 modelljét. A népszerű kisautó kívül-belül megújult, és ezzel a várakozások szerint egy új, fiatalabb vásárlóközönséget célozhat meg kontinens szerte.


Az eredeti i20 ötajtós sikereire építő, vadonatúj modellel folytatódnak a Hyundai teljes személygépjármű kínálatát érintő, a legfrissebb motortechnológiai és formai megoldásokat magukban foglaló fejlesztések.

A vadonatúj i20 vásárlói négyféle motor közül választhatnak. A kínálatban megtalálható az új 1,1 literes, háromhengeres ‘U-II’ dízel erőforrás, 75 lóerővel. A Hyundai Blue Drive koncepciójának jegyében kifejlesztett, környezetbarát technológiákkal társítva ez a variáns mindössze 84 gramm CO2-t bocsát ki kilométerenként – kevesebbet, mint bármely más, hagyományos belső égésű motorral felszerelt, jelenleg kapható személygépkocsi. A motort a Hyundai európai K+F központjának (Rüsselsheim, Németország) berkein belül működő dízel fejlesztőközpont hozta létre, és felvonultatja a Hyundai tiszta dízeltechnológiák terén szerzett minden szakértelmét.

hyundai-i20

Emellett a forradalmian új motor mellett egy további, 100 g/km alatti CO2-kibocsátású dízelmotor is szerepel a kínálatban: az átdolgozott 1,4 literes ‘U-II’ 90 LE erőforrás Blue Drive technológiákkal felvértezve csupán 96 gramm szén-dioxidot bocsát ki egy kilométeren.

Ami a külső megjelenést illeti, a vadonatúj i20 a Hyundai „folyékony szobrászat” formanyelvéből merített stíluselemekből építkezik, beleértve az összes új Hyundai modellre jellemző, hatszögletű hűtőmaszkot. A plasztikusan megformált karosszéria merész vonalaival mintha folyton mozgásban volna, míg a LED-es első lámpatestek fényűző, műszakilag kifinomult hatást keltenek.

A megújult i20 valamivel hosszabb lett, az utastérben jobb minőségű anyagokkal és olyan, modern technológiai tartalommal találkozhatunk, amelyek számottevő előrelépést jelentenek az eredeti modellhez képest.

Mint a Hyundai minden újonnan bevezetett, európai modelljére, az új i20-asra is érvényes az ötéves Tripla 5 ügyféltámogatási csomag, amely ötéves, korlátozások nélküli garanciát, ötéves asszisztencia szolgáltatást, valamint öt éven át igénybe vehető, évenként egyszeri műszaki átvizsgálást foglal magában.

„A gazdaságos üzemeltetésének, kiváló minőségének, kiemelkedő praktikumának és ár-érték arányának köszönhetően az i20 a 2009-es bevezetése óta rendkívüli népszerűségnek örvend Európában. Az új modellévre a megújult motorkínálattal – amely a ma létező legkisebb CO2-kibocsátású belső égésű erőforrást is tartalmazza – és a folyékony szobrászat filozófia által ihletett, divatosabb megjelenésével a vadonatúj i20 a potenciális ügyfelek korábbinál is szélesebb körében számíthat kedvező fogadtatásra, beleértve egy fiatalabb vásárlóréteget is. Az autóiparban egyedülálló Tripla 5 garanciális csomag pedig még vonzóbb ajánlattá teszi az új i20-ast” – emelte ki Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke és ügyvezető igazgatója.

Az autó külső formája

A Hyundai európai központjában áttervezett, vadonatúj i20 a Hyundai jellegzetes formanyelvét: a „folyékony szobrászat” filozófiát alkalmazza.
A négyméteres autó orrán is megjelent az összes új Hyundai modellre jellemző stíluselem: a hatszögletű hűtőmaszk. Újak a modern formájú fényszórók is, emellett átdolgozták a motorházfedelet, a kerékíveket, az első lökhárítót (beépített ködfényszórókkal), valamint a keréktárcsákat. Így az új modell immár megjelenésében is igazodik az i-modellsorozat többi tagjához.

hyundai-i20-uj

Az i20 hátsó részét is modernebbre szabták a Hyundai tervezői: a hátsó lökhárító friss kontúrokat és beépített tolatóradart kapott. A lámpatesteket is átdolgozták, összehangolva kialakításukat az autó általános dizájnjával.

Az európai piacra szánt i20 modelleket a Hyundai törökországi és indiai létesítményeiben gyártják, összesen tízféle árnyalatban (két alapszínben, illetve nyolc metál- vagy gyöngyházfényben). A legnépszerűbb színek a Coral White, a Twilight Blue, az Electric Red és a Black Diamond.

Az átrajzolt első és hátsó lökhárítók összesen 55 milliméterrel (elöl 30, hátul 25 mm) nyújtották meg a vadonatúj i20-ast, amely így 3995 mm hosszú. A modell szélessége, magassága és tengelytávja nem változott az elődmodellhez képest, így az autó dinamikus arányai is megmaradtak.


Az i20 átdolgozott utastere a korábbiaknál magasabb szintű kényelemmel és jobb helykínálattal várja a vezetőt és utasait.
A modell újfajta kárpit opciókat kapott, szövet és szövet-bőr kombinációkban. Most először választható például szürke szövetkárpitozás. Alapjaiban dolgozták át a középkonzolt, itt könnyebben kezelhető kapcsolók kaptak helyet. A műszerfal divatos, fényes betétei kifejezetten finom tapintásúak.

A vadonatúj i20 utastere nem csak anyaghasználatában lépett magasabb szintre, de helykínálatában is a B-szegmens átlaga feletti szintet képvisel, elöl és hátul egyaránt – pontosan úgy, mint elődje. A fejtér lenyűgöző, elöl 1005, hátul 970 milliméter. A válltér is bőséges (elöl 1.350 mm, hátul 1.340 mm), csakúgy, mint a lábtér (1097 mm/ 845 mm).  A tágas csomagtartó alaphelyzetben nem kevesebb, mint 295 literes

A vadonatúj i20 modell opciós és széria felszereltségeinek listáján számos újdonsággal találkozhatunk. Ilyenek az intelligens kulcs és a nyomógombos motorindítás, a kapcsolókar megérintésére hármat villanó irányjelzők, a szürkületérzékelős fényszóró-vezérlés, az esőérzékelős ablaktörlő, a kormánykerékről vezérelhető sebességtartó automatika, vagy a tolatókamera, amelynek képe a belső visszapillantó tükörben jelenik meg.

hyundai-i20-arcMotorok
A vadonatúj i20 motorkínálatának minden egyes tagját az európai vásárlók elvárásait figyelembe véve fejlesztették ki. Az erőforrások kiemelkedően alacsony üzemanyag-fogyasztással és károsanyag-kibocsátással büszkélkedhetnek, ami azonban nem megy a teljesítményük vagy a vezethetőségük rovására.

A jobb hatásfok és a kisebb CO2-kibocsátás érdekében a Hyundai átdolgozta városi kisautójának motorválasztékát. A vadonatúj i20 összesen négy modernizált, igen fejlett erőforrással (két benzines és két dízel) rendelhető, 75-100 lóerő közötti teljesítménnyel.

Az előző generációs modellben alkalmazott 1,6 literes erőforrásokat (dízel és benzines) törölték a modellprogramból, helyükre kisebb, a környezetet jobban kímélő erőforrások léptek.

Kategóriaelső környezeti kompatibilitásra törekedve a Hyundai kifejlesztett egy igen takarékos, háromhengeres dízelmotort, amely 1,1 literes lökettérfogatból 75 lóerő teljesítményre és 162 Nm forgatónyomatékra képes. A Hyundai integrált start-stop (ISG) rendszerével társítva ez az erőforrás minden más, jelenleg kapható belső égésű motornál kevesebb (84 g/km) szén-dioxidot bocsát ki.

A motorkínálat többi tagja is hasonlóképpen kíméli a környezetet. Az átdolgozott, 90 lóerős 1,4-es dízelmotor CO2-kibocsátása például csupán 96 g/km, míg a 85 lóerős, 1,25 literes benzinmotoré 109 g/km, annak ellenére, hogy 7 lóerővel izmosabb elődjénél.

A kínálat legerősebb tagja a 100 lóerős, 1,4 literes benzinmotor, amely élénk menetképességekkel ruházza fel a vadonatúj i20 modellt (0-100 km/óra gyorsulás 11,6 mp alatt), mégis igen takarékos üzemű.

Sebességváltók
A teljesítmény, károsanyag-kibocsátás és üzemanyag-fogyasztás optimális egyensúlyának elérése érdekében a Hyundai a vadonatúj i20 minden egyes motorját annak adottságaihoz hangolt sebességváltóval szereli fel. A választott erőforrástól függően a vadonatúj i20 öt- vagy hatfokozatú kézi sebességváltóval, illetve opcióként négyfokozatú automatával vásárolható meg.

A modell manuális sebességváltóit átdolgozták, így azok a korábbinál is pontosabban, könnyebben és érzékletesebben működtethetők. Módosították az áttételeket is, hogy az adott motorok a lehető leghosszabban működhessenek az optimális fordulatszám-tartományokban.

Az 1,2 literes benzinmotor ötfokozatú kézi sebességváltója optimális menetteljesítményeket és károsanyag-kibocsátást eredményez; utóbbi a Hyundai Blue Drive™ technológiáival (többek között ISG start-stop rendszer, csekély gördülési ellenállású abroncsok és generátor töltőáram-szabályozó rendszer) felvértezve akár mindössze 109 g/km CO2-kibocsátást jelent. Az 1,4 literes benzinmotor hatfokozatú kézi- vagy négyfokozatú automata sebességváltóval vásárolható meg.

Mindkét dízelmotorhoz hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó társul, ami kisebb üzemanyag-fogyasztás és kedvezőbb CO2-kibocsátás mellett teszi lehetővé a motorteljesítmény optimális kiaknázását,.

A Blue Drive™ technológiák vívmányait kiaknázva az 1,1 literes dízelmotor CO2-kibocsátása csupán 84 g/km.  Ez pedig azt jelenti, hogy a vadonatúj i20 nem csak saját kategóriájának (városi kisautók) legtisztább üzemű tagja, hanem az összes Európában forgalmazott, belső égésű motorral szerelt gépkocsinál kevesebb szén-dioxidot bocsát ki.

hyundai-i20-hatulrolFelfüggesztés
A vadonatúj i20 – a dinamikus arculatváltással összhangban – átdolgozott kerékfelfüggesztést kapott, ami fürge vezethetőséget és említésre méltóan kifinomult menetkomfortot eredményezett.

Az autó rugózási komfortját és vezethetőségét érintő fejlesztőmunka javát európai utakon végezték, tökéletesítve és tovább finomítva az előző modell által felállított, magas mércét. Ennek köszönhetően a Hyundai mérnökei úgy hangolták be a vadonatúj i20 első McPherson rugóstagjait és a csatolt lengőkarokkal rendelkező hátsó kerékfelfüggesztését, hogy azok messzemenőkig támogassák az európai ügyfelek által elvárt menetdinamikát. Mindezen fejlesztőmunka eredményeként a vadonatúj i20 élvezetesen vezethető, futóműve dinamikus és kiszámítható.

Az elektromos rásegítésű, fogasléces kormányművet átdolgozták; új beállításai révén gyorsan és pontosan reagál a vezető utasításaira, így a modell városban kifejezetten mozgékonyan vezethető.

Az alacsonyabb zaj- és rezgésszint
Számítógépes szimulációk és gyakorlati tesztek segítségével drasztikusan csökkentették az új i20 rezgés- és zajszintjét az elődmodellhez képest. Az útfelületről származó rezgések, a szélzaj, a szívás- és kipufogózajok, továbbá a motor hangja egytől egyig csökkentek.

Az i20 minden utasa kiemelkedő kényelemnek örvendhet; míg a műszerfaltartó panelnél, a kormányoszlop rögzítési pontjánál és a tűzfal kereszttartójánál alkalmazott szerkezeti merevítések révén mérséklődtek az útfelületről származó rezgések.

A rezgésszint terén elért további előrelépések között említést érdemel a motor és a sebességváltó három ponton történő felfogatása, ami nem csupán merevebb szerkezetet, de kevesebb alkatrészt és ezáltal kisebb tömeget is eredményezett.
A fejlesztés során széles körben alkalmazott, fejlett hangszigetelő anyagok (különösen a dízelüzemű változatok esetében) kiemelkedő kifinomultságot eredményeztek és kényeztető környezetet teremtettek az i20-as utasterében.

A mérnökök továbbfejlesztették a kipufogórendszert is: a középső hangtompító megszüntetése nem csupán kisebb tömeget eredményezett, de a rendszerben ébredő, dübörgő hangokat is drámai mértékben csökkentette.

Biztonság

Kategóriaelső biztonsági jellemzők; cél az ötcsillagos Euro NCAP besorolás
A kategóriája egyik legbiztonságosabb tagjának tervezett, vadonatúj i20 kiemelkedően gazdag aktív és passzív biztonsági felszereltséggel lép piacra.

A modell minden kivitelénél alapfelszereltség részeként (piaconként eltérőek lehetnek a felszereltségi szintek) kínálja a menetstabilizáló elektronikát (ESP) és a járműstabilitás-szabályozó (VSM) rendszert.

A kocsi alapvető mozgékonysága és közvetlensége, valamint a visszafogott hangolású, nem tolakodó elektronikus segédrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak az utasok védelmében. Ütközés esetén a nagyszilárdságú acél elemek széles körű felhasználásával megépített, masszív vázszerkezet, továbbá az elülső, valamint az oldal- és függönylégzsákok nyújtanak optimális utasvédelmet.

A vadonatúj i20 biztonsági csomagját a hátsó üléseken kialakított ISOFIX gyermekülés-rögzítési pontok, valamint az összes (5 db) biztonsági öv becsatolását figyelő rendszer teszi teljessé. Mindezeknek az óvintézkedéseknek köszönhetően a megújult i20 továbbra is élvonalbeli aktív és passzív biztonsági szintet kínál.

Műszaki adatok (Európa)

Benzinmotorok
1,2 literes
Típus / lökettérfogat    ‘Kappa’ / 1248 cm3
Teljesítmény / forgatónyomaték    62,5 kW / 85 LE @ 6.000 f/perc / 120,7 Nm @ 4.000/perc
CO2-kibocsátás    109 g/km (Blue Drive)

1,4 literes
Típus / lökettérfogat    ‘Gamma’ / 1396 cm3
Teljesítmény / forgatónyomaték    73,6 kW / 100 LE @ 5.500 f/perc / 137,3 Nm @ 4.200 f/perc
CO2-kibocsátás    115 g/km (Blue Drive)

Dízelmotorok
1,1 literes
Típus / lökettérfogat                    ‘U-II’ / 1120 cm3, háromhengeres
Teljesítmény / forgatónyomaték    55 kW / 75 LE @ 4000 f/perc / 180 Nm @ 1750 - 2500 f/perc
CO2-kibocsátás                           84 g/km (Blue drive)

1,4 literes
Típus / lökettérfogat                    ‘U-II’ / 1396 cm3
Teljesítmény / forgatónyomaték    66 kW / 90 LE @ 4000 f/perc / 220 Nm @ 1500 -   2750 f/perc
CO2-kibocsátás                           96 g/km (Blue Drive)

Erőátvitel                            Benzines                Dízel
.                                      .    1,2 / 87    1,4 / 100        1,1 / 75    1,4 / 90
Kézi / fok. száma                    5         6              6        6
Automata / fok. száma    N/A         4             N/A        N/A

Felfüggesztés, lengéscsillapítás
Elöl        McPherson rugóstagok, gáztöltésű lengéscsillapítókkal.
Hátul         Csatolt lengőkarok, gáztöltésű lengéscsillapítókkal.

Kormánymű
Típus        Fogasléces kormánymű elektromos rásegítéssel
Kormányáttétel    48,2
Fordulatok száma,
ütközéstől ütközésig    2,8
Fordulókör átmérője    10,4 méter

Fékrendszer

Elöl            256 mm átmérőjű’ belső hűtésű féktárcsák
Hátul            262 mm átmérőjű tömör féktárcsák vagy 203 mm átmérőjű fékdobok

Keréktárcsák és gumiabroncsok
Acél             175 / 70R 14
Acél / Könnyűfém    185 / 60R 15
Könnyűfém        195 / 50R 16

Méretek (mm)
Külső
Teljes hosszúság    3995
Teljes szélesség    1710 (külső tükrök nélkül)
Teljes magasság    1490
Tengelytáv        2525
Túlnyúlás        815 / 655 (elöl / hátul)
Nyomtáv        1503 / 1501
Szabad magasság    150

Belső         Elöl        Hátul
Fejtér            1005        970
Lábtér            1074       
Válltér            1350        1340
Csípőtér        1295        1282

Térfogat (liter)
Üzemanyagtartály    45
Csomagtartó        295 liter (ötszemélyes elrendezésben)

Menetteljesítmények
.                                          . 1,2 / 5-MT    1,4 / 6-MT    1,1 / 6-MT    1,4 / 6-MT
Végsebesség (km/h)                 168         181               160             174       
Gyorsulás 0-100 km/h (mp)       12,7        11,6              15,7            13,5       

Üzemanyag-fogyasztás**
.                                 .1,2 / 5-MT    1,4 / 6-MT    1,1 / 6-MT    1,4 / 6-MT
Liter / 100 km         [nincs adat]    [nincs adat]    [nincs adat]    [nincs adat]
CO2 (g/km)         109 g/km    115 g/km    84 g/km    96 g/km

* A megadott értékek a gyártó által becsült értékek
** Vegyes ciklus szerint


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER