Címkék: Citroen Berlingo

2021. február 23. kedd, 17:03

 

„A Berlingo elektromos változatának kifejlesztése során kettős célunk volt: egyrészt hogy megfelelő hatótávot biztosítsunk, másrészt pedig hogy ügyfeleinknek semmiféle kompromisszumot ne kelljen kötniük, hogy továbbra is maximálisan megélhessék fontos tevékenységeik teljes skáláját.

 

 

Az ë-Berlingo a biztonság és a kényelem magasabb szintjét hozza el a felhasználók mindennapjaiba: a vezetés könnyed, sima és csendes, az utazás nem károsítja a környezetet, ráadásul a költségvetésre is tekintettel van. Ezek rendkívül fontos ügyfélelvárások ebben a szegmensben, amely a karosszéria formája miatt igen komoly kihívásokkal küzd mind CO2-kibocsátás, mind pedig fogyasztás tekintetében. Büszkék vagyunk arra, hogy a Berlingo, a kompakt egyterűek szegmensének megteremtője, az elsők között kínál elektromos alternatívát.” Laurence Hansen, a Citroën stratégiai és termékfejlesztésért felelős igazgatója

 

 

 

 A Citroën 1996-ban nemcsak új szegmenst teremtett, hanem új közösséget is: a kompakt egyterűek kedvelői ragaszkodnak a Berlingo karakteres, praktikus és sokoldalú személyiségéhez. A sziluett kompakt, de a beltér tágas – ezt keresik azok az ügyfelek, akik nem engednek a térigényükből, és ez az, ami folyamatosan vonzóvá teszi a Berlingót egy olyan piacon, ahol egyre ritkábbak az ehhez hasonló megoldások. A Berlingo elektromos változatának érkezése igazi fordulópont a modell történetében, ugyanis hamisítatlanul modern választ ad az egyterű szegmenssel kapcsolatos környezetvédelmi kihívásokra, amelyek különösen erősen foglalkoztatják az ilyen modelleket kereső ügyfeleket. Ők ugyanis döntő részben olyan emberek, akik kötődnek a természethez, érzékenyek saját ökológiai lábnyomukra, és fegyelmezetten kezelik saját költségvetésüket is. Az elektromos meghajtás összeköti a kellemest a hasznossal: az elektromos technológia legmodernebb vívmányait használja, magasabb szintre emeli a biztonságos, kellemes és sima utazási élményt, de közben a legkevésbé sem enged a Berlingo oly nagyra értékelt funkcionalitásából.

Ë-Berlingo: Aszabadság és a konfort érzése

Az elektromos meghajtásnyújtotta gördülékenység
Az ë-Berlingóban minden út pihenéssé változik az utasok számára. Az azonnal rendelkezésre álló nyomatéknak köszönhetően az indulás teljesen zökkenőmentes és sima, csakúgy, mint a fokozatmentes sebességváltás melletti gyorsulás. Az elektromos hajtáslánc sem zajt, sem vibrációt nem kelt. Ezek a tulajdonságok társulnak ezentúl az olyan, már ismert kényelmi szolgáltatásokhoz, mint a magas építésű ülések, a könnyű járású kormánykerék vagy a 10,8 méteres fordulókör.

Az elektromos motor a kiválasztott vezetési mód és a vezetési stílus függvényében vezérli a meghajtó erőt. A 100 kW (136 LE) teljesítmény és a 260 Nm nyomaték minden vezetési módban 135 km/h végsebességet tesz lehetővé. A különböző vezetési módok között az ë-Toggle elnevezésű sebességváltóhoz kapcsolódó menetmód gombbal választhatunk, az alábbiak szerint:
Normal – 80 kW/210 Nm: optimális kompromisszumot kínál a nagy hatótáv és a dinamikus menetteljesítmény között.
Eco – 60 kW/180 Nm: optimális energiafelhasználást biztosít azzal, hogy visszafogja (de nem kapcsolja ki) a fűtés és a légkondicionálás teljesítményét, valamint a motor nyomatékát.
Power - 100 kW/260 Nm: maximális terhelés esetén segíti az autó teljesítményének teljeskörű kihasználását.

 Nagyobb hatótáv a nyagyobb szabadság érdekében

A kompakt egyterűt használó ügyfelek igényei mobilitás tekintetében is igen sokrétűek: különböző tevékenységekhez különböző hosszúságú utakat tesznek meg. Az ë-Berlingo ezért igazi kaméleonként egyik napról a másikra alkalmazkodik egészen eltérő igényekhez. Egyrészt szabadon behajthat a korlátozott forgalmú belvárosi zónákba is, másrészt hosszabb utakra is gond nélkül elszállítja utasait. Az 50 kWh kapacitású lítiumion akkumulátor hatótávja vezetési módtól és stílustól függően akár 280 km is lehet*. Az elektromos technológia legjavát használja fel, mindkét karosszériaváltozata ugyanazzal a hajtáslánccal és akkumulátorral érhető el.
*véglegesítés alatt lévő adatok

A hatótáv növelése érdekében az ë-Berlingo hajtáslánca visszanyeri és újra hasznosítja a fékezés és lassítás során felszabaduló energiát. Az energiavisszanyerés hatékonysága úgy növelhető, ha a középkonzolon található, B jelzésű gombot megnyomjuk. Az akkumulátor az ülések, illetve a csomagtér padlója alatt kapott helyet, így nem csökkenti az utastér méretét. Az akkumulátor tárolja és szolgáltatja a motor, a fűtés és a légkondicionáló működéséhez szükséges energiát. Százalékban számított aktuális töltöttsége a műszerfalon jelenik meg, a számadat mellett fokozatosan erősödő fényjelzés is figyelmeztet a csökkenésre. Az akkumulátorra 8 év vagy 160 ezer km garancia érvényes (a teljes kapacitás 70%-áig). 1 év vagy 20 ezer km után az átvizsgáláson az ügyfél igazolást kap az akkumulátor aktuális kapacitásáról. Az első év után a szerviz minden időszakos átvizsgálás és karbantartás során (azaz 2 évente, illetve 40 ezer km után) kiállítja az igazolást.

Könnyű töltés, mérsékelt költségek
A kompakt egyterűt használó ügyfelek jó része családi házban él, ezért könnyebben tudja autóját otthon tölteni. A töltés háromféle módon történhet. Green’up aljzatról egy éjszaka alatt majdnem teljesen feltölthető az akkumulátor, így másnap nyugodtan indulhatunk útnak.
Otthoni töltés 2-es típusú kábellel (Franciaországban ez szériatartozék): otthon, a munkahelyen vagy nyilvános parkolóban is használható, szabványos 8 amperes aljzattal. 16 amperes Green’Up aljzattal és adapterrel a töltés időtartama a felére csökkenthető, azaz az akkumulátor kevesebb mint 15 óra alatt feltölthető.
Gyorstöltés otthon vagy nyilvános töltőponton: 3,7 - 22 kW teljesítményű Wallbox gyorstöltő és 3-as típusú (opcióként rendelhető) kábel szükséges hozzá. A teljes töltési idő 7,4 kW-os Wallboxszal és egyfázisú kábellel 7 és fél óra, 11 kW-os Wallboxszal és háromfázisú kábellel 5 óra.
Szupergyors töltés nyilvános töltőponton: max. 100 kW teljesítményű töltőn, 4-es típusú (azaz a töltőpont részét képező) kábellel működik. Az 50 kWh kapacitású akkumulátor 30 perc alatt 80%-ra tölthető fel vele. Az ë-Berlingo a szegmens egyik legjobb töltési idejével büszkélkedhet.

A kompakt egyterűek igen praktikusak, de karosszériájuk nem kifejezetten aerodinamikus. Az elektromos technológia kifejlesztésének egyik legfontosabb célja e modellek esetében a környezeti hatások és az üzemeltetési költségek csökkentése – ezek a tényezők ugyanis rendkívül fontosak az ilyen modellt választó ügyfelek számára, akik gyakran korlátozott költségvetéssel bírnak. Az elektromos meghajtású modellekben nem kell motorolajat, légszűrőt, üzemanyagszűrőt, váltóolajat stb. cserélni. Karbantartásuk mintegy 30%-kal kerül kevesebbe, mint belsőégésű motorral szerelt társaiké, és üzemanyagköltségük is kifejezetten mérsékelt: az ë-Berlingo átlagos energiafogyasztása 100 km-en 18 kWh, ami kb. 3 € költséget jelent.

Ráadásul az ë-Berlingót időzítve is tölthetjük, olyan időszakra programozva a töltés megkezdését, amikor az elektromos energia ára alacsonyabb. Ezzel párhuzamosan – ha az autó töltőn van – időzíthetjük az utastér hőmérsékletének beállítását is, aminek nagy előnye az, hogy az akkumulátor nem dolgozik erőltetetten az út első néhány kilométerén, amikor hagyományos esetben a motor még hideg.

Hasznos szolgáltatások a gondatlan elektromos autózásért
A My Citroën alkalmazás segítségével okostelefonon vagy tableten a távolból is ellenőrizhetjük az akkumulátor töltöttségi szintjét és aktuális hatótávját, beállíthatjuk az időzített utastér-fűtést és a programozott töltést. Ezeket a funkciókat az autó érintőképernyőjén, az „Energie” menüponton keresztül is elérhetjük. A programozható funkciók az otthoni- és a gyorstöltés esetén is használhatók, a beállításokat pedig bármikor módosíthatjuk.

A Free2Move alkalmazás azzal könnyíti a töltést és a parkolást, hogy (Franciaországban) több mint 220 ezer töltőpontot tart nyilván és képes megjeleníteni. Az aktuális hatótáv alapján tervezi meg az útvonalat, jelzi a közelben lévő szabad töltőpontokat, a töltéshez szükséges időt és a teljes feltöltés időtartamát is.

A Citroën azzal is segíti ügyfeleit az elektromos átállásban, hogy személyre szabott töltési megoldásokat ajánl, beleértve a szükséges berendezéseket (standard vagy Green’Up aljzat, illetve Wallbox), valamint azok felszerelését akár otthon, akár a munkahelyen. A márka számos európai országban kiválasztotta a javasolt partnercégeket: Franciaországban a ZEBorne és a ZEplug végzi az egyedi igényeknek és körülményeknek megfelelő megoldások tervezését magánszemélyek és vállalati ügyfelek számára egyaránt, családi házakban csakúgy, mint társasházakban.

Dizájn : A meghajtás a stílus része
A Citroën stratégiája, hogy kínálata minden ügyfél számára biztosítsa a döntés szabadságát az igényeinek leginkább megfelelő meghajtási mód kiválasztásában. Az ë-Berlingo néhány külső jegye kifejezetten az elektromos meghajtásra utal: így az „ë” betű a hűtőrácson, valamint a modell neve előtt a csomagtérajtón. De az elektromosság világát szimbolizálja a lökhárítókon és az oldalsó Airbump® védőelemeken elhelyezett eloxált kék díszítés is. A töltőnyílás ugyanott kapott helyet, ahol a belsőégésű változatok üzemanyagtöltő nyílása található.

Az autó belsejében mindent úgy alakítottak ki, hogy megkönnyítse az új Citroën ë-Berlingo használatát. A középkonzolon az ë-Toggle elekktromos sebességváltó segítségével kapcsolhatunk Park, Reverse, Neutral, Drive és Brake között, és külön gombbal választhatunk a háromféle vezetési mód – Eco, Normal és Power – közül.

Az ë-Berlingo 8 hüvelykes érintőképernyőjének menüje egy „Energie” menüponttal gazdagodott: itt férünk hozzá az autó elektromos meghajtással kapcsolatos funkcióihoz, például az energiaáramlás ábrázolásához (amely valós időben mutatja meg az elektromos hajtáslánc működését, az aktuális vezetési módot, a motor működését és az akkumulátor töltöttségi szintjét), a fogyasztási statisztikákhoz (átlagos fogyasztás kWh/100 km), vagy az időzített töltéshez és a programozott utastérfűtéshez. Ezenkívül elérhető – a Feel Pack felszereltségi szinttől kezdődően szériában – egy másik, 10 hüvelykes numerikus kijelző is, amely optimális grafikai minőségben ábrázolja a vezetéshez szükséges információkat és a navigációt. Ezt a kijelzőt a vezető szabadon konfigurálhatja, beállítva a számára fontos információkat a navigációtól kezdve az energiaáramláson át a vezetést segítő rendszerekig.

 

 

 

Ë-Berlingo: Igazán barátságos családtag

Az ë-Berlingo a kompakt egyterűek szegmensének megkerülhetetlen, úttörő szereplője, nála van az összes olyan ütőkártya, innováció, amelyek generációk során át sikerre vitték. A Citroën Advanced Comfort® program keretében a modell figyelemreméltó megoldásokat ajánl tágasság, kényelem, modularitás és fénykomfort tekintetében. A fedélzeten garantált a jó hangulat, akár 5, akár 7 utas esetén.

Két karosszéria változat kisebb és nagyobb csapatok számára
Az új Citroën ë-Berlingo a belsőégésű változattal megegyező formai megoldásokat hozza, kompakt külső méretekkel segíti a manőverezést, de akár 7 személy szállítására is alkalmas.
Az ügyfelek saját igényeik szerint választhatják meg a karosszéria hosszát: a rövidebb M változat 4,4 méter hosszú, a hosszabb XL pedig 4,75 méter. A modell magassága mindkét változat esetében 1,90 méter, azaz minden parkolóházba könnyedén behajthat.

Optimálisan kihasznált, kényelmes beltér
Azok, akik mindennapi életük vagy szabadidős tevékenységeik (kirándulásaik, szabadtéri programjaik) során a tágasabb tereket igénylik, ugyanezt várják el autójuktól a hétköznapokban is: több emberrel utaznak együtt, csomagokat vagy sporttevékenységhez szükséges eszközöket szállítanak. Ennek fényében alakítottuk ki egyterűnk elektromos változatát is. Azt nyújtjuk ügyfeleinknek, amire szükségük van: egy okosan megtervezett, tágas, kényelmes, de kiemelkedően funkcionális autót, amellyel könnyű és kellemes az élet.

Könnyű beszállás
Az ë-Berlingóban mindkét oldalon méretes tolóajtó segíti a beszállást, az oldalablakok elektromos motorral működnek, a hatalmas hátsó ajtón át pedig gyerekjáték a nagy és nehéz csomagok be- és kipakolása. A sötétített hátsó szélvédő külön is nyitható, ami – különösen a kalaptartóval együtt – akkor igazán praktikus, amikor a kalaptartóról kell valamit kivennünk, illetve amikor nincs elegendő hely az autó mögött a hátsó ajtó kinyitásához.

Tágas utastér
Az ë-Berlingo utastere a szegmens egyik legjobb ajánlatával várja utasait, ezzel is biztosítva, hogy jól érezzék magukat utazás közben.
Az XL karosszériaváltozat utastere kiemelkedően tágas (max. 4000 literes), kényelmes lábtérrel és akár 3,05 méter hosszú tárgyak szállításának lehetőségével. Csomagtere 2126 literig bővíthető.

Modularitás
Olyan könnyen alakítható, akár egy összecsukható bútor: az ë-Berlingo kiemelkedő szabadságot biztosít tulajdonosának a mindennapokban. Utazhat benne 5 vagy akár 7 személy is, de könnyen alakíthatunk ki benne óriási helyet nagyméretű és nehéz tárgyak szállításához.

A második üléssorban három különálló, azonos méretű ülést találunk, előttük pedig tekintélyes, 156 mm-es lábteret. Az ülések együtt és külön is ledönthetők, tetszés szerinti konfigurációkat hozhatunk létre belőlük, sőt akár egészen a padló síkjába is hajthatjuk őket.

Az első utasülést előre hajtva teljesen sík padlót kapunk, így az M változatban 2,70 méter, az XL változatban pedig 3,05 méter hosszú tárgyakat is könnyen szállíthatunk.

A harmadik üléssor két ülése kivehető. Az XL változatban ezeket az üléseket sínekre szerelik, amelyeken összesen 130 mm-nyit tudjuk előre-hátra csúsztatni őket, így igény szerint növelhető az utasok lábtere vagy a csomagtér mérete.

A kalaptartó két pozícióban is rögzíthető: magasan vagy középen. Utóbbi esetben a csomagtér szekcionálására is használhatjuk, a fedél teherbíróképessége ugyanis 25 kg, így nyugodtan tehetünk ide olyan csomagokat, amelyeket a nyitható hátsó szélvédőn keresztül is elérünk, tehát útközben nem kell emiatt kinyitni a hátsó ajtót. Ha nincs szükség a kalaptartóra, a második üléssor mögött tudjuk tárolni (verziótól függően).

Tárolóhelyek
Az ë-Berlingo optimális, összesen 167 liternyi belső tárolóhelyet, valamint rendkívül tágas csomagteret kínál – utóbbi az M változat esetében 775, míg az XL változatnál (5 személlyel utazva) 1050 liter. A tárolóhelyek kialakításának célja az volt, hogy az utasok valóban kényelmesen utazhassanak, ne kelljen a lábaiknál csomagot elhelyezni. Az eredmény: praktikus „bútorozott lakás”, amelyben mindennek megvan a helye és mindenki jól érzi benne magát.

Az összesen 26 tároló közül kiemelkedik a Modutop®, amely okos kialakításával önmagában 92 liternyi helyet kínál olyan tárgyaknak, amelyeket a kezünk ügyében szeretnénk elhelyezni. A tetőre szerelt, 60 liter térfogatú nagyobb tárolóegység teherbírása 10 kg, a második üléssorból és a hátsó szélvédőn keresztül a csomagtér felől férhetünk hozzá. A tető hosszában végignyúló tároló alulról áttetsző, így látjuk a benne elhelyezett holmikat. (Modutop csak az M hosszúsághoz és csak öt személyes változathoz elérhető.)


Fényben fürdő utastér
Az ë-Berlingo utasai valódi fényterápián vehetnek részt, ami feltétlenül jó hatással van a hangulatukra még hosszú utakon is. Az üvegfelületek mérete összesen 6,4 m2, a felfelé nyúló szélvédőn és a hatalmas panorámatetőn csak úgy árad be a jótékony természetes fény. A panorámatetőt igény szerint elektromos árnyékolóval zárhatjuk. Este használhatjuk az ë-Berlingo hátsó üléseinél elhelyezett olvasólámpákat, a tárolórekeszek vonala mentén végighúzódó diszkrét hangulatvilágítás pedig meleg, barátságos hangulatot teremt.


Hasznos technológiai megoldások a nyugodt vezetésért

Vezetést és manőverezést segítő rendszerek
Az ë-Berlingo összesen 18 olyan technológiai megoldást kínál, amelyek segítik a biztonságos és gondtalan vezetést.
Komoly mindennapi segítségként helyet kapott az ë-Berlingóban a kulcs nélküli nyitás-zárás és indítás, a színes head-up display (újdonságként a szegmensben), a visszagurulás-gátló, az első, hátsó és oldalsó parkolószenzor, a tolatókamera Top Rear Vision funkcióval, az intelligens távolsági fényszóró-vezérlés, az elektromos rögzítőfék, a tempomat és sebességkorlátozó, valamint a Park Assist, amely automatikusan jelzi, ha egy parkolóhely mérete elegendő az autó számára, és segít a parkolási manőverezésben is.

A biztonságos vezetést pedig olyan rendszerek segítik, mint az Active Safety Brake vészfékező rendszer, az aktív sávtartó asszisztens, az éberségfigyelő, az ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer, a pihenő beiktatására figyelmeztető jelzés, a vontatmánystabilizáló, a lejtmenet-szabályozóval kibővített Grip Control kipörgésgátló, a kibővített táblafelismerő és sebességhatár-ajánló rendszer vagy a holttérfigyelő rendszer.

3 interraktív technológia
Az új Citroën ë-Berlingo 3 olyan digitális technológiát kínál, amely egyaránt szolgálja a biztonságot és a kényelmet. Mindhárom megoldás a Citroën Advanced Comfort® program része, kifejlesztésük célja az volt, hogy a felhasználó gyorsan és intuitívan férjen hozzá a különböző kapcsolódási lehetőségekhez.

Connect assist
A vezető és az utasok biztonsága érdekében az új Citroën ë-Berlingóban is helyet kapott az Assistance & SOS szolgáltatás.
A vezető az „Assistance” gomb megnyomásával vagy szükség esetén automatikusan összeköttetésbe kerül egy illetékes call centerrel.
A Connect Assist hozzáfér az autó olyan adataihoz, mint az akkumulátor töltöttsége, a hatótáv, az időzített töltés és utastérfűtés, az aktuális tartózkodási hely, a kilométeróra állása és a következő szervizlátogatás esedékessége. A rendszerhez a My Citroën alkalmazáson keresztül lehet csatlakozni.

Connect NAV
Az alapvetően az érintőképernyőn keresztül elérhető Connect Nav navigációs rendszer hangvezérléssel is működik, és a navigáción kívül a telefon és a rádió is irányítható vele. A rendszer különböző külső szolgáltatásokhoz kapcsolódik. A TomTom Traffic valós idejű forgalmi információkat szolgáltat, ezzel segíti az optimális útvonal megtervezését. A rendszer képes megjeleníteni a töltőállomások és parkolók helyét és árait, az időjárási adatokat és a helyi nevezetességeket, fontosabb helyszíneket is.

Connect Play
Az Apple CarPlay™ és az Android Auto rendszerekkel kompatibilis Mirror Screen technológia segítségével a csatlakoztatott okostelefon kijelzőjét az autóéra tükrözhetjük. Így egyszerűen hozzáférhetünk a multimédiás tartalmakhoz, illetve könnyen és közvetlenül kezelhetjük a telefont és a kompatibilis alkalmazásokat.

A Citroën 1996 óta úttörő szerepet játszik az egyterűek szegmensében, most pedig továbbfejleszti kínálatát a Berlingo elektromos változatának bevezetésével. A modell elsősorban kényelmes és könnyedén alakítható utasterének, valamint kiemelkedő tárolási kapacitásainak köszönheti tartós sikerét. A Berlingo családi és baráti társaságok otthonos „hajója”, az ë-Berlingo pedig továbbra is hűen kíséri őket a mindennapi életben. Az új elektromos modell forgalmazása 2021 második felében kezdődik.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER