Az Opel Dakar Team párosa Szalay Balázs és Bunkoczi László ma bejelentették, hogy indulnak az idei Silk Way (Selyemút) rallyn. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő futam 2012. július 7-én indul Moszkvából és július 13-án a Fekete-tenger partján és véget.

Szalay Balázsék nagyszerű felkészülésnek tartják a jövő évi Dakar versenyre, amelyen szintén indulni akarnak. Hasonlóképp gondolkoznak a versenytársaik is, hiszen az indulók között találjuk Krzysztof Holowczyc-t, Stéphane Peterhanselt is az idei Dakar győztese.

A versenyen sok lesz a sivatagi szakasz. Első napon szavannához hasonló terepen haladnak majd, ahol vadtevék is felbukkanhatnak. Második nap már homokdűnék között vezet az útjuk nagy hőségben. Harmadik napon Kazar sztyeppéin vág keresztül a mezőny. Negyedik nap a Kalmük sivatag legyőzése következik, majd hegyi környezetbe kerülnek. A hatodik napon a Kaukázus hegyeit győzik le, s a Fekete-tenger partján felállított céldobogón keresztül érkeznek meg a versenyzők.
Igéretek szerint a hazai közönség is láthatja a futamot a TV2 műsorán.

Szalay Balázs tizenegy alkalommal állt rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyén, a Dakaron, de még mindig ugyanolyan motiváció űzi-hajtja előre, mint akkor, amikor először állt ott a rajtnál – egy szál versenyautóval, csomagtartónyi alkatrésszel. A sivatag és a sebesség megszállottja. Ez a kettő pedig egyenes utat jelent a Dakarra – lehetőség szerint a lehető leggyakrabban, kihagyások nélkül.

Tizenhét év a terepraliban. Gyorsan eltelt?
Gyorsan. Kilencvenhatban indultam az első Dakaromon, előtte viszont eltelt huszonvalahány év azzal, hogy vártam a versenyzésre. Egészen kisgyerek koromban, a dunai Vasmű előtti pályán körözött Niki Lauda és én kaptam tőle egy elszakadt gokartláncot, no és megkaparintottam a gokartjáról egy matricát. Akkoriban úgy gondoltam, Formula–1-es versenyző leszek, s ez az álom évekig kitartott, de az anyagi háttér persze nem volt meg hozzá, és már akkor is dollármilliókról beszéltek egy-egy pilóta esetében, úgyhogy esélyem sem volt.

Tizenegy Dakaron rajtolt. Melyik volt a legkalandosabb?
Az első, hiszen semmiféle tapasztalatunk sem volt, egyik meglepetés jött a másik után. S akkor tapasztaltuk meg először, milyen nagy is a sivatag. Ott minden csupa homok és dűne, nincsenek utak és a Budapest-Érd távolság megtétele is órákba telik, főleg, ha még ásni is kell közben. Amikor ott állsz egy dűne tetején, szétnézel, és minden irányban csak a végtelen homoktengert látod, hirtelen rájössz, milyen kicsik is vagyunk mi emberek.

A lapátolás, ásás közben gyakran eszébe jut, hogy mit keres ott?
Minden Dakaron. Általában a harmadik-negyedik napon jön el ez a pillanat, amikor már fárad az ember. De ezen a holtponton át lehet lendülni, s a pihenőnap után, a verseny második részét már általában élvezzük.

Melyik volt a legnehezebb?
A kétezer-négyes, az első, amelyet Bunkoczi Lacival teljesítettünk. Azt a versenyt szinte végigszenvedtük. Minden nap új erőpróbát jelentett és nagyon megküzdöttünk azért, hogy minden szakaszt teljesítsünk. Sok technikai gondunk volt, sokszor elástuk magunkat, el is tévedtünk, szóval volt minden. Előfordult, hogy reggel nyolckor beértünk a célba, kilenckor pedig már rajtoltunk a következő szakaszon...

Mit tanult a Szaharában?
Önzetlenséget. Ott mindenkinek segíteni kell, hiszen a következő napon te is szorulhatsz segítségre. Ja, és még azt is tanultam, hogy nem szabad pazarolni. Sem a vízzel, sem az élelmiszerrel, mint ahogyan itthon, vagy a fejlődő országokban gyakran tesszük. A sivatagban semmiben sem bővelkedünk, mindent meg kell becsülni, s értékelni a kis dolgokat, mint mondjuk egy kólát, vagy egy pohár sört.

A hétköznapi életére milyen hatással van ez a verseny?
Megtanított küzdeni. Ha valaki elmegy erre a viadalra és teljesíti, végig harcolja, akkor az élet bármely területén képes lesz küzdeni.

Mit jelent önnek a sivatag?
A Dakart. Aztán meg rengeteg homokot, forróságot, ásást, szenvedést, szépséget. Rengeteg dolgot felölel.

Mi a legjobb a terepraliban?
A kreativitás. Hogy minden pillanatban új helyzet adódhat, hogy lehet alkotni, új utakat felfedezni.

Erre a Silkway-ralin is lesz lehetőség. A hírek szerint a pályák hetven százaléka ismeretlen.
Az orosz verseny nagyon belopta magát a szívünkbe, még úgy is, hogy tavaly egy technikai hiba megakadályozott minket a célba érkezésben. Ez tulajdonképpen a Dakar kicsiben, úgyhogy remek felkészülés az igazira, amely ezúttal is a szezon fő versenye számunkra.

Hová várja magukat az összetettben?
Szeretnék a legjobb tíz közé kerülni.




Bunkoczi László tiszteli a sivatagot. Mert azt nem legyőzöd, legfeljebb átenged – legyen szó a félelmetes Atacamáról, az afrikai Szaharáról, vagy éppen az orosz Kalmük-sivatagról. Az Opel Dakar Team navigátora szerint a sivatagi versenyeket azért sem lehet megunni, mert mindig tartogatnak valami meglepetést az embernek.

Mi a Selyemút-rali titka?
Talán az, hogy hasonlít is a Dakarra meg nagyon különbözik is tőle. Ez a verseny is sivatagban zajlik, de nem kell irgalmatlan nagy távolságokat megtenni, összesűrűsödnek az élmények. No és nem mindennapi élmény, hogy az ember elrajtol a Vörös téren, néhány nap múlva pedig már a sivatagban porol.

Aki járt már a Szaharában és a dél-amerikai Atacamában, azt meglepheti a Kalmük-sivatag?
Nagyképűség lenne, ha bárki, bármelyik sivatagra azt mondaná, hogy nem lepheti meg – ráadásul ezek a versenyen éppen attól fantasztikusak, hogy mindig hoznak valami újat. S a siker nem csupán azon múlik, hogy kezedbe adnak egy itinert és mennyire tudsz bánni vele, hanem főleg azon, mennyire álltok készen a pilótáddal, hogy mennyire tiszta a fejetek, hogy mennyire van rendben az autótok. Összetett játék, amely végig száz százalékos összpontosítást kíván.

Hasznos a Dakar-felkészülés szempontjából?
Persze! Hiszen nagyon jól érzem magam rajta.

Ez tényleg ezen múlik?
Ezen is. A tereprali nem olyan, hogy akárhová el tudunk menni edzeni a Dakar-felkészülés jegyében, ez nem olyan, mint az úszás, hogy az ember ha napi tíz kilométert megtesz, akkor jó eséllyel felkészül. Itt szituációkat modellezünk, olyan eseteket, amelyek a Dakaron megtörténhetnek velünk. És ha nincs gondunk, akkor jól modellezünk.

Mit jelenthet ez az eredmények nyelvére lefordítva?
Ezerkilencszázhetvenötben lettem igazolt sportoló, vagyis most már harminchét éve és sohasem tudtam megmondani, hogy mit érek el négyszáz méteres vegyesúszásban, vagy akár a Dakaron. A tapasztalat abban segít, hogy az ember oda tud figyelni a feladatára. S ha oda tudunk figyelni, odaérhetünk az elejére. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom. Sietni fogunk és nem akarunk hibázni. Ha ez összejön, akkor már rendben vagyunk.

Miben különbözik ez a sivatag a többitől?
Lehetne itt most tudományos magyarázatot adni, de minden versenyhelyzet más. Tavaly látszólag könnyebb volt Oroszországban autózni, mint Dél-Amerikában, csak éppen nem ment a kocsi. Akkor most melyik is volt a könnyebb? Tény, az orosz sivatag kisebb, mint az Atacama, de ez iránt is nagy tisztelettel kell lenni, hogy átengedjen.

Meg lehet ezt unni? Mármint a sivatagi versenyzést?
Az előkészületeket egyre jobban utálom, de versenyezni még mindig nagyon szeretek. Nagyon nagy dolog, hogy egy ilyen pici országot képviselhetünk, mint Magyarország, s akárhányszor ránézek az autó elejére, amelyen ott van, hogy Szalay Balázs, Bunkoczi László és mellette a magyar zászló, átleng ez az érzés. Sokáig úsztam, és nagyon sokat dolgoztam azért, hogy a hazámat képviseljem nemzetközi versenyeken. Ott voltak nálam jobbak, de ez most sok mindenért kárpótol. Szeretek gyorsan menni, szeretem, ha kihozzuk magunkból és az autóból a maximumot. Szeretem az ünnepélyes rajtot, és igen, szeretem a sivatagot. Ezt nem lehet megunni.

•  

Küldés e-mail-ben: