Mától a Sólyom Team kötelékébe tartozik a Hangodi János – Pocseg Ferenc versenyzőpáros, akik a magyar bajnokság TH csoportjában indulnak. A 2013-as terep-rally szezont szeretnék teljes egészben végigversenyezni, és szándékukban áll meg is nyerni a kategóriát.
Hangodi János neve sokaknak ismerős lehet: az elmúlt években navigátorával, Pocseg Ferenccel TH csoportban versenyzett egy Audi-Roverrel, és amikor a technika engedte, jól és látványosan haladtak a terepen. Idén az Audi-Rover átesett már néhány fejlesztésen, túl van a felújításon, és az első versenyig, a Toolimpex Kupáig még további finomítások várhatók. Egyelőre a megbízhatóság növelése a feladat, hogy stabil eredmények szülessenek. Év végére pedig a győzelem a cél, de minimum az első három hely valamelyike.
Hangodi János: „Szükségessé vált, hogy egy olyan csapathoz tartozzunk, akikkel egy rugóra jár az agyunk. Olivérékkel a korábbi versenyeken már volt kapcsolatunk, és mostantól egy csapatként fogunk működni. Azt várom, hogy a Sólyom Team nyújtotta előnyök akkora löketet adnak, hogy év végén dobogóra állhatunk.”
Sólyom Olivér: „Régebben is szimpatizáltunk egymással, idén jött el a közös munka ideje. Örülök ennek az együttműködésnek, remélhetőleg mindenki épülését fogja szolgálni ez a kötelék.”
Hozzászólások