2011. január 12. szerda, 20:23

 

"Felettébb veszélyes" figyelmezteti a Külügyminisztérium a Budapest-Bamako indulóit
Pánikhangulatban a budapesti követségek a rally rajta előtt 2 nappal.

 

afrikai gyerek tamadas

Ma délelőtt a Budapest-Bamako magyar résztvevői megkapták a Magyar Külügyminisztérium hivatalos figyelmeztetését a rallyt érintő országokról. Az értékelés szerint a nagy afrikai futam útvonala "a Nyugati-Száhel övezet és a Maghreb déli térsége az utóbbi négy évben a nemzetközi terrorizmus által leginkább sújtott régióvá vált".

A közlemény felhívja az indulók figyelmét arra, hogy a legtöbb érintett országban nincs magyar külképviselet. Valamint, hogy "az óvatosság és a körültekintés továbbra is szükséges, fokozott óvatosságot kell tanúsítani a rali résztvevőinek a nagy forgalmú nyilvános helyeken, piacokon, szórakozóhelyeken"
A dokumentum megállapítja, hogy valamennyi európai uniós ország értékelése szerint sem Mali, sem Mauritánia "nem tartozik a javasolt országok körébe" és kérik az állampolgáraikat, hogy "kerüljék a nem feltétlenül szükséges utazásokat."

Magyarországi diplomáciai körökben futótűzként terjedt el a rally és a Külügyminisztérium figyelmeztetésének híre, és jóformán pánikhangulat alakult ki a napokban. Sokan most hallottak először a Budapest-Bamakoról. A francia követség például megtiltotta a rally egyetlen francia indulójának, Pascal Gille-nek, hogy Maliba utazzon. "Furcsa, hogy engem megkértek, hogy ne utazzak Maliba, de naponta francia turisták tucatja repül Bamakoba Párizsból", mondta Pascal.

Mint ismeretes, egy héttel ezelőtt egy férfi egy gázpalackot robbantott fel a bamakoi francia követség előtt. Kihallgatásán az Al Qaida tagjának vallotta magát, míg más források szerint csak dühös volt, hogy nem kapta meg a schengeni vízumát.
"Szinte nem telik el óra, hogy valamelyik követség alkalmazottai meg nem keresnének rémülten, hogy azonnal adjuk ki hazájuk indulóinak adatait", mondta Villám Géza a futam alapítója. Az elmúlt órákban a románok, a luxemburgiak és a portugálok kértek hasonló felvilágosítást.

A futam fokozott biztonsági intézkedések közepette zajlik Marokkóban, Mauritániában, Szenegálban és Maliban. Mauritániában a hadsereg fegyveresei kísérik a rally résztvevőit és harci repülőgépek is figyelik a mezőnyt. Marokkóban a biztonsági szervek már októberben megkapták a résztvevők adatait. A külügyi felhívás szerint a "biztonsági erők nem képesek garantálni a teljes biztonságot". A 2010-es futam mauritán és mali szakaszait terrorveszély miatt törölték a rendezők.

A Budapest-Bamako január 15-én reggel indul a Hősök teréről és 9000 kilométer megtétele után érkezik a 400 résztvevő a Mali köztársaság fővárosába, Bamakoba. A hatodik Budapest-Bamako, a világ legnagyobb amatőr rallyja és jótékonysági motorsport eseménye.

veszelyes bamako

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER