A jelenlegi, nem hivatalos eredmények szerint az élbolyban nincs változás, a Turjányi - Nagy duó vezet a Drink Team és a szlovák Raid Adventure Team előtt.
Pityu, a világ legkisebb embere a jelek szerint vonzza a kalandokat: Mauritániában kis híján letartóztatták tiltott fegyverviselésért, most pedig egy kígyó marta meg. Szerencséjére épp ott voltak a verseny orvosai, akik azonnal elsősegélyben részesítették. Pityu a körülményekhez képest jól van.
Jó hír, hogy az Agadirban három váltócserén túlesett hullaszállító folytatni tudta a versenyt. A három norvég mérnök teljes gőzzel eredt a mezőny után, és estére már a szenegáli határ közelében jártak. Ha minden jól megy, ma este már a többi bamakóssal együtt táborozhatnak.
Ma reggel a Rózsaszín-tó mellett egy olyan speciál várt a mezőnyre, amely korábban a Dakar programjában is szerepelt
Hozzászólások