Pontosan öt évvel a Fiat 500 bemutatkozása után, az eredeti 500-as születésének 55. évfordulóján, 2012. július 4-én lépett színre (szintén Torinóban) a Fiat 500L, - az Abarth és Cabrio változatok után - új fejezetet nyitva az ikonikus olasz modell történetében.
Az 500L az 500-as semmihez sem fogható stílusát a Fiat eredendő funkcionalitásával társítja. Az új modell még inkább kibontja a „hatékony térkihasználás” koncepcióját, és rácáfol minden hagyományos megkülönböztetésre: a buszlimuzinokra jellemző belső helykialakítást a kompakt szabadidőjárműveket idéző vezethetőséggel és a kisautók gazdaságosságával társítja. Ennek az egyedi receptnek az alkalmazásával a Fiat 500L a különböző kategóriák jellegzetességeit egyetlen markáns, sokoldalú autóvá gyúrta össze, amely a családok első számú járműveként kiváló alternatívát jelent a hagyományos kisautókkal (B-szegmens) és alsó-középkategóriás modellekkel (C-szegmens) szemben.
A Fiat 500, amelyből a mai napig több mint 800 000 példány talált gazdára a világ 110 országában, immár felnőtt, hogy új élményeket kínáljon, és új szükségleteket elégítsen ki. Miközben az 500-as a fiatalok tökéletes városi kisautója, a Fiat 500L a modellcsalád első olyan tagja, amelyben az élet legapróbb örömei és legnagyobb élményei egyaránt elférnek – gyermekek és barátok, utazás, zene és közösség.
A Fiat 500L merőben újszerű módon fejezi ki egyéni stílusát, kommunikál a külvilággal, és ablakot nyit az újszerű autós élményékre. A modell nevében az „L” a Fiat új koncepciójának mindhárom méretbeli értékét kifejezi: „Large”, azaz nagy, tágas és funkcionális; „Light”, azaz könnyű és könnyed, felhasználó- és környezetbarát technológiákkal; és „Loft”, azaz emelkedett, amennyiben a divatteremtő Fiat 500L fedélzetén messzemenőkig kiteljesedhetünk és megvalósíthatjuk vágyainkat.
A Fiat 500L forgalmazása júliusban vette kezdetét Olaszországban és a legnagyobb európai piacokon; a modellt a hazai premierjét követően fokozatosan vezetjik be az exportpiacokon. 2013-ban a Fiat 500L már a világ több mint 100 országában, – köztük az Egyesült Államokban – lesz megvásárolható.
„Large” – hatékony térkihasználás
Az 500L az olasz stílus legjavát testesíti meg, jellegzetes megjelenésével eredeti módon tolmácsolja a Fiat azon képességét, hogy tartalmában és megjelenésében egyaránt innovatív autókat álmodjon és valósítson meg. Ez a tartalom jelen esetben a „hatékony térkihasználás” koncepcióját takarja, amely a Fiat történetének leginnovatívabb modelljeire volt jellemző. Ahogy a 600 Multipla előrevetítette napjaink kompakt utazójárműveit, az 500L a ’Multispace’ koncepció és az Egyszerűen Több filozófia találkozásának tekinthető. Az 500L érzelmekben gazdag módon értelmezi újra a modern családi kompakt jármű fogalmát, és korábban elképzelhetetlen formában gondolja tovább az 500-as bizonyos stílusjegyeit.
A legújabb kutatások szerint az Európában eladott autók átlagos hosszúsága 4,1 méter. Ez az a szabványos méret, amely egyszerre teszi lehetővé a kényelmes utazást és a forgalomban való, könnyed manőverezést. A Fiat 500L 4 méter 15 centiméter hosszú, igazi ütőkártyája azonban az, hogy bár alig 7 centiméterrel hosszabb a Fiat Puntónál, nem csak öt, akár kétméteres felnőtt utasnak, de valamennyijük bőröndjének is bőséges helyet kínál. A Fiat 500L a kategória legkiválóbb utastér-indexével büszkélkedhet: az első és hátsó tereket összeszámolva nem kevesebb mint 3,17 köbméter áll az utasok rendelkezésére!
Az új modell a külső méretek (415 cm hosszú, 178 cm széles, 166 cm magas; 261 cm tengelytávon) és a belső tér (utas- és csomagtér) legkiválóbb arányát nyújtja a kategóriában. A csomagtartó alaphelyzetben csaknem 400 literes, azaz elfér benne öt darab, görgős utazótáska. Az utasok fokozott kényelme érdekében a hátsó ülések hosszirányban eltolhatók, és egyenként lehajthatók, ha pedig előre döntjük őket, tökéletesen sík csomagtérpadlót kapunk.
A Fiat 500L funkcionalitását tekintve is „Nagy”, amint azt a belső tér 1500 (!) különböző konfigurációs lehetősége is mutatja. Az első utasülést és egy hátsó ülést elfektetve például akár 2,4 méter hosszú tárgyak is szállíthatók a beltérben. Az „asztal” beállítással rendelkező utasülés előre döntve tökéletes támasztófelületet biztosít.
A modell külméreteihez viszonyított szállítókapacitása a legjobb a kategóriában. A csomagtér funkcionalitását a három szinten elhelyezhető Cargo Magic Space rendszer fokozza: ez lehetővé teszi, hogy elválasszuk egymástól a törékeny és nehéz tárgyakat, a tiszta és piszkos csomagokat, a száraz és nyirkos rakományt.
„Light” – emberbarát technológia
Az „L” másik értelmezésében a Light, azaz könnyed, könnyű fogalmára utal: arra a könnyedségre, ami egyszerűbbé és élvezetesebbé teszi az életet; az innovációra, amely soha nem öncélú, és mindig a felhasználó javát célozza. A Fiat mindig is az újszerű autók szinonimája volt, az olyan járműveké, amelyek kifinomult technológiai megoldásokat kínálnak, használatuk mégis tökéletesen egyértelmű és egyszerű, és amelyek a mindennapos közlekedési igényeket éppúgy kielégítik, mint az ügyfelek egyre erőteljesebb társadalmi, környezeti és biztonsági elvárásait.
A Fiat 500L bevezetésekor háromféle motorral rendelhető meg. A két benzinmotor (105 LE 0.9 TwinAir és 95 LE 1.4) és a dízel erőforrás (85 LE 1.3 MultiJet 2) károsanyag-kibocsátása és CO2-emissziója igen kedvező, ami a mindennapokban kézzel fogható anyagi előnyöket jelent a felhasználó számára. A 105 lóerős Turbo TwinAir motor kategóriájában legkedvezőbb CO2-kibocsátásával (112 g/km) büszkélkedhet. A többszörösen díjnyertes kéthengeres Fiat erőforrás, a TwinAir legújabb evolúciója kategóriája csúcsán áll az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás terén, hála a csekély lökettérfogat és a rendkívül jó hatásfokú turbófeltöltő kombinációjának.
2013-tól még inkább „környezetbarát” lesz a Fiat 500L, amikor megjelenik a ma elérhető legtisztább üzemanyaggal, metánnal üzemeltethető változata. A Turbo TwinAir motor Natural Power változata 2013-ban lép piacra, hogy a metán üzem költséghatékony és környezetbarát mivoltát a Turbo TwinAir teljesítményével kombinálja.
A „Könnyű” a Fiat 500L esetében a fedélzeti technológiák működtetésére is utal. Vegyük például az 500L UConnect multimédiás rendszerének 5 colos érintőképernyőjét. A kategória egyik legnagyobb érintőképernyőjén egyetlen felületen kezelhető valamennyi médiaforrás, a rádiótól a mobiltelefonig, a médialejátszótól az iPodig – mindezt szigorúan vezetékek nélkül. A közeljövőben egy integrált navigációs berendezés is megjelenik a Fiat 500L kínálatában. Íme néhány kiváló példa azokra az „emberbarát” kezelőfelületekre, amelyeket a Fiat addig egyszerűsített, hogy Ön azonnal élvezhesse a könnyed és közvetlen csatlakoztathatóság örömét.
Az új UConnect rendszer a vezető okostelefonjának tökéletes integrációját valósítja meg. Fogadjon vagy kezdeményezzen telefonhívásokat a kihangosító funkcióval, hallgassa meg a beérkező SMS-üzeneteket anélkül, hogy elengedné a kormányt, vezérelje a különböző funkciókat hangvezérléssel vagy a kormánykeréken elhelyezett kezelőszervekkel. Egy későbbi fejlesztés azt is lehetővé teszi majd, hogy a felhasználó a fedélzeti rendszeren keresztül érjen el és használjon számos okostelefonos alkalmazást. Így akár út közben is folyamatosan kapcsolatot tarthat fenn ismerőseivel a Facebookon vagy a Twitteren, illetve valós idejű, folyamatos információkat kaphat az időjárásról, a közlekedésről vagy a világ eseményeiről.
Az 5 colos érintőképernyőn a vadonatúj eco:Drive LIVE szoftver információi is megjeleníthetők valós időben. A szoftver a Fiat által még 2009-ben kifejlesztett, környezettudatos alkalmazás legújabb verziója. Az eco:Drive ma több mint 80.000 felhasználóval rendelkezik. A rendszer a fedélzeti érzékelőktől begyűjtött adatok alapján kielemzi a tulajdonos vezetési stílusát, és személyre szabott tanácsokkal szolgál, amelyekkel akár 16 százalékkal csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás. Az új 500L fedélzetén ráadásul „élőben” működik a funkció: az eco:Drive LIVE valós időben ad visszajelzést a vezetési stílusról, aminek segítségével azonnal csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás. A vezető ráadásul az egyes utak adatait elmentheti egy erre alkalmas pendrive-ra vagy okostelefonra, majd ezeket otthon, számítógépén kielemezve személyre szabott tanácsokat kaphat a rendszertől, amelyek révén jelentős mértékben csökkentheti vezetési stílusának környezeti hatásait.
„Loft” – személyes méret
A Loft a XXI. század élettere: modern, tágas, szellős és fényben úszó. Akárcsak az új 500L, amelyet pontosan úgy terveztünk meg és gyártunk, mint egy szépséges és funkcionális lakóházat. A Centro Stile Fiat által, az előretolt utasfülke elvét felhasználva tervezett modell modern hangvételben értelmezi újra a jobb körkörös kilátást és világos utasteret biztosító személygépkocsi koncepcióját. Az 500L körkörös üvegfelületei a kategória legjobb kilátását szavatolják, emellett átláthatóbbá, magabiztosabban vezethetővé, könnyebben parkolhatóvá teszi az autót.
Az üvegtető (amely a maga 1,5 négyzetméterével a kategória legnagyobbjának számít) rengeteg fényt enged be az utastérbe. Kétféle kivitelben: motoros mozgatással vagy Skydome verzióban választható. A karosszériaszínek kínálata (11 különféle fényezés) szintén rekordnak számít a kategóriában. Ha ehhez hozzávesszük a három különböző tetőfényezést, a négyféle felszereltségi szintet (Pop, Pop Star, Easy és Lounge), valamint a háromféle könnyűfém keréktárcsát, a lehetséges különböző kivitelek száma eléri a 333-at!
Legyen autója egyedi és személyre szabott – ezt a célt kívánja megvalósítani a Centro Stile Fiat által tervezett és a Mopar által megvalósított Lineaccessori tartozék-család. A Fiat Csoport ügyfélszolgáltatásokért és alkatrészekért felelős márkája több mint 140 terméket kínál az 500L-hez, amelyek kényelmesebbé, élvezetesebbé teszik a szabadidős tevékenységeket és általában a fedélzeten töltött időt.
Az otthoni hifi rendszerektől elvárható hangminőség: a Fiat 500L a Fiat csoport történetének első olyan audiorendszerét kínálja, amelyet a Beats Audioval együttműködésben fejlesztettek ki. A prémium hangrendszer fejlett hangszín-szabályozó algoritmus segítségével hozza létre ugyanazt a kristálytiszta, részletgazdag hangzást, amelyet a Beats alapítói, Dr. Dre rap előadó és lemezproducer, valamint Jimmy Lovine, az Interscope Geffen A&M Records elnöke és producere saját stúdiójukban is megkövetelnek.
A modell másik világújdonsága a vadonatúj kávéfőzőgép, amelyet a Lavazzával közösen fejlesztettek ki. A Fiat 500L a világ első olyan sorozatgyártású járműve, amelyet teljes értékű kávéfőzővel szereltek fel. A Lavazza „A Modo Mio” kapszuláit hasznosító opciót tökéletesen integrálták az autóba, egyedi megjelenését a Fiat dizájnerei alakították ki.
Gyártás
A Fiat 500L a szerbiai Kragujevácban működő üzemben készül. Az épület és infrastruktúra három éven át tartó, intenzív, folyamatos fejlesztését és felújítását követően, tavaly áprilisban adták át.
A Fiat csoport több mint egymilliárd euro értékű beruházást hajtott itt végre 2010 óta, a szakmai források ráfordítása mellett. A gyár felújításán 2500 dolgozó és beszállító munkálkodott nap mint nap, az új ipari kultúra elsajátítása érdekében pedig 1,1 millió órányi képzésen vettek részt az alkalmazottak. Az új kragujeváci üzem gyártókapacitása a modern kialakításnak és berendezéseknek köszönhetően meghaladja a napi 700 darab autót.
Hozzászólások