2012. július 11. szerda, 17:46

 

Immár hagyománnyá vált, hogy az éves Balaton-átúszás hivatalos szállítója a Mitsubishi. A márka terepjáróival nyújt segítséget a verseny lebonyolításához.
(x hirdetés)

mitsubishi-balatonatuszas

A tapasztalatok szerint az évek óta tartó közös munka során egyre közvetlenebb szakmai és már-már baráti viszony alakult ki a verseny szervezői és a szponzor között.
Az új Mitsubishi L200-as gondoskodott arról, hogy a versenyzők felszerelései mielőbb a célba érjenek.

Július 07-én, szombaton reggel 8 órakor elrajtolhattak az első indulók a révfülöpi kikötő startkövéről. 10.190 fő nevezett a megmérettetésre és mindössze 81-en kényszerültek feladni a küzdelmet. Az úszást minden alkalommal komoly előkészületek előzik meg, a mintegy 2.000 ember jól szervezett, együttes munkájának köszönhető, hogy az úszók biztonságban vághattak neki az 5,2 km-es táv teljesítésének.

A jubileumi futamról kérdeztük Szántó Lászlót a verseny egyik fő szervezőjét:
„Az idén rendeztük meg a 30. Balaton-átúszást, és külön örömünkre szolgált, hogy mindjárt az első kitűzött időpontban sikerült lebonyolítani a versenyt. Roppant módon izgatottak voltunk az időjárás miatt, hiszen ez az egyik legnagyobb esemény a nyár folyamán a Tó életében, de félelmünk szerencsére indokolatlannak bizonyult.”

mitsubishi-balaton-atuszas

„Nagyon sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, nemcsak az indulók, de az eseményre ellátogatók száma is kiemelkedő volt ezen a kánikulai szombat délutánon. A célban, a balatonboglári Platán strandon rendkívül színes programmal készültünk, amelyen a Mitsubishi is bemutatta modelljeit. A szerencsésebbek ki is próbálhatták a legújabb autókat és szakembereik hasznos információkkal látták el az érdeklődőket. Ezúton szeretném elmondani, hogy kimondhatatlanul hálásak vagyunk a Mitsubishinek, amiért állhatatos munkájukkal, szaktudásukkal hosszú idő óta segítenek bennünket, sokat tanultunk tőlük! ” - vette át újra a szót Szántó elnök úr.

Az együttműködésről messzemenően pozitívan nyilatkozott Mártai Gábor a Mitsubishi magyarországi Vezérképviseletének ügyvezetője is, aki családjával szintén felkereste a tradicionális versenyt. ”Lassan már az is hagyománynak számít, hogy a Mitsubishi a Balaton mellett tölti a nyarat, hiszen májustól szeptemberig számos rangos sportesemény támogatójaként jelenünk meg évről-évre, és erre büszkék vagyunk!” - mondta sietősen megkérdezésünkre az igazgató, és szemével már a Mitsubishi sátrát kereste, hogy kollégáihoz csatlakozhasson.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER