2013. május 06. hétfő, 17:13

 

A vadonatúj Kia Carens kompakt egyterű négyféle motorral választható, alacsony CO2-kibocsátása (min: 124 g/km), akár hét személy szállítására is alkalmas, kényelmi és biztonsági szolgáltatásokkal gazdagon felszerelt, harmadik generációs Carens a várakozások szerint jelentős számú új ügyfelet vonz majd a Kia márkához.


„A vadonatúj Carens révén a Kia visszatér az egyik legfontosabb, legnépesebb európai piaci szegmensbe, ráadásul esélyes, élvonalbeli teljesítményt ígérő szereplőként. A divatos megjelenésű, új Carens tágas és sokoldalú beltere öt vagy hét személy számára nyújt helyet; csomagjaik, és személyes tárgyaik elhelyezésére bőségesen kínál lehetőséget. Az új Carens kulcsfontosságú a Kia azon stratégiája szempontjából, amely Európa 10 legnagyobb gyártója közé kívánja emelni a márkát.” – mondta Benny Oeyen, a Kia Motors Europe marketingért és terméktervezésért felelős alelnöke.

kia-carens

Formaterv
Kecses, plasztikus formatervével a vadonatúj Kia Carens radikálisan eltávolodik jóval pragmatikusabb, egyszerűbb megjelenésű elődjétől. Tágas utastere (öt, illetve 5+2 üléses kialakítással), bőségesen méretezett csomagtere és számtalan tárolórekesze igazán családbaráttá és alkalmazkodóvá teszi.

„Kecsesebb megjelenéssel és személyiséggel kívántam felruházni az új Carenst. Olyan formatervet szerettem volna létrehozni, amely a korábbinál sokszorta sportosabb, dinamikusabb köntösbe burkolja a modell funkcionalitását és sokoldalúságát.” – mondta Peter Schreyer, a Kia vezető formatervezője.

Az új Carens rövidebb (-20 mm), keskenyebb (-15 mm) és alacsonyabb (-40 mm) közvetlen elődjénél. Ugyanakkor az 50 mm-rel megnövelt tengelytávnak és az előretolt utasfülkének (a szélvédő töve egészen az első tengely vonaláig költözött előre) köszönhetően helykínálata több mint bőséges. Az autó kategóriájának egyik legalacsonyabb tagja; ami kifejezetten sportos karakterrel ruházza fel.

Az új Carens megjelenését az alapfelszerelésként kínált LED-es nappali fények, illetve az opciós LED-es hátsó lámpatestek teszik még modernebbé.

Akár hét üléses, és sokoldalú
Az új Carens az egyterűek vásárlói által elvárt, maximális sokoldalúságot és szállítási képességet szolgálja az ülések átrendezhetősége. Az első utasülés előre dönthető; ilyenkor akár 2150 mm hosszú tárgyak is szállíthatók a beltérben. A második üléssor három különálló, egyenként eltolható/elfektethető ülésből áll (33/33/33 arányban), míg a harmadik sor (hétszemélyes kivitel esetén) ülései 50/50 arányban osztottak, használaton kívül a csomagtartó padlójába fektethetők.

A vezető és utasai számára egyaránt kényelmes környezetet szavatol az alapáras légkondicionáló (modelltől függően kézi vagy automata vezérléssel), a hátsó üléssori légbevezető rostélyok és az oldalablakok opciós árnyékolói. A tetőkonzolon kialakított széles látószögű tükör segítségével a szülők menet közben is szemmel tarthatják gyermekeiket.

Az új Carens belső terében bőségesen találni tárolóhelyet, az ülések alatti fiókoktól és a padlóban kialakított üregektől kezdve a padlókonzol mély tárolórekeszén át a tágas ajtózsebekig.

A vadonatúj Carens minden kivitele megrendelhető első és második sori ülésfűtéssel; ezen kívül az első ülések belső szellőzéssel, valamint motoros állítású változtatható hosszúságú ülőlappal és deréktámasszal is felszerelhetők. A feláras tartozékok listáján fűthető kormány, illetve nagyfelbontású 4,2 colos TFT képernyővel szerelt Supervision műszeregység is szerepel.

Minden modellben alapfelszerelés a sebességhatárolóval kiegészített sebességtartó automata. Az extrák sorában megtalálható az elektromos rögzítőfék, a kulcs nélküli nyitás és nyomógombos motorindítás, a hathangszórós audiorendszer (további opcióként mélynyomóval és erősítővel kiegészítve), a külső visszapillantó tükrökbe beépített környezeti világítás, valamint a nagyméretű, motoros mozgatású panoráma napfénytető.

115-166 lóerős motorok

A Carens európai vásárlói négyféle motor közül választhatnak. A két benzines és két dízelmotor a korábbinál szélesebb teljesítménytartományt (115-166 LE) fed le, versenyképes üzemanyag-fogyasztás és CO2-kibocsátás mellett (124-179 g/km kézi sebességváltóval).

Az 1,7 literes dízelmotor már eddig is világszerte népszerű volt a Kia vásárlói körében; az új Carens esetében két teljesítményváltozatban rendelhető meg. Az alapkivitel legnagyobb teljesítménye 115 lóerő, maximális forgatónyomatéka 260 Nm, míg a nagyteljesítményű variáns 136 lóerőt és 330 Nm-t ad le. A motorokon végzett módosítások mindkét változat esetében alacsonyabb CO2-kibocsátást (ISG startstop rendszerrel felszerelt 115 lóerős kivitel esetén 124 g/km) eredményeznek. A károsanyag-kibocsátás 17 százalékkal csökkent az elődmodellhez képest.

Mindkét benzinmotor közvetlen befecskendezéses, ami azonos üzemanyag-fogyasztás mellett nagyobb teljesítményt eredményez. A Kia Sportage-ban bevezetett, majd az új cee'd kínálatában is megjelent 1.6 GDI legnagyobb teljesítménye 135 LE, a forgatónyomatéki maximum 165 Nm.  A 2,0 literes benzinmotor 166 lóerőre képes, legnagyobb forgatónyomatéka 213 Nm.

Ez utóbbi motorral különösen fürge az új Carens: mindössze 9,7 másodperc alatt eléri a 100 km/órát, végsebessége 203 km/óra.

Hatfokozatú sebességváltók

A menetteljesítmények és a fogyasztás közötti optimális egyensúly érdekében minden új Carens hatfokozatú sebességváltóval készül. A rövid első és második fokozat intenzívebb gyorsítókészséget eredményez, míg a hosszú hatodik nagysebességű utazás során is alacsonyan tartja a motor fordulatszámát, ami alacsonyabb utastéri zajszintet, kifinomultabb működést és alacsonyabb fogyasztást eredményez.

Az erősebbik dízel- és benzinmotorokhoz felárért automata sebességváltó is társítható. A házon belül tervezett és gyártott, hatfokozatú egység kézi kapcsolású sport üzemmóddal is rendelkezik, felárért kormányról kezelhető váltófülekkel; szokatlanul kisméretű kialakítása ideálissá teszi elsőkerék-hajtású autókhoz.

Futómű
Az új Carens felfüggesztését és futóművét úgy fejlesztették ki, hogy egyidejűleg biztosítson kezes, közvetlen irányíthatóságot, kiváló egyenesfutást, valamint kivételes rugózási kényelmet és kifinomultságot.

Az elektromos rásegítésű (MDPS) fogasléces kormánymű kombinált kormányzási nyomaték / kormányszög érzékelője hatékonyan véd az oldalirányú széllökésektől. A kormány, ütközéstől ütközésig 2,7 teljes fordulatot tesz meg, a kormánykerék távolsága és magassága egyaránt állítható. A Kia új FlexSteer™ rendszere alapfelszerelés. A rendszer három szinten súlyozott rásegítéssel igazodik a vezető által kiválasztott normál, sportos vagy komfortos üzemmódhoz.

Az új Carens elöl segédvázkeretre szerelt MacPherson futóművön gurul, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztést találunk, a különösen merev csatoló rúddal. A felfüggesztés hatékonyan mérsékli az alulkormányozossági hajlamot, és javítja az iránytartást nagyon rossz minőségű felületeken is, miközben rugózása komfortos marad.

Az új Carens minden kivitelét négy tárcsafékes, elöl 300 mm-es belső hűtésű, hátul 284 mm-es tömör tárcsákkal. A fékrendszer teljesítményét ABS blokkolásgátló rendszer, elektronikus fékerő-elosztó, valamint vészfékrásegítő rendszer is támogatja.

Az új Carens alapkivitelben 16 colos acél keréktárcsákra szerelt, 205/55 R16 méretű, csekély gördülési ellenállású abroncsokon gurul. 17 colos ezüstszínű, illetve 18 colos sötétszürke könnyűfém keréktárcsák is választhatók, hozzájuk illő alacsonyabb profilú abroncsokkal.

Nagyobb aktív biztonság
A Kia típusai elismerten magas szintű aktív és passzív biztonsági jellemzőkkel bírnak. Az új Carens vadonatúj karosszériájának tervezése során a Kia legmodernebb számítógépes tervezési (CAD) eljárásait éppúgy felhasználták, mint az utóbbi idők modelljeinek fejlesztése során szerzett strukturális tapasztalatokat. A nagy szilárdságú acél elemeket jelentős arányban alkalmazó karosszéria fontos szerepet játszik abban, hogy a Kia várakozásai szerint az új Carens ötcsillagos eredménnyel teljesítse az EuroNCAP töréstesztjét.

Az új Carenshez rendelhető innovatív aktív biztonsági rendszerek között megtalálható a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS) és az intelligens parkolássegítő rendszer (SPAS) is.

Az LDWS egy előre tekintő videokamera segítségével felügyeli a Carens helyzetét a sáv széleit jelző felfestésekhez képest; és riaszt, ha 60 km/óra fölött az autó akaratlanul átlépi a sáv határait. Az automatikus manőverezési funkciót kínáló SPAS rendszer ultrahangos érzékelői, valamint vezérlő számítógépe segítségével képes biztonságosan végrehajtani a párhuzamos parkolási manővereket. A számítógép átveszi a kormányzás feladatát, ám a gáz- és a fékpedált továbbra is a vezetőnek kell működtetnie.

A parkolási manőverek biztonsága a rendelhető tolatókamerával fokozható, míg az éjszakai vezetést HID xenon fényszórókkal tehetik biztonságosabbá az ügyfelek.

„Alacsony CO2-kibocsátásával, versenyképes árával, alacsony fenntartási költségével, a Kia egyedülálló hétéves garanciájával, valamint az ezekből következő, várhatóan jobb értéktartásával az új Carens a flottavásárlók számára is különösen vonzó ajánlat.


Műszaki adatok

Karosszéria és futómű

Ötajtós, öt- vagy hétüléses egyterű, teljesen acél szerkezetű önhordó karosszéria. Keresztben beépített dízel- vagy benzinmotorok, elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kézi vagy automata sebességváltó (modelltől és piactól függően).

Dízelmotorok

1.7 literes, 115 LE
Típus    U2, TCI, VGT, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1685 cm3
Teljesítmény/forgatónyomaték    115 LE (84.6 kW) @ 4000/perc fordulatszámon / 260 Nm @ 1250-2750/perc fordulatszámon
Furat x löket (mm)                77.2 x 90.0
Kompresszió                     17.0:1

1.7 literes, 136 LE
Típus     U2, TCI, VGT, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1685 cm3
Teljesítmény/forgatónyomaték    136 LE (100 kW) @ 4000/perc fordulatszámon / 330 Nm @ 1750-2500/perc fordulatszámon
Furat x löket (mm)                77.2 x 90.0
Kompresszió                    17.3:1

Benzinmotorok

1.6 literes, 135 LE
Típus    Gamma, GDI, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1591 cm3
Teljesítmény/forgatónyomaték    135 LE (99.0 kW) @ 6300/perc fordulatszámon / 165 Nm @ 4850/perc fordulatszámon
Furat x löket (mm)                77.0 x 85.4
Kompresszió                    11.0:1

2.0 literes, 166 LE
Típus    Nu, GDI, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1999 cm3
Teljesítmény/forgatónyomaték    166 LE (122 kW) @ 6500/perc fordulatszámon / 213 Nm @ 4700/perc fordulatszámon
Furat x löket (mm)                81.0 x 97.0 
Kompresszió                    11.5:1


Erőátvitel

.                                         Dízelmotor            Benzinmotor
.                         1.7 (115)     1.7 (136)     1.6 (135)     2.0 (166)
Kéziváltó         6 fokozatú     6 fokozatú    6 fokozatú     6 fokozatú
Automata              -----          6 fokozatú           -----        6 fokozatú

Felfüggesztés
Elöl Segédvázkeretre szerelt MacPherson rugóstagokkal, gáztöltésű lengéscsillapítókkal. Kanyarstabilizátor.
Hátul Csatolt lengőkaros felfüggesztés tekercsrugókkal és gáztöltésű lengéscsillapítókkal.

Kormánymű
Típusa         Elektromos szervokormány (MDPS), Flex Steer™ rendszer
Fordulatok száma    2,7 fordulat ütközéstől ütközésig. 11,0 méteres fordulókör

Fékrendszer
Elöl              Belső hűtésű tárcsák, 300 x 28 mm 
Hátul             Tömör tárcsák, 284 x 10 mm  
Fékrásegítő        11 col
Fékút (100-0 km/h)    40,8 méter

Keréktárcsák és gumiabroncsok

Alapfelszerelés     16 x 6.5 colos acél keréktárcsa          205 / 55 R16
Rendelhető          16 x 6.5 colos könnyűfém tárcsa*         205 / 55 R16
17 x 7.0 colos könnyűfém tárcsa         225 / 45 R17
18 x 7.5 colos könnyűfém tárcsa**         225 / 45 R18
Pótkerék         Defektjavító készlet
*alapfelszerelés a csúcskiviteleken, **csak csúcskiviteleken

Méretek (mm)

Külső
Teljes hossz        4525
Teljes szélesség    1805 (külső tükrök nélkül)
Teljes magasság    1610 (tetősín nélkül)
Tengelytáv        2750
Nyomtáv elöl        1563-1573 (keréktárcsától/gumiabroncstól függően)
Nyomtáv hátul        1576-1586 (keréktárcsától/gumiabroncstól függően)
Túlnyúlás elöl          940
Túlnyúlás hátul      835
Szabad hasmagasság  151
Légellenállási
együttható     0,30

Belső         első üléssor     második üléssor    harmadik üléssor
Fejtér             1035                   1002                       867
Lábtér            1034                     940                       707
Válltér            1438                   1440                     1313

Térfogatok (liter)

Üzemanyagtartály    58.0
Csomagtér (7/5 ülés)   
103/ ---     3. üléssor mögött, ablakig
492/536    2. üléssor mögött, ablakig
1650/1694    első üléssor mögött, tetőig 

Tömegadatok (5 üléses)
.                                 Dízelmotor                                 Benzinmotor
.                                1.7 (115)     1.7 (136) MT / AT    1.6 (135)     2.0 (166) MT / AT
Menetkész
tömeg (kg)                   1482         1492/1512                 1383         1420/1445
Maximum (kg)              2110         2110/2130                 2000         2040/2060

Tömegadatok (7 üléses)

.                                Dízelmotor                Benzinmotor
.                                1.7 (115)     1.7 (136) MT / AT    1.6 (135)     2.0 (166) MT / AT
Menetkész
tömeg (kg)                  1506          1516/1525                  1408         1444/1469
Maximum (kg)              2240         2250/2270                  2140         2180/2200

Menetteljesítmények

.                                 Dízelmotor                Benzinmotor
.                                1.7 (115)     1.7 (136) MT / AT     1.6 (135)     2.0 (166) MT / AT
Végsebesség (km/óra) 181             191/186                 185              203/200 
0-100 km/óra (s)       13.0               10.4/12.0                 11.3             9.7/10.8

Alapkivitelek
Üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás
.                                 Dízelmotor                Benzinmotor
.                                1.7 (115)     1.7 (136) MT / AT***    1.6 (135)     2.0 (166) MT / AT
Liter/100 km               4.9                   5.1/ --                     6.8              7.3/7.9
CO2 (g/km)              129                   134/ ---                  159             169/184
***Az 1,7 literes dízelmotorral (136) és automata sebességváltóval felszerelt modell adatai még nem véglegesek

ISG rendszerrel felszerelt modellek
Üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás*

.                                 Dízelmotor                Benzinmotor
.                                1.7 (115)      1.7 (136) MT                1.6 (135)      2.0 (166) MT
Liter/100 km               4.7                    4.8                          6.4               7.2
CO2 (g/km)               124                  127                         149             166


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER