2011. április 23. szombat, 14:19

 

A budapesti Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ általános iskolájának „Green Guards” csapata lett a Volvo Adventure pályázat idei magyarországi győztese.

 

volvo-adventure-2011

Így az észak-pesti Homoktövis Természetvédelmi Terület és a dunakeszi tőzegláp egyedi élővilágának megmentését szorgalmazó diákcsoport fogja hazánkat képviselni a június 5. és 9. közötti svédországi döntőn.

A tét pedig óriási, hiszen a „Green Guards” tagjai indulhatnak a göteborgi nemzetközi döntőn a 10.000 amerikai dolláros fődíjért, a 6.000 dolláros második, illetve a 4.000 dolláros harmadik helyezésért.

A Volvo és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának idén tíz éves jubileumát ünneplő közös kezdeményezését harmadik alkalommal hirdette meg a Volvo Autó Hungária a magyar gyerekek részére. Az elmúlt esztendőkhöz képest idén mindössze annyi volt a változás, hogy a gyerekeknek több idő állt rendelkezésükre ahhoz, hogy hosszú távú célokat érjenek el, ezzel bizonyítva, hogy a következetesség és kitartás idővel meghozza a várva várt sikereket. A szervezők a hosszabb felkészülési szakasszal azonban nem csupán a Volvo Adventure tízedik születésnapját, hanem a pályázókat is ünneplik, hiszen a verseny töretlen sikerét a gyerekek lelkesedésének és elkötelezettségének köszönheti.

„Környezetünk védelme, illetve a környezettudatos életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke. A diákok munkája és energiája, melyet az egyre inkább fenyegető ökológiai problémák megoldásába fektettek a felnőtt generáció számára is példaértékű” – mondta el Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária ügyvezető igazgatója. „A hazai elődöntőn diadalmaskodó újpesti iskola a Homoktövis Természetvédelmi Területért illetve a dunakeszi lápért tett erőfeszítései kézzel fogható eredményekhez vezetettek. Kitartó munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy különböző civilszervezetekkel együttműködve, hatósági segítséggel sikerült megmenteni a tőzegláp élővilágát a kipusztulástól” – tette hozzá az ügyvezető.

A győztes pályázat – „Loyal to local-wildlife of sandy hills in Budapest”
A Homoktövis Természetvédelmi Terület a főváros egyik legjelentősebb természeti értéke, az úgynevezett "Rákosok" homokpusztáinak utolsó még létező maradványa.
Az élőhely névadója, a homoktövis, amelynek egyetlen hazai természetes állománya él itt. Sajnos a terület egyre nagyobb terhelésnek van kitéve, hiszen a 2-es út leágazása és az M0-ás út szétszabdalja ezt az eddig is különösen veszélyeztetett élőhelyet. A homokpuszták mellett a „Rákosok” jellegzetes élőhelyei voltak korábban a tőzeglápok, amelyek utolsó hírmondójára 2009-ben a terület közvetlen közelében található bevásárlóközpont kért építési engedélyt. Az élőhely megmentésére alakult civil összefogás legaktívabb szereplői között voltak a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ általános iskolájának tanulói.

Az újpesti csapat a káposztásmegyeri homokpuszták élővilágának helyi akciókkal való megmentését és a homoktövis utolsó lelőhelyének megőrzését tűzte ki céljául. A Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ tanulói 2008-ban indították útjára akciójukat. A fiatalok először feltérképezték a homoktövis cserjék állományát, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közös élőhely-kezelési akciókon vettek részt. Feladatuk a terület megtisztítása és a homoktövis kiszabadítása volt a túlburjánzott idegenhonos fák és cserjék közül. A védett lápnál több helyszínen méréseket végeztek, valamint részt vettek a tőzegláp megmentéséért szervezett demonstráción, sajtótájékoztatón és tudományos lápkonferencián is. A diákok emellett homoktövis magokat csíráztattak, és a cserjéket elültették az iskolaudvaron és a közeli Farkas-erdőben, ahol korábban szintén élt a homoktövis. Munkájukról a kerület vezetőinek és ír partneriskoláiknak előadást tartottak, valamint kiállítást rendeztek iskolájukban.

A Homoktövis Természetvédelmi Terület karbantartása, és élőhely kezelési akciói eredményeként növekedett a védett cserjék száma. A területen található homoktövis cserjék állományát a gyökérsarjakról felnevelt növények kiültetésével tudták növelni. Rendszeres őrjáratozásaiknak köszönhetően az élőhelyeken illegálisan lerakott építési törmeléket, hulladékot találtak, amelyet az önkormányzat eltávolított. A tiltakozó akciók eredményességének és az új szakértői véleményeknek köszönhetően a szakhatóságok leállították a bevásárlóközpont építési munkálatait és megtiltották a további építkezést a dunakeszi lápon.

A diákok és segítő tanáraik munkájának köszönhetően a „Green Guards” csapata civil szervezetekkel együttműködve elérte, hogy az emberek felfigyeljenek a lápot fenyegető veszélyekre, és aktívan részt vegyenek természetvédelmi akciókban, munkákban, amelyekben közösen tehetnek környezetük megóvásáért.

A győztes csapat tagjai hosszú évek óta szívükön viselik közvetlen környezetük sorsát. Valamennyien a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ 7. osztályos tanulói, kreatívak, megbízhatóak, munkájukat pontosan végzik. Lőrincz Zsuzsa (a kép jobb oldalán) a kerületi versenyeken jó eredményekkel szerepel matematika, fizika és kémia tantárgyból. Különösen kedveli a búvárkodást és klarinétozást, ez utóbbit művészi szinten műveli. Hegedűs Bernadett (középen) precíz, ötleteivel és kiváló angol tudásával, informatikai és természettudományos tájékozottságával segítette a csapatot. Hruska Olivér (a kép bal oldalán) kedvenc tantárgya a történelem, ő is nagyon jó eredményeket ért el kerületi versenyeken. Rendszeresen jár karate edzésekre, de nagyon szeret biciklizni is. A diákok munkáját Ocsenás Mária földrajz-angol szakos tanár és Dr. Kriskáné Gánóczy Anita biológia-kémia szakos tanár segítette.

A pályázatok elbírálásáról
A Volvo Adventure pályázaton évről-évre számos, nemzetközi fiatalokból álló csapat szeretné kezdeményezését a nagyközönséggel megosztani. Az idei elődöntőre összesen 259 lelkes csoport nevezett be, a világ 46 különböző országából. A pályázati felhívásra az egyes országokból beérkezett munkákat először a svéd zsűri
tagjai értékelték. Az országonkénti elődöntőkön már csak azok a csapatok vehettek részt, akik pályázatát a skandináv kollégák a legmagasabb pontszámmal jutalmazták. A magyarországi elődöntőn a pályázatokat a zsűri Schlosser Tamás, a National Geographic főszerkesztőjének elnökletével, és többek között Sztárcsevity Andrea, a Volvo Autó Hungária marketing igazgatójának részvételével értékelte.
A győztes a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ általános iskolájának „Green Guards” csapata lett. A második helyezést, azonban megosztotta a hazai zsűri a kiskunhalasi KRK Szilady Áron Gimnázium tanulói és a gödöllői Török Ignác Gimnázium „Compostyle” csapata között. Mindkét csapat ugyanis rendkívül érdekes és példaértékű pályázatot mutatott be. A kiskunhalasi fiatalok a városban található Csetényi Park természeti értékeinek megőrzésére kívánták felhívni a figyelmet, amelyet az éghajlat-változás miatt kiszáradás fenyeget. A gödöllői „Compostyle” diákjai a levegőszennyező levélégetést kiváltó komposztálást népszerűsítették. A munkájuk során végzett kérdőíves felmérés eredménye megmutatta, hogy a helyi lakosok nagy része nem ismeri ezt a környezetkímélő lehetőséget.

A Volvo Adventure pályázatról általában
A Volvo Adventure-re 13 és 16 év közötti fiatalok jelentkezhettek 2-5 fős csapatokkal, a diákokat egy tanár is segíthette.
A versenyen részt vevő gyerekeknek egy, a lakókörnyezetükben fellelhető környezetvédelmi problémára kellett megoldást kidolgozniuk, melyet utána meg is kellett valósítaniuk. A pályázatnak a kutatás és tervezés mellett a probléma megoldásának menetét és annak eredményeit is tartalmaznia kellett. A diákoknak nem kellett bonyolult és lehetetlen feladatokat teljesíteniük. A Volvo Adventure célja nem az, hogy elijessze a gyerekeket a környezetvédelemtől, hanem éppen ellenkezőleg, a verseny fel szeretné hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mennyit tehetnek ők maguk is a világ és jövőjük védelméért.

További információ a pályázatról valamint a győztes projektekről a www.volvoadventure.org oldalon található.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER