Címkék: árverés | Ford | Mustang

Írta: Administrator   
2014. január 28. kedd, 17:29

 

Az első, 2015-ös Ford Mustang Fastback 300.000 dollárért, azaz mintegy 67 millió Forintért kelt el egy árverésen. A Ford a bevételt a cukorbetegségek kutatóintézetének adományozza.

A gyártó ezzel a hozzájárulással immár több mint 3,5 millió dollárra (783 millió Forint) növelte a jótékonysági autóárverésekből származó adományainak összegét a JDRF számára. A licit győztese a 2015-ös Mustang GT opcionális kiegészítőivel szabhatja majd személyre új autóját.




Az arizonai Scottsdale városában, a Barrett-Jackson Aukciósház árverésén a North Texas Ford márkakereskedés tulajdonosa, az autógyűjtő Sam Pack 300.000 dollárt (mintegy 67 millió Forint) ajánlott az első, kereskedelmi forgalomban eladott 2015-ös Ford Mustangért, és ezzel ő nyerte meg a licitet.

A magas vételár révén a Ford több mint 3,5 millió dollárra (783 millió Forint) növelte a jótékonysági autóárverésekből származó adományainak összegét a JDRF számára: a vállalat 1983 óta támogatja a cukorbetegség kutatásával foglalkozó intézményt. Ugyancsak ezen az árverésen került kalapács alá egy, a Shelby GT500 modell által inspirált 1956-os Ford F-100 is, amit 450.000 dolláros (100,5 millió Forint) licittel vitt el a kanadai Prince Albert városában élő Gorie Broda.
Az autóért fizetett összeg a Wheels of Dreams Project alapítványhoz kerül, aminek feladata a kanadai Saskatchewan Gyermekkórház felépítésének finanszírozása. 1964 áprilisi bemutatása óta a Mustang mindig is olyan autónak számított, amit „arra terveztek, hogy maga a tulajdonos tervezhesse meg”, s erre az árverés győztesének is lehetősége nyílik, hiszen 2015-ös Ford Mustang GT modelljéhez választhat a manuális és automatikus sebességváltó, valamint a különféle kárpitok között, sőt a karosszéria fényezését is az ízléséhez igazíthatja. Sőt a Mustang formatervező csapata azt is feltünteti majd az autóján, hogy vásárlásával a JDRF munkáját támogatta.




„Az árverés hangulata és lendülete méltó volt a vadonatúj Mustang GT szellemiségéhez.” – kommentálta az árverést Raj Nair, a Ford csoport globális termékfejlesztési alelnöke. „Az emberek láthatón élni akartak a lehetőséggel, hogy magukénak tudhassák ezt a történelmi jelentőségű autót, ugyanakkor azt is tudták, hogy pénzükkel a JDRF munkáját támogatják. Örömmel töltött el minket, hogy továbbra is kivehetjük részünket az 1-es típusú cukorbetegség elleni küzdelemből.”

Az öblös hangú V8-as motorral hajtott Mustang GT teljesítménye több mint 420 lóerő. Az autó formás karosszériája vadonatúj első és hátsó futóművet rejt, ami nemcsak világszínvonalú irányíthatóságot, hanem precíz kormányreakciókat és kiváló rugózási kényelmet is biztosít. Az autó innovatív technológiái ugyanakkor tökéletesebb információáramlást, kezelhetőséget és csatlakozási lehetőségeket kínálnak, s emellett fontos még megemlíteni a sima és folyamatos gyorsulást garantáló startvezérlést is.

„Örömteli volt számunkra az árverés eredménye.” - fogalmaz el John Brady, a kedvezményezett JDRF elnöke. „A JDRF és az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő emberek rendkívül sokra értékelik a Ford és a Barrett-Jackson Aukciósház odaadását és nagylelkűségét. A mai 300.000 dolláros adomány közelebb segít minket célunkhoz, hogy a világ megszabaduljon az 1-es típusú cukorbetegségtől.”

Az 1956-os, „Kígyómarás” néven ismert Ford F-100 eladásából befolyt összeg a Saskatchewan Gyermekkórház felépítéséhez jelentett komoly hozzájárulást. A „street rod” stílust a legendás Ford Shelby GT500 típusjegyeivel ötvöző jármű kompresszoros feltöltésű, 5,4 literes V8-as motorja minden autórajongót lenyűgöz. Az erőforrás mintegy 550 lóerős teljesítményét hatfokozatú manuális váltó továbbítja a 20 colos hátsó kerekekhez. A licitet a Wheels of Dreams Project szervezte, amely különleges kapcsolatban áll a KISS együttes basszusgitárosával, a Rock and Roll Halhatatlanjainak Csarnokába nemrégiben bekerült Gene Simmonssal, valamint feleségével, a kanadai születésű színésznővel, Shannon Tweed-Simmonssal, mellettük pedig az üzleti élet számos szereplőjével, például  a kanadai Saskatchewan tartományban működő Ford márkakereskedők szövetségével. A gyermekkórház építését célzó kampány csupán néhány éve indult, és a csoport közös célja, hogy az építkezés 2016-ra befejeződjön. A jótékonysági árverés során a két híresség végig ott állt a pódiumon a pickup mellett.

„Lelkesítő volt látni, milyen reakciót váltott ki az emberekből ez a különleges pickup.” - meséli Vaughn Wyant, a Wheels of Dreams társelnöke és a Vaughn Wyant Automotive Group elnök-vezérigazgatója. „A projekt résztvevői számára izgalmas élményt jelentett az idáig vezető utazás, és örömteli pillanat volt, amikor Gene és Shannon a pódiumról lelkesítették a licitálókat, hogy minél magasabb összeggel támogassák a gyermekkórház felépítését. Micsoda hihetetlen élmény!”




„Újra meg újra meglep minket Saskatchewan lakóinak és a határon túl élők bőkezűsége, akik adományaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a Saskatchewan Gyermekkórház felépülhessen.” - fogalmaz Brynn Boback-Lane, a Saskatchewan Gyermekkórház Alapítvány elnök-vezérigazgatója. „Külön köszönettel tartozunk a Ford Kanadának, a Saskatchewani Ford Márkakereskedők Szövetségének, valamint azoknak a saskatchewani embereknek, akik megalkották ezt a különleges autót, a projekt céljainak szolgálatába állítva tudásukat, tehetségüket és fáradságukat. Ők azok a hősök, akik nagy tettet vittek véghez a Saskatchewan Gyermekkórház létrehozásáért. Alapítványunk hálásan köszöni meg segítségüket. Nélkülük nem valósulhatna meg ez az álom. Mindaz, ami itt történt, jól példázza, milyen eredményekre vagyunk képesek, ha Saskatchewan lakói összefognak.”


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER