A citroën berlingo külső stíluselemekkel tiszteleg a legendás kacsa furgonváltozata, a 2cv au előtt, amelynek első példánya 1951-ben látott napvilágot, de utódai egészen 1987-ig gyártásban maradtak.
A berlingo 2cv fourgonnette egyfajta modern átértelmezés, amely a mai berlingók minden elismerésre méltó tulajdonságát magáénak mondhatja a szerkezeti felépítés, a teherbírás és a modularitás, a fedélzeti technológiák és a menetteljesítmény terén.
„nagyon büszkék vagyunk, hogy a közönségkedvenc berlingót a caselani cég – a citroën márka és az egész autózás történelmében meghatározó – ikonikus 2cv furgonváltozata alapján varázsolta újjá. A tervezés az olasz karosszériaépítő cég műhelyeiben kezdődött, azután pedig már együtt, kéz a kézben dolgoztunk. A projektet a mi tervezőink is figyelemmel kísérték, hogy ne kösse túlságosan gúzsba a designerek kezét az eredeti változat, az új modell pedig hűen tükrözze a mai citroënek génállományát. A felületek és a belső terek kezelését a szokásosan alkalmazott digitális eszközeinkkel végeztük, ami modern jelleget kölcsönöz a járműnek" – nyilatkozta pierre leclercq, a citroën stílusigazgatója.
A citroën berlingo időutazása
A caselani karosszériacég az olasz autós kultúrában mélyen beágyazott vintage trendet képviseli. Ez a magáncélú és a professzionális használatra szánt járművek esetében egyaránt a múlt egyik kultikus modelljének újjáélesztését jelenti, a jelenkor járműveinek korszerű felszereltségével és teljesítményével.
A berlingo esetében az újraértelmezés a maga korában úttörőnek számító „dobozos” kacsa és a berlingo furgon sikerei közötti párhuzamra épít. A berlingo kishaszongépjármű változata 1996-os bevezetése óta a szegmens egyik legfontosabb szereplője európában, és három generációja összesen több mint 1 891 196 eladott példánnyal büszkélkedhet. (európában 2022 augusztusában 17%-os piaci részesedéssel a második helyen állt kategóriájában.) Ez a sokoldalú jármű, amely az évek során mindig képes volt megújulni, megteremtette a „ludospace”, vagyis a kompakt családi szabadidő-autó kategóriát. Számos innovatív megoldás fűződik a nevéhez, ezek közé tartozik az integrált vezetőfülke, a három első ülés, az elektromos rögzítőfék vagy a nemrégiben, a legújabb generáción bevezetésre került túlterhelésjelző.
A berlingo emellett egyike volt a már 2013-tól elérhető első elektromos kishaszongépjárműveknek.
A berlingóhoz készülő stílustanulmányt a caselani cég obendorfer dávid tervezőre bízta, aki 2017-ben már megtervezte a citroën jumper alapjára épülő új type h-t, 2020-ban pedig az új type hg-t a jumpy/spacetourer modellekhez. Ezzel immár teljessé vált a citroën márka caselani kézjegyével fémjelzett furgonkínálata.
„a feladat nem a régi furgon formáinak egy az egyben történő átvétele volt, hanem inkább az, hogy egy kis időutazással átültessük egyedi báját egy 21. századi járműre. A berlingo, mint a kacsa furgonváltozatának távoli leszármazottja, kitűnő alanynak bizonyult az 50-es évek 2cv-je előtti tisztelgéshez. Izgalmas kihívást jelentett, mivel az eredeti modell arányai teljesen mások voltak, mint a berlingóé: a kacsa-furgon első túlnyúlása nagyon rövid volt, motorházteteje kifejezetten hosszú, rakodótere pedig vizuálisan teljesen elkülönült az utastértől. Ezért inkább az eredeti járművet összességében felidéző jellegre igyekeztem koncentrálni, ahelyett hogy minden egyes dizájnelemet a 2cv fourgonnette szellemében dolgoztam volna át" – nyilatkozta obendorfer dávid, a caselani (magyar származású) formatervezője.
Jellegzetes „neo-retro” szellemiségű stílusjegyek
A berlingo 2cv fourgonnette az 1951-ben bemutatott ikonikus 2cv au, valamint az 1954-es 2 cv azu modern, stílusos és ihletett örököse. A 2cv au modell (amelynek nevében az u betű utal a haszongépjármű-jellegre) a maga idejében fergeteges sikert aratott, közel 1 247 000 eladott példánnyal. Az 50-es évek furgonjainak időtálló stíluselemei az új berlingón is megjelennek:
A berlingo elülső részét teljesen áttervezték, hogy tükrözze az egykori 2cv jellegzetes vonásait. A lökhárítókat és a sárvédőket is új, a karosszériaszerkezethez tökéletesen idomuló üvegszálas elemekre cserélték, amelyeket csipeszekkel és csavarokkal rögzítenek. Ezen elemek összeszerelése a caselani lombardiai műhelyeiben történik, észak-olaszországban.
Az ívelt v-alakú motorházfedél alul elkeskenyedik – a karosszériatervezői zsargonban ezt „csípésnek” nevezik –, éppen úgy, mint az egykori modellen. Középen a jól ismert, térben kissé kiemelkedő márkajel szinte az egész felületet kitölti.
Az eredeti fényszórókkal ellentétben, amelyek teljesen elkülönültek a motorháztetőtől, a berlingo furgon kerek lámpái nem egészen válnak el tőle. A részben a motorházba ékelődő fényszóróházak egy modernebb értelmezésről tanúskodnak, amelyben az egyes elemek szervesebben illeszkednek a jármű egészébe.
A sárvédők feletti karosszériahornyok már a 2cv-n is megjelentek, és a motor szellőzését segítették.
Az új furgonon a 2cv au egy másik izgalmas és emblematikus eleme, a homorú felső vonalú (vagy egy felfelé szélesedő m betűt idéző) hűtőrács is visszaköszön. A nagy krómozott márkajel is megfelelő hangsúlyt kap a hűtőrács közepén, hogy – térben is kiemelkedve – kellően szembeötlő legyen. Az új furgon identitását megannyi elem alakítja, illetve fűzi a citroën márka történetéhez és hírnevéhez. Az orr-részen erősen ívelt és a motorháztető formájával ezen a változaton is összhangban álló impozáns hűtőrács mélyen előre nyúlik a motorházfedél folytatásában, azt a benyomást keltve, mintha a kifejezetten légies sárvédők ebbe a központi elembe „kapaszkodnának”. A ködlámpák felett, a jármű teljes szélességében végigfutó karosszériavonal még tovább fokozza ezt a hatást azáltal, hogy kiszélesíti az orr-részt és erősíti annak robusztus jellegét.
A lökhárító látványosan alacsonyabbra került, mint a korábbi berlingókon. Míg a 2cv lökhárítója krómozott volt, az új furgon lökhárítóját fehérre festették, hogy a karosszéria színével minél élesebb kontrasztot alkotva e védőelem még nagyobb hangsúlyt, a modell egésze pedig kissé modernebb jelleget kaphasson.
Az átalakító készlet részeként az oldalfalak, a hátsó ajtók, valamint a tető is a berlingo-karosszériára illeszthető borítást kap. A kacsa-furgon jellegzetes hullámos lemezeit idéző üvegszálas elemeknek ma már pusztán dekoratív szerepük van. Az eredeti modell idejében még tényleges funkciójuk volt, mégpedig a karosszéria merevségének biztosítása. A berlingo esetében a bordázott elemek és a tető megemelése is tudatos tervezői választás az utastérnek a jármű rakterétől való optikai elhatárolására, amely a régi modell egyik szembeötlő jellegzetessége volt.
A berlingo mindkét hátsó ajtaján egy-egy keskeny, alul-felül lekerekített ablak jelenik meg, amelyeket szintén a 2cv ablakainak formái ihlettek. A modernebb jelleg érdekében ugyanakkor eltűntek az ablakok körül futó vastag fekete tömítések. A tolató- és a féklámpák tökéletesen kerek formáját még jobban kihangsúlyozza jókora méretük és az őket körülvevő piros keret, amely nemcsak láthatóbbá teszi őket, hanem korszerűbb jelleget is kölcsönöz nekik.
A jármű több kulcsfontosságú pontján krómozott elemek jelennek meg, szintén egyértelmű utalásként a 2cv jellegzetes stíluselemeire: a fényszóróházakat, a motorháztető középső élét, a hűtőrácsot, annak keretét és a citroën márkajelzést, az eredeti, mai napig gyártott keréktárcsákat, valamint a fényszórók izzócseréhez használatos fogantyúját „fémjelző” krómdíszítésekre. Az átalakítás során egyedül a motorházfedél fogantyújának krómozását nem vették át a tervezők.
A modern járművek minden előnye
A 2cv furgonváltozata annak idején fenekestül felforgatta a kategóriáját eredeti megjelenésével és teljesítményével. A haszongépjármű 40–50 km/h-s átlagsebességet tudott produkálni, és 1,88 m3-es hasznos térfogatával – a vezetőt nem számítva – akár 250 kg-nyi rakomány szállítására is alkalmas volt.
Az új berlingo esetében már nem hallatszik az egykori kéthengeres motor zaja, és a hűtőrácson sincs már lyuk a kurblinak. A berlingo 2cv fourgonnette a mai kor legjavát kínálja a kényelem, a helykínálat, a modularitás és a biztonság tekintetében.
A berlingo haszonjármű-változata három személy szállítására alkalmas (a személyautó-változat öt üléses), sokkal nagyobb sebességre képes, és nagyobb is elődjénél, amit négyszer akkora – akár egy tonnás – teherbírása és gyakorlatilag megháromszorozott – akár 4,4 m3-es – hasznos térfogata is bizonyít.
Az új modell kompakt jellegénél fogva könnyen kezelhető és mozgékony, fedélzete pedig tágas és igényes, ami ideális útitárssá teszi a mesteremberek és a kereskedők számára. A cabin extenso® rendszernek köszönhetően az utasülés mozgatásával akár 3,09 m hasznos hossz (m méret) is kialakítható.
A vezetés, a ki- és berakodás, valamint a manőverek megkönnyítésére a berlingo furgonváltozata akár 18-féle vezetéstámogató és 4-féle csatlakozási technológiát kínál: ezek közé tartozik a színes head-up display, a kulcs nélküli nyitás-zárás és indítás, a túlterhelésjelző, a surround rear vision parkolássegítő, de említhetnénk olyan funkciókat is, mint az aktív biztonsági fék, a vontatmánystabilizáló, a lejtmenetvezérlő, a visszagurulás-gátló vagy éppen a holttérfigyelő rendszer.
A haszongépjármű-változat 1.5 bluehdi dízelüzemű vagy 1.2 puretech benzinmotorral, illetve eat8 automata váltóval is rendelhető, de elektromos meghajtás is szerepel a kínálatban, amely akár napi 275 km zajoktól és rezgésektől mentes megtételére alkalmas, anélkül hogy emiatt csorbulnia kellene a hasznos térfogatnak. Az elektromos változat akkumulátora 30 perc alatt feltölthető 80%-ra bármely nyilvános töltőállomáson. Az ë-berlingo furgon töltésidőzítő és előfűtési/-hűtési funkciót is kínál, mely utóbbi lehetővé teszi az utastér hőmérsékletének beállítását.
3. A citroën berlingo 2cv fourgonnette a vintage furgoncsalád legújabb tagja
2017-ben, az 1948 és 1981 között forgalmazott, mintegy 500 000 érékesített példányt jegyző type h születésének 70. évfordulója alkalmából az olasz karosszériatervező cég vintage átalakító készletet tervezett a citroën jumperhez, 2020-ban pedig a jumpy/spacetourer modellekhez.
Az esztétikai átformálás mindhárom citroën-furgon esetében ugyanolyan technikával történik. Az első karosszériaelemeket (motorháztető, lökhárító és sárvédők) üvegszálas elemekre cserélik. Az oldalfalakra, a hátsó részre és a tetőre közvetlenül a karosszériára ragasztott panelek kerülnek. A vintage jelleget a mai haszonjárművek jellegzetes fényszóróinak helyébe lépő kerek lámpák teszik teljessé, felidézve a type h és az egykori kacsa-furgon erőteljes karakterét.
A type h átalakító készlet az összes jumper-karosszériaváltozattal (l1 4,96 / l2 4,95 / l3 5,99 / l4 6,30) kompatibilis, a type hg készlet pedig a jumpy /spacetourer esetében rendelkezésre álló összes mérethez (xs 4,60 m / m 4,95 / xl 5,30) elérhető. Lehetőség van speciális készletek beszerzésére is a citroën kínálatában szereplő összes alternatív karosszériaváltozathoz, például lemezelt, üvegezett, alváz-kabinos, padlólemezes vagy egyéb módon átalakított furgonokhoz, lakókocsikhoz, minibuszokhoz, street food autókhoz stb.
A jumper „type h-sítása” jókora kihívásnak bizonyult. A citroën legnagyobb furgonja ugyanis nem téglatest alakú, és sajátos formaterv, illetve nem kevés ívelt vonal jellemzi. A készletet igyekeztek tökéletesen a jumper karosszériájához illeszteni, és minél szilárdabb egységet létrehozni az alapjármű fémváza és az üvegszálas karosszériaelemek között. Az egyszerűség és a nagyobb szilárdság érdekében a jármű elejére egyetlen panelt terveztek, amely az orr-részt és a motorháztetőt is magában foglalja. Ehhez igazi technológiai bravúrra volt szükség, amelyről a berlingo 2cv fourgonnette határozott és szívós karaktere is tanúskodik.
„az egykori 2cv és hy furgonok őszinte rajongójaként van egy kis gyűjteményem régi citroën modellekből. A feleségem is osztozik a márka iránti szenvedélyemben, mióta a 2000-es években egy lakóautóvá átalakított type h-val járta körbe egész európát. A családunk bővülésével felmerült bennünk az igény egy kellően tágas és kényelmes hy furgon iránt, és feltettem magamnak a kérdést: miért ne használhatnánk hozzá a mai jumperek vázát, és miért ne rögzíthetnénk azok karosszériájára üvegszálas paneleket? Azután már minden ment a maga útján… a prototípust bemutattuk a citroën style munkatársainak, akiket elsőre levett a lábukról a projekt. A gyártás 2017-ben kezdődött, és 2020-ban már a jumper kisebb testvéréhez készült kittel is kibővült. Az általunk átalakított citroën furgonok sorából már csak a berlingo hiányzott. A mai napon végre bemutathatjuk a berlingóhoz készült 2cv fourgonnette átalakító készletet, amelynek formaterve a caselani cég és a citroën márka munkatársai közös munkájának gyümölcse. Hatalmas örömünkre szolgál, hogy viszontláthatjuk az 50-es évek egyik meghatározó, ikonikus furgonjának barátságos arcvonásait” – nyilatkozta fabrizio caselani, a caselani karosszériatervező cég vezetője.
Hozzászólások