Címkék: Alex Zanardi | BMW | GT3 | versenyautó | z4

2014. február 28. péntek, 11:56

 

A héten Alex Zanardi és a ROAL Motorsport Olaszországban tesztelt, ahol a pilóta Vallelunga taktikás vonalvezetésű pályáján, versenykörülmények között első ízben próbálta ki a BMW Z4 GT3 versenyautót.

 

A speciális versenygép számos alkatrészét Alex Zanardi lábsérüléséhez alkalmazkodva terveztek át a BMW Motorsport mérnökei, amiket az olaszországi tesztelés során tovább finomítottak, miközben a pilóta és a ROAL Motorsport csapata elkezdett dolgozni az autó beállításain. A teszt első napja száraz aszfalton, napsütésben telt, majd a második nap délutánján eleredt az eső. A harmadik napra ismét jó idő virradt, az aszfalt azonban a reggeli órákban még nedves és csúszós volt. Zanardi letért a pályáról, ami néhány apróbb sérülést eredményezett az autón. A csapat ezért úgy döntött, hogy nem folytatja a tesztet, nekiláttak megjavítani az autót. Összességében azonban Zanardi boldog, hogy immár megfelelő körülmények között is tesztelhette BMW Z4 GT3 versenyautóját.



„Őszintén szólva, nehezemre esik, hogy ne mutassam ki teljesen a rajongásomat, és noha nem akarok túlságosan elbizakodottnak tűnni, de e teszt után minden okom megvan rá, hogy magabiztos legyek” - összegezte Alex Zanardi. „Ugyanis nem csupán a gázkar, a fékpedál és a speciális kuplung, de minden egyes alkatrész, amit a mérnökök miattam terveztek át és építettek be az autóba, tökéletesen működik, így minden erőnkkel az autó beállításainak finomítására koncentrálhatunk. Ez már önmagában remek hír. Mindazonáltal, azzal a tudattal megyünk haza, hogy figyelemre méltó köridőket autóztunk a teszt során. A BMW Z4 GT3 maga a színtiszta vezetési élmény, a szó legszorosabb értelmében. Az ideálisan kopott gumikkal kellően gyorsak lehettünk, megismerhettük az autót és változtathatunk rajta, hogy végül a legütőképesebb géppel állhassunk rajthoz áprilisban. Rengeteg információval gazdagodva térünk haza, kemény munka lesz tovább javítani az autó teljesítményén, de mindent megteszünk a cél érdekében, mert nagyon motiváltak és izgatottak vagyunk a közös munka miatt. Egy szó, mint száz, nagyon, nagyon boldog vagyok, és már alig várom, hogy ismét a volán mögé üljek!” - mondta Zanardi.



„Nagyon örülünk, mert azóta tökéletes összhangban dolgozunk együtt, hogy Alex először pályára vitte a versenyautót” - tette hozzá Roberto Ravaglia, a ROAL Motorsport csapatfőnöke. „A közös munka során nagyon sok mindent javíthatunk, és máris kiváló formában vagyunk. Az összes speciális alkatrész tökéletesen működik. Ráadásul Alex számos kört ment itt, Vallelunga aszfaltján, ahol versenykörülmények között ismerkedhetett az autóval, mi pedig elkezdhettünk dolgozni az autó beállításain. Azt kell, hogy mondjam, hogy alaposan meglepett. Hiszen már Adriában, ami nem kimondottan egy nehéz vonalvezetésű pálya, ott is jó időket ment, de itt, Vallelunga-ban még annál is jobbakat. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy Alex tökéletes formában lesz, már az első versenyeken is” - fogalmazott a csapatfőnök.



A 47 éves autóversenyző mindkét lábát elvesztette egy súlyos balesetben 2001-ben, de hátrányát leküzdve visszatért a versenysportba és többek között a WTCC-ben is indult egy speciális BMW-vel, összesen négy elsőséget begyűjtve. Zanardi ezek után, kézihajtású kerékpárosként, a 2012-es paralimpián is szerzett két aranyérmet, majd nem sokkal később már a BMW M3 DTM versenyautót tesztelte, hogy 2009 után először ismét egy teljes szezont teljesítsen a BMW-vel. Alex Zanardi a Blancpain GT Sprint sorozat első futamán tér vissza, április 21-én, Franciaországban.



A 2014-es Blancpain GT sorozat szezonja egyaránt tartalmaz endurance és egyórás sprint futamokat. Zanardi a kettőből az egyik ROAL Motorsport BMW Z4 GT3 versenyautóval indul a hétből hat sprint futamon, a tervek szerint például a Slovakia Ringen, augusztus 24-én.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER