Címkék: TOYOTA GAZOO Racing

2019. július 30. kedd, 07:33

 

A Toyota Gazoo Racing World Rally csapat célja augusztus 1. és 4. között, hogy a 2017 és 2018 után megszerezze sorozatban harmadik győzelmét a Finn Rallyn, az 2019-es idény második felének első körében. 

 

 

 

 A versenynaptár szerint a finnországi murvás szakaszok a leggyorsabbak, ráadásul Finnország hazai pályának számít a Toyota Yaris WRC számára, amit a csapat központjában, a Jyväskyläi szervizpark közelében fejlesztettek ki. Érdekesség, hogy a versenyistálló összes pilótája nyert már Finn Rallyt korábban: Ott Tänak a Toyotával 2018-ban, Kris Meeke 2016-ban, míg Jari-Matti Latvala háromszor is győzött itt (2010-ben, 2014-ben és 2015-ben).

A rallyt Finnország középső részén, a hatalmas erdőségekben kanyargó murvás utakon rendezik, ahol számos nagy ugrató vár a versenyzőkre. A maximális sebesség tartásához létfontosságúak a pontos itinerek és az autó ideális íven tartása. A nagy sebesség miatt a versenyzők közti időkülönbségek kisebbek a megszokottnál, és a hibák súlyosabb következményekkel járnak.

 

 

 Az idei Finn Rally útvonala hasonlít a 2018-as rallyéhoz, ami mintegy 65 százalékban volt új a korábbihoz képest. A rally csütörtökön kezdődik a hagyományosnak számító, vegyes burkolaton zajló Harju szakasszal Jyväskyläban, majd pénteken a versenyzők nyugatra indulnak, ahol újabb tíz szakaszt kell teljesíteniük. Szombaton összesen 132,98 km hosszúságban 8 szakasz következik délnyugati irányba tartva, beleértve a második Leustu tesztet is. A rally végén, vasárnap kétszer kell teljesíteni a Laukkaa, illetve Ruuhimäki szakaszokat. Az utóbbi szakaszon történő második áthaladás lesz majd a gyorsasági szakasz.

Tommi Mäkinen (csapatfőnök)
„A Finn Rally természetesen különleges esemény a csapat számára. Az utóbbi két évben mi győztünk itt, így most remek lehetőség kínálkozik arra, hogy ez harmadszor is sikerüljön. Jól ismerjük az utakat, ráadásul az autónk is jól bírja ezt a pályát. Mindhárom pilótánk nagyon élvezi ezt a rallyt, és már győztek is itt korábban, ezért úgy gondolom, jók az esélyeink. Persze semmit sem veszünk félvállról, hiszen riválisaink is keményen dolgoznak azon, hogy egyre jobban szerepeljenek ezen a versenyen, ezért folyamatosan koncentrálnunk kell, és hajtani a lehető legjobb eredményért.”
Ott Tänak (a 8. rajtszámú autó pilótája)
„Nagyon várom már, hogy elkezdődjön az idény második fele a Finn Rallyval. Ezt a rallyt nagyon élvezem a gyors és sima utak miatt, és persze hihetetlenül jó érzés volt itt győzni tavaly. Természetesen idén is igyekszünk majd megismételni ezt az eredményt, bár most nehezebb dolgunk lesz, mert elsőként megyünk végig az úton pénteken. Két héttel ezelőtt az Észt Rallyn indultunk, nagyszerű érzés volt annyi rajongó előtt győzni, ugyanakkor remek tesztnek is számít a Finn Rally előtt. Úgy hiszem, sokat tanultunk belőle, szóval szerintem jól felkészültünk.”

Jari-Matti Latvala (a 10. rajtszámú autó pilótája)
„Jól sikerült a nyári vakációm, úgyhogy készen állok újra nekivágni az idénynek a Finn Rallyn. Igyekeztem elszakadni egy időre, de azért volt pár nap, amit teszteléssel töltöttünk, készültünk a versenyre. Mindig élvezetes a finnországi futam, jó érzés a gyors, murvás utakon száguldani. Itt érzem magam igazán otthon, és persze jó tudni, hogy a szurkolók mögöttünk állnak. Tavaly itt volt a fordulópont, itt kezdett el jó irányba fordulni számunkra az idény a dobogós helynek köszönhetően. Remélem, idén is sikerül hasonlóan szerepelni. A sebességünk megvan – ezt tudjuk az utóbbi évekből –, de igyekeznünk kell, és nem szabad hibáznunk.”

Kris Meeke (az 5. rajtszámú autó pilótája)
„A Finn Rally egyértelműen egyike a kedvenc versenyeimnek, és különleges emlékeim is vannak róla. Már nagyon várom, hogy rajthoz állhassak a Yaris WRC-vel. Finnországban szereztem a legelső tapasztalataimat ezzel az autóval, és a múlt héten is ott teszteltünk, hihetetlenül jó élmény azokon az utakon vezetni. Az autót Finnországban fejlesztették, és az utóbbi két évben már megtapasztaltuk, mennyire jól tud menni ezen a rallyn. Úgy gondolom, a csapatban mindenki magabiztosan készül az idény második felére, és remélhetőleg sikerül is egy nagyszerű eredménnyel indítanunk majd Finnországban. Én egy pici hátránnyal indulok, mert az útvonal nagyobb része még új számomra, de készen állok erre a kihívásra.”

Mi történt tavaly?

Ott Tänak magabiztosan győzött a Finn Rallyn, több mint félperces előnnyel riválisai előtt. Tavaly már egymás után másodszor végzett két Toyota Yaris WRC is dobogós helyen a Finn Rallyn: Jari-Matti Latvala harmadik lett. A Yaris WRC a 23 szakaszból 18-on volt a leggyorsabb, és gyorsaságának köszönhetően Esapekka Lappi is feljött a negyedik helyre, mielőtt balesetet szenvedett volna az utolsó nap reggelén.A TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapat 2019-es mottója: “MINDENT A GYŐZELEMÉRT”. Idén mindannyiunk közös nagy célja, hogy mindhárom koronát megszerezzük. Számítunk folyamatos támogatásukra!

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER