Címkék: Ollé-Czakó

2018. december 12. szerda, 19:41

 

Ollé Sasa- Czakó Janek: „A lehető legjobbkor jött ez a győzelem, a csapat nagyon akarta a sikert. A horvátországi Santa Dominica Rallye-t egy tesztnek szántuk, azonban egy nagyon jó versenynek sikerült. 

 

Foto: Galadriel Sportfotó

 

Kiküszöböltük a jelentkező hibákat, így a pénteki Mikulás Rallye tesztjére már nagyon jó beállításokkal érkeztünk, éreztük, hogy az autóval nagyon gyorsan tudunk közlekedni.


Ez a jóérzés, a verseny nyitó szakaszára is megmaradt, tudtuk, hogy jó időt autóztunk, azonban arra mi sem számítottunk, hogy abszolút első időt megyünk. Nagy tempót diktáltunk, ami már az első gyors után megnyugtató előnyt jelentett, valószínűleg a többiek egy kicsit bealudtak. Ez az előny a második szakaszon nagyon jól jött, hiszen a körverseny második körében eltört a szervónak az egyik hidraulika csöve, ami nagyon megnehezítette a dolgunkat, szerencsénk volt, hogy be tudtunk menni a szervizparkba. A gyors szerviz után, újra a lovak közé csaptunk, sikerült egy jó gumitaktikát kidolgoznunk, ami a többi eredményen is meglátszott, a kettes gyors kivételével mi nyertük az összes szakaszt.


Ez az abszolút győzelem nagyon jót tett a csapatnak, sikerre éhesek voltunk már! A tavalyi ózdi esés előtt az élbolyban autóztunk, azonban a bukás nagyon visszavetett minket, egyszerűen magamban, az autóban és a csapatban sem találtam a harmóniát. Mások is úgy gondolták, hogy mi már nem leszünk képesek sosem nyerni, nem fogjuk tudni újra összeszedni magunkat, de szerencsére sikerült!"

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER